Paula Broadwell a legapróbb és a legnagyobb dolgokról is képes volt hazudni, csak hogy jobb színben tüntesse fel magát. Hazudta azt is, hogy ő volt a legfittebb kadét West Pointban, de azt is, hogy az afganisztáni erők parancsnoka személyesen őt kérte fel stratégiája bírálatára. Törtetése és rajongása jól feküdt David Petraeusnál, akinek szintén az volt a gyengéje, hogy minden elismerést megszerezzen.

Petraeus nője bármit megtett – Index

Cherchez la femme! – kezdte mondókáját az egyik férfi lelkész, amikor egy női küldöttség rákérdezett bizonyos visszásságok okaira. „Keresd a nőt!", mondotta, s jól hallottam, amint mögöttem fiatalabb kolleginája felháborodottan felszisszent. Nem is volt aztán túl sok becsülete idézett lelkésznek a küldöttség soraiban. Ám lehet mégoly megbélyegző, ezen a héten megtöltötte a sajtót egy hír, amire mindenesetre nagyon igaz a „cherchez la femme” gondolata.

Történt ugyanis, hogy az amerikai CIA igazgatója lemondott, mert kiderült, hogy házasságon kívüli viszonya van egy Paula Broadwell nevű nővel, életrajzírójával, aki egyébként férjnél van és kétgyerekes édesanya. Míg a házasságtörési színdarab tartott, kiderült, hogy némi kis csúsztatások történtek az idei szeptember 11-i bengázi nagykövetségi robbantások körül, s gondolom, még egyéb csontvázak is előkerülnek az eddig bezárt szekrényekből (a témához illő anglicizmussal élve). A bukás oka a szerető, Paula elvakult féltékenysége. A hölgy, miközben viszonylag jól tudta titkolni levelezését a titkosszolgálati főnökkel, elkövetett egy óriási hibát. Névtelen fenyegető leveleket kezdett küldözgetni egy szintén tetszetős külsejű, és szintén katonai körökben mozgó hölgynek, akire féltékenykedett. A libanoni származású Jill Kelley nem vette tréfára a dolgot, és felhívta az FBI figyelmét a küldeményekre. Az FBI ezek után szép lassan felgöngyölített egy történetet, ami még egészen biztosan nem látható teljes valójában, sőt, feltételezhető, hogy bizonyos részletek soha nem is fognak kiderülni.

Paula Broadwell nem kis számítással egyengette karrierjét, legfőbb célja az volt, hogy nemzetbiztonsági tanácsadó lehessen. Ehhez időnként hazudott, csalt, és gyengéd kapcsolatot tartott fenn azzal az emberrel, aki naggyá tehette volna őt. Feltételezzük, hogy valóban volt szerelem köztük. Ám legyen. Annyi bizonyos, hogy mint egy jó angolszász regényben, itt is a csúcsponton történik a főhős bukása. Valahol elveszti a realitásérzékét, egy adott ponton megszűnik az egészséges félelme, magabiztossága vakmerőségbe vált, és pillanatokon belül a szakadékba zuhan.

Kellemes kárörvendéssel figyeltem a lassan kibontakozó történetet. Még csak elő sem kellett venni Thackeray nagyszerű regényét, a Hiúság vásárát, máris ott volt új színfalak között a régi történet. Egy nő (Becky-Paula), aki férfiak kihasználásával akarja elérni céljait, mert oly alacsonyról küzdi fel magát, hogy elveszíti minden erkölcsi gátlását. Hazugságait olykor maga is elhiszi, így lesz fölöttébb sikeres. Csakhogy a csalásra épített és gonosz machinációkkal fenntartott életen nincs áldás, s a főhős előbb vagy utóbb elbukik. Emlékszünk a francia Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok című regényére. Ott is számtalan levél keresztezte egymást, de végül jött a kegyetlen bukás.

Persze, sok mindent nem látunk ebből a távolságból. Nem tudjuk, báb volt-e Petraeus a nők kezében, vagy ő is kihasznált és elhasznált? S a derék Holly, a volt CIA-főnök felesége fejében mi mehetett végbe? Mondhatta volna azt, hogy kérem, ez nem igaz, én hiszek férjem ártatlanságában. Akkor talán megmenti a helyzetet. No, de ott van az FBI-vizsgálat. Aztán az is kérdés a számomra, vajon nem a kisebbik rossz felé igyekezett a titkosszolgálati vezető, amikor úgy döntött, inkább magára veszi a házasságtörési botrány minden ódiumát, csak ne derüljön ki, mi mindent kellett eltussolni, elhallgatni, csúsztatni kényes külpolitikai kérdésekben? És az is hozhat még meglepetéseket, miért éppen egy közel-keleti származású család volt egy katonai támaszponton, Tampában az, amely mindenféle befolyásos katonai vezetőknek partikat adott. Nyilván önzetlen szeretetből és hobbi-vendéglátókedvtől hajtva… Hogy őszinte legyek, talán nem is szeretném látni a szóban forgó két fiatal, csinos hölgy férjének arcát, amikor kiderül, hogy ennek is, annak is voltak titkos vonzalmai. Vagy ez is magasabb érdekekből történt, és a férjek csupán díszletei egy nagy kémjátéknak? Hosszasan elidőztem annál a kijelentésnél is, amit egy magasrangú amerikai katonatiszt tett az üggyel kapcsolatban, miszerint Washingtonban csak úgy érhet el valaki karriert, ha néha többnek állítja be magát, mint ami. ("It was the kind of move you make in Washington when you are trying to make a name.") Abbéli fennakadásommal, hogy miképpen lehet szó szerint átvenni egy cikket a Washinton Posttól egy magyar híradásba, már ne is törődjenek, rosszmájú viktoriánus beidegződés...

Csámcsoghatok eleget a történeten, hiszen nem minálunk történt. Hogy is eshetne bármi ilyen a mi kies lankáink között? Hiszen minálunk a vezetők nem szoktak lemondani egy erkölcsi bukás következtében. Sőt, mi több, nálunk a házasságtörés nem is számít erkölcsi bukásnak. Még csúnyán is nézünk arra, aki ezt felemlegeti. Ugyan, kérem, mit tetszik itt vaskalaposkodni? Meg aztán nálunk emancipáció van. Nem jutna senkinek eszébe, hogy karrierjét egy befolyásos férfin keresztül érje el. Sőt, mi több, nálunk nem is élnek becsvágyó nők. És hiú férfiak. Úgyhogy ez egy nagyon angolszász történet. Ahogy Thackeray szépen felvezeti: „Akad mindenféle jelenet: ijesztő csaták, nagyszabású és előkelő műlovaglás, néhány jelenet a nagyvilági életből, néhány pedig a nagyon is középszerűből, némi szerelmeskedés az érzelmek számára és némi könnyed bohózat; mindezt megfelelő díszletek között tündöklően megvilágítják a Szerző saját gyertyái.” (A függöny előtt – ford. Vas István). „Ó hiúságok hiúsága! Ki boldog közülünk e világon? Ki kapta meg azt, amire vágyott? És ha megkapta, ki van megelégedve?” A bölcs angol biblikus szavai még most is kísértenek.

 

 

 

 

Hozzászólások