A klímaváltozás elleni hagyományos módszerek, mint a kormányok programjai, egyének életmódváltozása, nem hozott eredményt. A radikálisabb tervek, mint a kén pumpálása az atmoszférába, túl kockázatosak. Most egy harmadik távlati lehetőséget talált ki három tudós, hogy az emberiség túlélje a felmelegedés okozta változásokat: saját magunkat változtassuk meg.
A Krisztus feltámadásában adott perspektíva az egyetlen, ahonnan az emberi lét egésze belátható és értelmezhető. Számomra nincs más vigasztalás.
Mondhatni persze erre, hogy ez is csak egy hipotézis, hiszen semmiféle „tudományos bizonyíték” nincs arra, hogy a húsvéti üzenet az ember végérvényes jövőjéről igaz lenne.
Csakhogy ez a ma tudományosnak, azaz igaznak elfogadott ítélet sem több hipotézisnél, amely arra az előítéletre épül, hogy csak annyi tudható, amennyi a természettudomány mai eszközeivel bizonyítható. Magyarán, ami az emberi lét egészét illeti: semmi sem.
Így jön létre korunk gondolkodásának alapvető frusztráltsága, amely abban áll, hogy míg a racionálisnak tételezett tudomány a megismerés egyetlen eszközeként tűnik fel, addig, másik oldalról ugyanez a tudomány nem tud eleget tenni a mindenkori ember ama mindenkori igényének, hogy önmaga emberségét megismerje és megértse.
Két út van.
Az egyik a fentiekben leírt, racionálisnak tételezett gondolkodásmód, amely gyakorlatilag lemondás az ember végső sorsára vonatkozó tudásról. Eszerint, ha csak annyi tudható az emberi létről, ami ma tudományos eszközökkel bizonyítható, akkor ez valójában a nihilizmus fogalmi megalapozása. Ha a tudomány úgy jelenik meg, mint az emberi létre vonatkozó végső igazság egyetlen legitim hivatkozási alapja, akkor ez nem más, mint az emberi gondolkodás végzetes beszűkítése és az „egészre” vonatkozó tudás ellehetetlenítése.
A másik pedig annak a feltételezése, hogy a hit olyan megismerési mód, amelynek segítségével az emberi lét egészéről átfogó tudásunk lehet. Ez is hipotézis, de nagyon is racionális hipotézis. E mögött az az előfeltételezés áll, hogy az emberi lét egésze nem magyarázható önmagából, hanem hit által összefüggésbe hozható azzal, ami túlmutat az önmagában vett ember idején, s éppen ennek az összefüggésnek a felismerése az értelmes létre vonatkozó átfogó tudás egyetlen forrása.
A tudomány és hit kapcsolata folyamatos téma, amelynek a feldolgozása már-már unalmasan szinte mindig arról szól, hogy vajon ellentmondásban vannak-e egymással vagy sem. Nincsenek ellentétben. Ugyanakkor nem véletlen, hogy az elmúlt néhány száz évben a megismerés ezen két formájának az értelmezése is ideologikus küzdelmek eszközévé vált. (Azt gondolom, eljön majd a kor, amelyet a „hit rehabilitációja” korának fognak nevezni. De erről majd máskor.)
Holott mindkettő ugyanabból a megszüntethetetlen emberi igényből származik: vajon a jelenben hogyan szerezhető tudás az ember jövőjére nézve.
Nem kétséges, hogy a világ tudományos műhelyeiben ma lázas kutatás folyik a jövő megszerzéséért. Egyfajta nagyon is jól kitapintható küzdelem a megvalósítható túlélési stratégiákért. Legyen szó a Föld jövőjéről, avagy az űrkutatásról, a kérdés mindig az, hogy miként lehet szembeszállni a jövő fenyegetésével. Ennek a jövő iránti bizalmatlanságból fakadó küzdelemnek plasztikus kifejeződése a hivatkozott cikk:
„Az ember áttervezése, ahogy ők nevezik, sokkal kevésbé veszélyes, mint átalakítani az egész bolygót. Az Ethics, Policy és Environment szaklapban publikált tanulmányuk szerint az áttervezés megváltoztatja az emberi viselkedést, ami csökkentheti a felmelegedést. De ők sem hiszik teljes bizonyossággal azt, hogy az embereknek ezt kellene tenniük – ismerte el Anders Sandber, az egyik szerző, az Oxford Egyetem etikaprofesszora.”
Isten az embernek fantasztikus képességeket adott arra nézve, hogy természetet átalakítva önmaga fizikai - biológiai létét biztosítsa. Tényleg bámulatos, ahogyan az ember létrehozta azt, amit ma „világnak”, azaz emberi civilizációnak nevezünk. A jövő beláthatatlan, s ebben a felgyorsult tempóban a tudomány akár egy emberöltőn belül is soha nem sejtett átalakulásokat képes előidézni egyéni és közösségi életformában és gondolkodásban.
De az ember marad. Marad ugyanaz, aki volt a paradicsomból való kiűzetése óta. Nem tudja meghaladni önmagát. Ezért az „ember áttervezése”, amiről a hivatkozott cikk is szól, meglehetősen illuzórikusnak tűnik. Ezt a véleményt lehet ugyan antropológiai pesszimizmusnak tartani, de hát a történelemben az emberről eddig szerzett tapasztalatunk is ezt támasztja alá. Úgy tűnik, hogy az ember „alapszerkezete” ellenáll mindenféle, egyébként tényleg szédületes „haladásnak”. Akárhogyan is, az ember nyomorúságáról szóló bibliai antropológia ma tudományos eszközökkel nem cáfolható. Az ember marad az, aki volt. Megváltozott ugyan a létfenntartásért folytatott küzdelem módja, de nem maga az ember, aki ebben a folytonos fenyegetettségben, valamiféle intellektuális ösztönlényként kényszeresen túlélni akar.
Ezt példázza ez a cikk is, mely szerint nem azért kell „áttervezni” az embert, mert bebizonyosodott elégtelensége, hanem azért, mert veszélybe került a Föld. Nem mellesleg, nem valamiféle „idegen” behatolás, hanem éppen az emberi aktivitás miatt. Készülnek tehát a tudományos megalapozottságú túlélési vészforgatókönyvek. Rendben van. Jó, ha az ember használja Istentől kapott képességeit. Ellentmondásos módon, a többnyire militáns indíttatású jövőkutatás már sok hasznot hozott a mindenkori hétköznapi jólét világába.
De azért van itt egy kérdés, amit talán nem kellene félredobni: túlélés - mivégre? Ez a kérdés a keresztyénség eredeti és egyetlen kérdése. S ez az a kérdés ugyanakkor, amivel a tudományos gondolkodás dominanciáját megalapozó mai Nyugat nem tud elszámolni.
Ugyanis nem a túlélés itt az igazi kérdés, hiszen akkor még megmaradtunk az ösztönvilágtól diktált törzsi háborúk szintjén. Hanem, bibliai szóval, az üdvösség. Az emberi lét végső céljára vonatkozó tudás itt a tét. Amely tudás hitben nyílik meg ez ember számára, s amely tudás nem arról szól, hogy „miként tarthatom meg önmagam fizikai létét”, hanem arról, hogy miként válhatok emberré, Isten rendelése szerint.
Nos, ez az a hitben tételezett jövő, amely a Lélek által képessé teszi az embert arra, hogy ne az önmagában vett jelenből következtessen a jövőre, hanem a Krisztus feltámadásában adott jövő felől értelmezze a jelent.
Innen nézve a hitben az ember már nem úgy látja önmagát, mint aki magára hagyottan küzd a „történelem rémületével” (Eliade), hanem mint akinek a jövője a feltámadott Krisztusban már potenciálisan adva van a jelenben.
A Krisztus Feltámadásában adott, s a Lélek által megnyíló perspektíva az egyetlen, ahonnan az emberi lét egésze, mint értelmes lét, belátható és értelmezhető. Nincs más vigasztalás.
Áldott Húsvéti Ünnepeket a Reposzt nevében is mindenkinek!
Hozzászólások