Az osztrák Ulrike Lunacek EU-képviselő nevéhez kapcsolódó dokumentum a homofóbia, a szexuális irányultsághoz és a nemi identitáshoz kötődő diszkrimináció ellen lép fel. Ezzel a döntéssel az EU arra hívja a tagállamokat, hogy minden eszközzel mozdítsák elő az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transz-szexuális) személyek jogait. Ezek közé tartozik többek között az egynemű párok házassága, a gyermek-örökbefogadás biztosítása, a mesterséges megtermékenyítés lehetővé tétele leszbikus párok számára, illetve a béranyaság igénybevétele a homoszexuális párok részéről. A tagországok szabadon dönthetnek alkalmazásukról vagy figyelmen kívül hagyásukról.
Az EU jóváhagyta a Lunacek-jelentést az LMBT személyek jogairól - magyarkurir.hu
Azért három, mert a témáról már a "Homoszexualitás", valamint az "Emberkép és homoszexualitás" c. bejegyzéseimben felvázoltam a véleményemet. Viszont a Lunacek jelentés e neuralgikus kérdésben tovább borzolja a kedélyeket, nemcsak itthon, hanem Európában is. A témát érinti Jakab Bálint kollégám is, figyelemre méltó reflexió olvasható itt és itt, hogy csak néhányat említsek. A szexuális orientáció problematikájával tehát most nem foglalkozom, s messze távol áll tőlem az LMBT csoporthoz tartozó emberek bármiféle érzelmi kritikája, netán támadása. Viszont a jelentés mögött meghúzódó koncepció számomra súlyos elvi aggályokat is felvet, s ezeket szeretném az alábbiakban megfogalmazni.
A Lunacek jelentés voltaképpen egy cselekvési terv arra nézve, hogy az európai jogalkotás emberjogi témáira vonatkozóan miként kell beépíteni az LMBT csoporthoz tartozó emberek jogi igényeit. A jelentés egy felmérésre hivatkozva ajánlásokat fogalmaz meg arra nézve, hogy az élet különböző területein (oktatás, egészségügy, munka, véleménynyilvánítás szabadsága, gyűlöletbeszéd, stb.) miként kell a lehető legteljesebb mértékben kiküszöbölni az LMBT csoporttal szembeni hátrányos megkülönböztetést. Szerintem ezzel nincs is semmi probléma, s ilyen szempontból nem érdemes a dokumentumot túlreagálni. Ami mégis heves ellenreakciókat válthatott ki, az némely kategória tisztázatlansága (pl. „gyűlöletbeszéd” – erre visszatérek), valamint az intézményesülési folyamatokra (házasság, család) bejelentett igény, noha ez csak ajánlás formájában fogalmazódott meg: ”felkéri a tagállamokat, hogy fontolják meg, hogyan tudnák a családjogi törvényeiket a mai változó családi mintákhoz és formákhoz igazítani, és belefoglalni azt a lehetőséget, hogy egy gyermeknek kettőnél több szülője (vagy törvényes gyámja) legyen, mivel ez megnyitná a lehetőséget a szivárvány családok és az LMBT-családok, valamint a patchwork családok nagyobb elismeréséhez;” (15).
Az itt felvetődő tisztán elvi probléma az, hogy a jelentés ilyen módon kreál egy olyan embercsoportot, amelynek az igényei normatív viszonyítási pontként szolgálnak arra nézve, hogy miben is áll az európai értékközösség jogi megalapozása. Ez a csoport, ha tudatában van ennek, ha nem, abszolútnak tekinti önmagát, s indirekt módon azt állítja, hogy jogi igényeivel az egyetemes európai értékközösséget képviseli, s míg a jogai meg nem valósulnak, addig maga az értékközösség sem tud megvalósulni. Egyszerűen fogalmazva, aki nem ért egyet jogi követeléseikkel szükségképpen szemben áll az európai értékközösséggel. Ez a csoport úgy tünteti fel magát, mint az európai értékvilág értelmezésének egyetlen érvényes szereplője, és képviselőjének egyetlen érvényes letéteményese. Ez az elvi alapja annak, hogy önmagának vétó jogot követel a későbbi jogalkotási folyamatokban, sőt, az általa képviselt nézőpont az az objektív keret, amely a jogalkotás fő áramlatát szabályozza (mainstreaming), s amelyhez képest az egyes jogszabályok tartalmi szempontból megítélhetők.
Ez az attitűd szembemegy nem csak a konzervatív nézőponttal, ami természetes, hanem a liberálissal is, hiszen ha a javasolt jogi folyamat megvalósul, az gyakorlatilag megszünteti a világnézeti sokszínűség jogi alapjait, olyan módon, hogy az LMBT mögötti filozófia egyfajta abszolút világnézetként funkcionál. Ebben az esetben ugyanis, horribile dictu, még az is elképzelhető, hogy mondjuk, egy olyan állítás, hogy a „homoszexualitás bűn”, kriminalizálható lesz, gyűlöletbeszédnek számít, vagyis jogi konzekvenciákat von maga után. Ez elfogadhatatlan, hiszen brutális módon belegázol az LMBT világnézethez képest más világnézetek integritásába. Nagy kérdés például, hogy az oktatás egészére kiterjesztve hogyan lehet megvalósítani a jelentés ajánlásait úgy, hogy közben érvényre juthassanak más nézőpontok is. Mert ne feledjük (erről írtam az Emberkép és homoszexualitás c. bejegyzésemben), az egész vita mögött valójában súlyos világnézeti kérdések állnak.
További probléma, hogy a Lunacek jelentés az egyébként valóban létező szabadság-problematikát, a demokrácia kérdéseit a magánéleti szabadság egy felületére szűkíti le, s olybá tűnik a dolog, mintha bizony az LMBT csoport tagjainak a magánéleti szabadsága valamire az általános emberi szabadság megvalósulásának a kritériuma lenne. Holott a szabadság-kérdés ennél lényegesen komplexebb. Így eshet meg, hogy miközben ugyanazok az emberek, akik utcára vonulnak bizonyos szabadságjogokért, behunyják a szemüket, amikor arról van szó, hogy mondjuk egyes világcégek miként tiporják sárba a legelemibb szabadságjogokat, vagy arról, hogy az egyik hatalom miként hallgatja le a másikat. Ez a hozzáállás az általános szabadságért való küzdelemnek eléggé sajátos értelmezése.
A legkomolyabb aggályom azonban azzal kapcsolatosan van, hogy a jelentés a mai kurrens szóhasználattal élve az LMBT igényeivel való egyet nem értést összeköti a homofóbiával. Ez a ma ismert szókapcsolat mélységes előítéletet tükröz, hiszen azt közvetíti, hogy akik nem értenek egyet az LBMT csoport gondolkodásával, azok szükségszerűen embergyűlölők. Ez a ma bevett és széles körben használt szókapcsolat azon túl, hogy szimpla előítéleten nyugszik, súlyosan megbélyegző és diszkriminatív. Mintha bizony az LMBT által képviselt gondolatvilág elutasítása csak és kizárólag gyűlöletből fakadhatna. Van ilyen is, természetesen. Mint tudjuk, hülyék mindenütt vannak.
Ám a homofóbia és az LMBT csoport gondolkodásával való egyet nem értés ilyen direkt összekapcsolását sokak és a magam nevében is kikérem magamnak. Ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy nem vagyok embergyűlölő. Nem azért nem értek egyet a Lunacek jelentéssel, mert gyűlölöm az LMBT csoport tagjait. Ők is olyanok, mint minden más csoport: vannak köztük tisztességesek és szélhámosok, vallásosak és nem vallásosak, szorgalmasak és lusták, kedvesek és kevésbé szerethetőek. Egyébként pedig, szexuális orientáció ide vagy oda, mindnyájan bűnös, elesett és megváltásra szoruló emberek vagyunk. Nincs különbség.
Az LMBT csoportnak a házasságra és a családra vonatkozó javaslataival azért nem értek egyet, mert számomra a legfőbb érték a közösségi érdek. Ugyanakkor távol álljon tőlem, hogy bárkinek is a magánéletét cenzúrázni kellene. Ez ma már elgondolhatatlan. Senkinek a magánéletén nem lehet uralkodni. Ám ugyanakkor, a különböző, és gyakran egymásnak ellentmondó magánéleti igények intézményesülése könnyen alááshatja a hosszú távú közösségi érdeket. A Lunacek jelentésnek ez a lényege: ez a dokumentum egy jogilag megalapozott intézményesülési folyamat felvázolása. Ha a közösségi szempont kikerül az európai gondolkodás fő áramlatából, s megrendülnek a közösségi identitás olyan alapintézményei, mint például a házasság, a család, akkor annak véleményem szerint beláthatatlan következményei lesznek az egész európai kultúrára nézve, s más, rivális kultúrák nagy örömére. Felteszem, nem ez a cél.
Hozzászólások