Természetesen a világ egyik leggazdagabb cégeként elvárható lenne, hogy az Apple valós erőfeszítéseket tegyen azért, hogy a világ ne csak az okostelefonok miatt legyen jobb.Egyébként nem csak az Apple beszállítóinál merültek fel ilyen jellegű gondok, a nagy rivális Samsungnak bedolgozó cégnél is merült már fel a rabszolgamunka gyanúja.
Nem lett jobb meló az iPhone-összeszerelés - index.hu
Csak akkor fejeződhet be a jogfosztott munkavállalók teljes kizsákmányolása, ha a megrendelők nem hajlandóak elfogadni azt a kicsivel nagyobb nyereség fejében.
Egy ilyen hírtől meg kellene, hogy álljon a „világ”. Mármint a „fejlett”, a „humánus”, a „demokratikus” az „értékelvű”. A nyugati. Egy ilyen hírtől a „világ”, ha következetes lenne, fel kellene függessze önmagát, s azt kellene mondja, hogy bocsánat, tévedés történt, itt valami nem stimmel. De a”világ” nem mond semmit, nem vesz tudomást belső világáról. Rabszolgamunkán szerzett fogyasztási javak? Igazságtalanságra épített igazságos társadalom? Kizsákmányoláson alapuló jóléti egyenlőség, méltóság, szabadság, demokrácia? Mit számít ez? A rabszolgák messze vannak. A demokrácia meg a mi demokráciánk. A „világ”, a nyugati, skizofrén.
S benne én is. Szürcsölgetem a kávét, előttem a laptop, mellettem a telefon, az „okos”, meditálok kényelmesen az élet nagy kérdéseiről, írom a posztjaimat rendületlenül, védem magunkat, mármint keresztyénségünket, harcolok eszmei ellenfelekkel, jövőbelátok, kuruzslok, gyógymódokat keresek, elmélkedem igazságosságról, szabadságról, identitásról, emberről, hagyományról és modernitásról, értékekről, mindenről, ami a mi amúgy szépen összerakott eszmei világunknak a témája, de közben eszembe nem jut, hogy már a puszta fogyasztói létemmel valóságosan részt veszek egy másik világban is. S ez a másik világ, a „világ” belső világa: a rabszolgák világa, a kizsákmányolás világa, az egyenlőtlenség világa, az emberi méltóság lábbal tiprásának a világa, az erőszak világa, a nyers anyagi érdek világa. S mondhatnám persze, hogy ez a másik világ, a belső világ, a „nyugati világ tudatalattija” nem az én világom, semmi közöm hozzá, nem én csinálom, nem én tartok rabszolgákat. De ez hazugság. Hiszen én iszom a kávét, amely ki tudja, milyen embertelen úton került hozzám, én használom az okos telefont, amelyet rabszolgák raktak össze, csakhogy én „szabad” lehessek. Farmert ugyan nem hordok, de hordhatnék. Ha következetes lennék, most mindent ki kellene hajigálnom. Az fáj igazán, hogy nekem ez az elnyomott, elhallgatott, tudatalattiba vagy tudatmögöttibe nyomott belső világ nem fáj. Ha valóban demokrata lennék, a szó ideáltipikus értelmében, akinek fontos nem csak saját maga méltósága és szabadsága, hanem minden emberé, ahogyan Isten gondolta, akkor most ki kellene vonulnom Thoreau módjára, s azt mondani, hogy ebben én nem akarok részt venni. Nekem nem kell rabszolgák verejtéke és vére azért, hogy én szépen bevonulhassak a magam globalizáltnak nevezett, de valójában zárt világába.
De nem tudok kivonulni, hiszen a „világ” én vagyok. Meg te. Meg mindenki. Ennek szól a következetes idézőjel. „Világ” önmagában nincs. Emberek vannak, akik a természetet átalakítva létrehozzák a „világot”. S ez a „világ”, a nyugati, skizofrén. Van neki egy belső világa, amelyről nem akar tudomást venni, s amellyel kapcsolatban úgy tesz, mintha nem létezne. Néha aztán megjelenik egy-egy ilyen hír, mint mikor a gyerek ártatlanul beszól, s kimondja a leleplező igazságot, de nem történik semmi, csak elnéző mosoly.
Ez a ma uralkodó problémamegoldás: nem kell tudomást venni erről a strukturális skizofréniáról. Küzdeni kell tehát egy értékközpontú világ felépítéséért, de azzal már nem kell foglalkozni, hogy a fenntarthatóság milyen árat követel. Itthon légy demokrata, ott meg lehetsz rabszolgatartó. Használd hát nyugodtan a számítógépedet, a telefonodat, idd a kávédat, s ne sokat foglalkozz azzal, hogy fogyasztói léteddel te tartod fenn a rendszert. Mondd azt, hogy semmi közöd hozzá.
Ez a strukturális skizofrénia, az erkölcsi tehermentesítés formája, amely nem mer szembenézni a „világ” belső hazugságaival. De vajon lehet-e úgy értékközpontú „világot” építeni, a „jó” társadalmát, ha a másik oldalon a „jó” társadalmának az építése, fenntartása és működtetése éppen a „jó” értékvilágának lábbal tiprásán alapul? Vajon lehetsz-e egyszerre demokrata és kapitalista? Egyszerre értékelvű és érdekelvű? Vajon nem arról van-e szó, hogy a demokrácia egyébként valóban értékközpontú, elvont ideája a gyakorlatban sokszor nem más, mint a kapitalizmusban már megalapozott status quo ideológiája? Cover story, amely arra alkalmas, hogy megadja egy értékelvű világ megteremthetőségének az illúzióját, s ugyanakkor elfedje a „világ” belső világát, a nyers érdek világát? Vajon a „világ” strukturális skizofréniája meghaladható-e?
Nem új történet ez, sőt, nagyon is archetipikus. Könnyű lenne most ujjal mutogatni az Apple-re, a nyugati öntudat szimbolikus kifejeződésére (think different) a tiltott gyümölccsel. (Teljesen mindegy, mit mond a logo tervezője, Rob Janoff, az eredeti szándékról: a harapott alma felülírhatatlanul a bűnbeesés, azaz az emberi öntudat megszületésének a történetére is utal.) Meg mindenkire, felfedve az értékelvű „világ” hazugságait, ellentmondásait, képmutatását, s azt mondani valamiféle forradalmi hévvel, hogy ez így nem jó, fel kell építeni a „tiszta jó” társadalmát, a tisztán értékelvűt, ahol nincs hazugság, képmutatás, önzés, érdek, hanem van tisztán szabadság, méltóság, méltányosság és igazságosság. De nem mondok ilyet, mert tudom, hogy megvalósíthatatlan. És ez nem az Apple, vagy bárkinek is az igazolása. Erről a kettőségről, mármint tudni egy tisztán értékelvű világról, meg tudni azt is, hogy ez megvalósíthatatlan, Pál apostol írt zseniálisan, míg végül kimondta a konklúziót: „Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?”
Nem csak az a probléma az értékközpontú „világ” strukturális skizofréniájával, hogy nem bírja meghaladni önmaga kettősségét, hanem az, hogy erről nem vesz tudomást. Az értékekből ideológiát csinál. Nem realista, nem foglalkozik az emberrel magával, aki a „világ”, s ekként nem ismeri fel önnön végességét, nyomorúságát és folyamatos Istenre utaltságát. Nem hozza összefüggésbe Istent és a „világot”, hiszen akkor rögtön kiderülne az ember eredendő elesettsége, s az „ideális világ” megvalósíthatatlansága. Nincs megrendültség. Ehelyett úgy tesz, mintha megvalósítható lenne. „Megváltó nélkül viszont önmagunkra hajlunk” (Bogárdi Szabó István).
Csak a keresztyén valóságértelmezés realista, mert komplexitásában képes szembenézni ezzel a kettősséggel. A skizofréniát csak így lehet feloldani, a „világ tudatalattiját” beemelni az öntudatba, ám a kettőséget valóságosan nem lehet meghaladni. Sem az Apple, sem bármilyen más "evilági csoda" jelenben és jövőben nem képes erre. Isten országa nem az önmagában vett emberi történelem produktuma. Kyrie eleison.
Hozzászólások