... a katolikus egyház legitimitása, identitása a zsidóellenességben gyökerezik, a zsidók helyettesítésére épül. Ezért lényege az antiszemitizmus. Ha kivesszük belőle az antiszemitizmust, nem marad belőle semmi...
Nem tudom, valaki is felfigyelt-e arra, hogy Orbán Viktor keresztyénsége kapcsán Bartus László tollából megjelent egy esszé, amely messze túlmegy a téma tárgyalásának ismert keretein, s az egész történeti keresztyénséget, pontosabban a katolicizmust egy komplett, de leegyszerűsítő dualista történelemszemléletbe ágyazza be. Eszerint az európai keresztyén történetnek egyetlen egy meghatározó vonulata van, s ez pedig a katolicizmusnak a zsidósághoz való viszonya. Sőt, ez a vonulat ma a „két világrend”, a katolicizmus (értsd: történeti keresztyénség) és a liberalizmus harcában ölt testet. „A világban folyó harc a láthatatlan Isten és a Sátán között, látható szinten a katolicizmus és a Biblia népe között zajlik, ez utóbbiakhoz tartoznak a zsidók és az újjászületett keresztények tízmilliói. Ez a harc éleződött ki az Európai Unió alkotmánya körül.” Életveszélyes.
Úgyhogy az Olvasó jól teszi, ha az írásomnak megtisztelő figyelmet szán, hogy előbb veszi a fáradságot és apróra elolvassa Bartus őrült esszéjét. A szerző sommás kijelentéseivel nem kívánok részleteiben foglalkozni. Annyira végtelenül leegyszerűsítőek, hogy alig lehet őket komolyan venni. Ugyanakkor, miután megjelent a Mandineren is, nem lehet azt sem mondani, hogy ez a provokáció, mert szerintem az, a magyar nyilvánosság észrevehetetlen része maradt.
A szerző voltaképpen egy tipológiát állít fel, ami önmagában természetesen nem baj, s egész történelemértelmezése erre épül. Eszerint tehát van a történeti keresztyénség, amely elhagyta biblikus gyökereit, s legbelső lényegét tekintve a történelmi antiszemitizmus megtestesítője. A történeti keresztyénség egyetlen valódi identitásalkotó eleme az antiszemitizmusa. „Ez azt jelenti, hogy a katolikus egyház legitimitása, identitása a zsidóellenességben gyökerezik, a zsidók helyettesítésére épül. Ezért lényege az antiszemitizmus. Ha kivesszük belőle az antiszemitizmust, nem marad belőle semmi, csak egy bálványimádó pogány rítus, amely okkult elemekkel ötvözi a keresztény frazeológiát és a görög filozófiát. Platón és Arisztotelész nem volt életveszélyes addig, amíg az antiszemita katolikus vallásban nem tették kötelezővé.”
A szerző szerint az antiszemita keresztyén vonulat ma is tart, amely abban mutatkozik meg, hogy keresztyén oldalról a liberális demokrácia mai világa a történeti keresztyénségre adott „zsidó” reflexióként tűnik fel. „Így most már a zsidókat duplán utálják: egyrészt a helyükre léptek, és a zsidó Bibliából leplezhető le a csalás. Másrészt a zsidók sikeresen akadályozták meg a katolicizmus elnyomó világuralmát. Létrehoztak egy szabadságra, a hatalmi ágak szétválasztására épülő alternatívát, a jogállami rendet. Ez véget vetett a feudális tekintélyelvű uralomnak”.
Az európai keresztyén történetnek ez a tipológiája tehát a „zsidósághoz” való viszonyt teszi meg az egyetlen és kizárólagos magyarázó elvvé. Bartus nem veszi észre, hogy miközben élesen bírálja a „zsidókról” alkotott ismert szélsőjobboldali elméleteket, addig a másik oldalról ugyanezt a sémát használja. Csak most liberális oldalról. Ugyanis minden ilyen elméletnek az a sajátossága, hogy az „ellenségnek”, a másik oldalnak olyan belső koherenciát, egyneműséget és állandóságot tulajdonít, amilyennel az sohasem rendelkezett. Így lesz a közelebbről meg nem határozott „zsidókból”, valamint a katolicizmusból egynemű, egylényegű entitás, s így épül fel Bartus koncepciójában egy dualista világ a jó és rossz, Isten és a Sátán egyetemes harcával.
S mint esszéjének egy pontján kiderül, a „zsidóság” és a katolicizmus küzdelme ma a katolicizmus és a liberalizmus közötti küzdelemben valósul meg. Magyarán, a „zsidósághoz” való viszony nem csak a keresztyén múlthoz, hanem a mai liberális értékvilághoz való viszony egyetlen meghatározó eleme. A keresztyének azért utálják a liberalizmust és a liberális demokráciát, mert az úgymond ”zsidó”. Ezzel ismételten megalkotja a „zsidóság” egységes, belső sokszínűségtől mentes fogalmát egy feltételezett történeti-keresztyén álláspontból. Magyarán, még ha a keresztyénség feltételezett nézőpontjából is, de egy fasisztoid-rasszista beszédet alkalmaz, mert a közelebbről meg nem határozott „zsidóság” konstruált fogalmát úgy prezentálja, mintha az bizony minden múltbéli és mai identitás, világnézeti beállítódás egyetlen referenciapontjaként működne. Ha az Olvasó eddig még nem tudta volna, most megtudhatja, hogyan kell zsidózni. Ez egy fordított szélsőjobbos beszéd.
Bartus azt feltételezi, hogy egy történeti-keresztyén nézőpontból származás és világnézeti meggyőződés feltételezi egymást. Vélhetően azért, mert úgy gondolja, hogy a valóban létező keresztyén antiszemita hagyomány meghaladása lehetetlenség a történeti kontextuson belül. Ezért konstruálja meg az „újjászületett”, vagyis az „igazi keresztyének” fogalmát, amely fogalom arra utal, hogy az „igazi” keresztyénség csakis a teljes keresztyén hagyomány meghaladása árán valósulhat meg. Így jön létre Bartus koncepciójában a „két világrend” (történeti keresztyénség és liberalizmus) harcának mereven dualista konstrukciója. Így deformálódik elméletében nem csak a történeti keresztyénség, hanem a liberalizmus is. Hiszen ettől kezdve a liberalizmusnak csak egyetlen célja lehet: küzdelem a történeti keresztyénség ellen. Ennek a tipológiának bizony alig felmérhetően súlyos és beláthatatlanul káros konzekvenciái vannak, nem csak a múlthoz való viszonyra nézve, hanem a mai világnézeti pozíciók megítélésére nézve is.
Ha ugyanis a liberalizmus eredete keresztyén nézőpontból ennyire származási alapon magyarázható pusztán, akkor ezzel megszűnik a liberalizmus elvi kritikájának a lehetősége, hiszen a liberális demokrácia elvi szintű rendszerkritikája a Bartus féle dualizmus szerint eleve antiszemitizmust feltételez. Holott a liberalizmus értékvilága, amely az egyént teszi egy tételezett értékhierarchia csúcsára szemben a közösséggel, tisztán elvi szinten igenis megkérdőjelezhető. Már bocsánat, nem kell ahhoz antiszemitának lenni, hogy a liberalizmus értékvilága kritikai vizsgálódás tárgya legyen. Sőt, ez a koncepció tökéletesen alkalmas arra is, hogy minden liberalizmus-kritikában, vagy a liberális demokrácia elvi kritikájában eleve antiszemitizmust lásson. Olyan ez, mint amikor egyes keresztyének többet foglalkoznak a Sátánnal, mint az Úristennel, s mit ad Isten, mindig meg is találják. Ekként, a Bartus féle koncepció szükségszerűen oda jut, hogy antiszemita itt mindenki, aki nem liberális.
Továbbá, ha a liberalizmus csak úgy látja a történeti keresztyénséget mint antiszemita vonulatot, valamint azt gondolja, hogy egy tételezett keresztyén nézőpontból a liberális értékvilág nem más, mint „zsidó” reflexió a történeti keresztyénségre, akkor ez gyakorlatilag egyet jelent mindenféle párbeszéd, diskurzus felfüggesztésével. Marad a militáns nyelvezet, marad a harc a konstruált „két világrend” között.
Muszáj hangsúlyoznom: Bartusnak a történeti keresztyénségről alkotott tipológiája nem azért problematikus, mert rámutat arra, hogy fölfejthető benne egy antiszemita vonulat is. (Habár az történettudományi kérdés, hogy a ma ismert antiszemitizmust mennyiben és hogyan lehet visszavetíteni az elmúlt kétezer évre.) Hanem az, hogy erre a vonulatra fűzi fel az egész történetet, s ezzel gyakorlatilag felfüggeszti magát a történeti keresztyénséget, s kimondja: a történeti keresztyénség egésze, mint olyan, vállalhatatlan. Nem szalonképes ma az Európai Unióban. Egyrészt, mert nem is keresztyén, másrészt, mert antiszemita. Következésképp, mindenki, aki az európai keresztyén történeti folytonosság és közösségi kulturális emlékezet valamiféle fenntartására törekszik, az antiszemitizmus továbbélésén fáradozik. A történeti keresztyénséghez való kritikus viszonynak tehát egy módja létezik: annak teljes tagadása.
Ez a vizionárius világkép a keresztyénség/katolicizmus valamint a „zsidóság”/liberalizmus közötti harcról mint a „jó” és a „rossz” harcáról egész egyszerűen tragikus. Nem véletlen, hogy a szerző oda jut, ahova jut, természetesen a végletekig hajtott szélsőséges és dogmatikus dualizmus erkölcsi alapján, mindenféle valód liberális nézőpontot meghazudtolva, sőt megsemmisítve. A saját kizárólagos igazságba vetett reflektálatlan, középkorias hit végül is kimondatja vele ezt a szörnyű passzust: „A rákot ki kell operálni. Vegyi anyagokkal meg kell semmisíteni. Ha nem pusztul el, akkor tovább rombolja a szervezetet és végül megöli. Az Orbán-rendszert sem leváltani kell, hanem elpusztítani. Gyökerestől kiirtani.”
Gratula! Gázkamra is lesz? Ebbe a háborús nyelvbe liberális konzervatív keresztyénként, az újraolvasott, reflexív keresztyén folytonosság szószólójaként ezen a blogon nem vagyok hajlandó bekapcsolódni. Ez a szöveg engem mélységesen elkeserít, szinte fáj. S nem csak keresztyénként. Hanem a liberalizmus felől is. Nem tudom, ez követhető-e? A liberalizmusnak ez a mélységesen leegyszerűsítő, sematikus, fasisztoid-rasszista prezentációja egy valóban liberális nézőpont felől nézve is botrányos. Meg kell mondjam, én a liberalizmust ennél többre tartom. Végtére is, az ember tartozik magának annyival, hogy eszmei ellenfeleit is becsülni tudja.
Hozzászólások