David Cameron risks causing "alienation" in society by saying Britain is a "Christian country", a group of public figures has warned.. (David Cameron azzal a kijelentésével, mely szerint Britannia "keresztény ország", azt kockáztatja, hogy elidegenülést okoz a társadalomban, közéleti szereplők egy csoportja figyelmeztetett.)
David Cameron risks 'alienation', public figures claim - bbc.com
Szólt emellett arról, hogy az európai politikának jobban kellene tisztelnie a nemzeteket, csakúgy, mint a keresztény kultúrát.
"Elsöprő fölénnyel győzött Magyarországon az európai közép" - hirado.hu
A "liberális alkotmánnyal" szemben, amely nem kötelezte a kabineteket a nemzeti érdekek szolgálatára, az ő kormánya munkáját az a nemzeti, keresztény alapú társadalomértelmezés adja majd, amely szerint "a társadalom nem egyének puszta halmaza, hanem közösség, szerves szerkezet" - fogalmazott.
Orbán Viktor minapi, a német WDR csatorna rendezésében tartott Európa Fórumon röviden, de határozottan hitet tett a keresztény kultúra mellett. Nem először. Igaz, annak az emlékezetes strasbourgi EP-vitának az alkalmával jóformán a vádlottak padján ült miközben Schumannt idézte (az európai demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz), most pedig, eléggé meglepő módon, nem is akármilyen körben a bevezető előadást tartotta. Figyelemre méltó. Aztán tegnap, a beiktatási beszédben elhangzott újra a berilni beszéd sok tétele, köztük ismételt kiállás a kereszténység mellett. Bizonyára véletlen egybeesés, de nekem mégis az jutott eszembe, hogy nem sokkal korábban David Cameron brit miniszterelnök borzolta a kedélyeket a kereszténységgel. Efölötti örömömben meg eszembe jutott gyermekkorom kátéjának híres első mondata: „Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete.” Biztosan rémeket látok, de itt lenne a kereszténység kísértete? Nem gondoltam volna, hogy a kereszténység egyszer még mumus lesz, és nem a kommunizmusban.
Pedig már majdnem elhittem a szekuláris univerzalizmus mítoszát, mely szerint mára már a kereszténység afféle együgyű és jámbor lelkek gyülekezete, amely valamely rejtélyes oknál fogva nem vette észre, hogy elment fölötte a történelem. Egy valamikor volt hatalmas történeti fenomén végelgyengülésben lassan kimúló kulturális emléke, amely elég régi és avítt már ahhoz, hogy felkerüljön a kihalt kultúrák siratófalára.
Ehhez képest eléggé meglepő, hogy Cameron kijelentése komoly vihart kavart, s ötven értelmiségi úgy rontott rá, mintha legalábbis az Egyesült Királyság megszüntetésére, s egy keresztény teokrácia felépítésére tett volna javaslatot. Talán még Cameron sem gondolta volna, hogyha nagyot akar mondani, csak mondja azt, hogy Britannia keresztény ország. Ennyi éppen elég, hogy némelyek úgy nézzenek rá, mint valami marslakóra. Nem véletlen, hogy Christiana Reed, a Church of England országos szinódusának tagja, azt mondta, nem gondolja, ha Cameron buddhista lenne, ezek az emberek ilyen tiltakozó levelet írtak volna. ("Christina Rees, General Synod: "If David Cameron were a Buddhist... I don't think this group of people would be writing letters complaining''.) De hát Cameronnal az a baj, hogy keresztény, és nem buddhista. S még olyat is képes mondani, hogy a brit társadalom keresztény. Polgárpukkasztásnak ez nem is rossz manapság. Az a hír, hogy a tegnapi euróvíziós döntőt egy szakállas nőnek öltözött meleg férfi nyerte, már nem igazán alkalmas arra, hogy az újdonság erejével hasson. De egy olyan kijelentés, hogy Britannia keresztény ország, elég ütős. - Nem ?
Amint arra Hörcher Ferenc a Mos Maiorumban rámutat, Cameronnak a kereszténység melletti kiállása mögött politikai szándék is van. Szavazatokat kell szerezni. Bizonyára egy ilyen állításnak komoly igazságtartalma van. Egy valamirevaló politikus nem használ véletlenül szavakat. Karakteres, világnézeti töltetű jelszavakat meg pláne nem. Csakhogy éppen ez bizonyítja az igazát: ha a kereszténységet emlegeti a brit társadalom kapcsán,ennyire hangsúlyosan, akkor nyilván tudatában van annak, hogy ezzel nem megy szembe a közvélemény nagy részével.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem bírom elhessegetni a párhuzamot Cameron és Orbán kinyilvánított kereszténységének fogadtatása között. Igaz, itthon most nem született tiltakozó levél a berlini beszéd után, de a kereszténység ismételt hangsúlyozása a tegnapi beiktatási beszédben nyilván karakteres reakciókat vált majd ki. (Miközben ezt a posztot írom, az egyik befolyásos oldal imígyen tudósít a beszédnek erről a részéről:"Keresztényekkel kell teleszülni Európát.") Ez ugyan nem tiltakozó levél, de van ihletettsége, kétségtelen.
Mondhatni erre azt, hogy az Orbán-féle keresztényieskedés mögött szimpla politikai számítás van, akárcsak Cameron kiállása mögött. Nem hinném, de tegyük fel, hogy így van, végül is senki sincs abban a helyzetben, hogy a kormányfő vagy bárkinek a hitéről ítéletet mondjon. Azonban akkor is nyitva marad a kérdés: hogyan lehet a mai Magyarországon a kereszténység jelszavával ekkora győzelmet aratni, ha egyszer – úgymond – a kereszténység már a múlt része? Talán érdemes lenne feltenni a kérdést: miként lehet egy állítólagosan többségében szekularizált társadalomban a kereszténység mégis jelszó, vagy ha nem is az, de nem is egy olyan szó, amely idegenkedést vagy visszautasítást vált ki a szavazók többségéből? Érthetetlen, miként is tudnak azonosulni ilyen sokan Orbánnak a kereszténységről mint a jövő integráns részéről alkotott véleményével, ha a társadalom maga állítólag már nem keresztény többé.
Talán nem ésszerűtlen azt feltételezni, hogy a mai magyar társadalomban, s könnyen lehet, hogy Európában is, igenis létezik egy széles kiterjedésű, látens kulturális kereszténység, amely látszólag már elveszítette közösségi szintű öntudatát, direkt tudat-és magatartásformáló szerepét, ám amely mégis, mint valamiféle mélyáramlat, tartósságában és erejében túlnyúlik a ma bevett szekuláris hiteken is, hogy egyszerre csak teljesen váratlan utakon és módokon hirtelen a felszínre törjön. Olyan ez, mint amikor valaki, aki eddig nem tudta magáról, hirtelen rádöbben önmaga identitására. Kulturális önreflexió.
Talán nem ésszerűtlen azt gondolni, hogy Cameron és Orbán mostani megnyilatkozásai nem pusztán két szavazatszerzésre kárhozatott politikus szánalmas egyéni kísérlete, hanem éppen egy európai szintű kulturális önreflexió jele, amely folyamatnak az a lényege, hogy Európa újra felfedezi önmagában azt a meghatározó keresztény vonulatot, amelyről már azt hitte, végleg eltűnt a történelem süllyesztőjében.
Ez nyilván nem a mai európai értékrend és értékközösség megtagadása, hanem éppenséggel a kereszténység beemelése oda, ahova Európában mindig is tartozott, s illene is tartoznia, a közösségi önértelmezés főáramlatába.
Hozzászólások