...a szavak fogságában vergődve magam is elfogadhatatlan kifejezést használtam. 

Megkövetek mindenkit, akit kifejezésemmel megbántottam - facebook.com

 

Sokan talán egyszerűen csak egy kávét kérnek mindezek láttán.

Pásztor Albert és a baloldal meghasonlása − Az értelmiség útja az útvesztésig II. - mandiner.blog.hu


Kétségtelen, hogy az utóbbi napok számomra legszórakoztatóbb története a miskolci polgármester-jelölt körül kialakult politikai adok-kapok. Az üggyel a napi politika szintjén nem is foglalkozom, nem az én asztalom. Csakhogy ez a történet azért figyelemre méltó, mert pontosan tükrözi a mai nyugati gondolkodás egyik alapvető jellegzetességét: a valóságot nem mindig lehet néven nevezni, mert megfellebbezhetetlennek kikiáltott dogmák csapdájába esett. Az egyik ilyen dogma a rasszizmus liberális értelmezése. S ha egy véleményformáló hazai liberális mégis ki akar törni a dogmából, úgy jár, mint Eörsi Mátyás: be kell ismernie, beleesett a herezis bűnébe. Nos, ez az igazi cognitív disszonancia. Van az igaznak hitt elv, az egyik oldalról, s van a kétségtelen valóság a másikról. S a kettő nem stimmel.

Az eset pedig azért szórakoztató, mert abszurd módon, a balliberális oldalon belül véresen komoly küzdelem folyik itt a rasszizmushoz való viszonyról, miközben, valóságosan, nincs normális ember ma Európában és Magyarországon, aki el tudná fogadni a rasszizmus alapgondolatát. Olyanról folyik a vita, amiben alapvető egyetértés van, világnézeti hovatartozástól függetlenül. De mint tudjuk, kampány van, ellenfél szükségeltetik.

A rasszizmusnak az az alapgondolata, hogy a különböző ember-csoportok sajátszerűségeit faji-vérségi alapon magyarázni lehet. Mintha bizony lenne direkt összefüggés a faji háttér és a kultúra között. Ez valóban torz, és a valóságot egyáltalán nem ismerő gondolkodásból fakad. De ezen a faji alapú valóságértelmezésen a mai általános gondolkodás – tekintet nélkül pártpolitikai beállítódásoktól – már rég túl van. Én például konzervatívként határozom meg magamat, de eszembe nem jutna magyarságomat faji-vérségi alapon magyarázni. Különben is, a feleségem olasz származású, az egyik nagyanyám szerb, a másik szlovák volt. Akkora butaságot, mint a faji hátteret összekapcsolni bizonyos sajátszerűségekkel, el sem tudok képzelni. S szerintem nem vagyok egyedül, sőt meggyőződésem, hogy a túlnyomó többség is így gondolkodik. Ezt egyébként szemléletesen mutatja a minapi labdarúgó világbajnokság fogadtatása: ugyan miféle érzékelhető probléma fakadt a különböző nemzeti válogatottak származásilag színes összetételéből? Semmilyen sem.

Kétségtelen, hogy a faji gondolat meghaladásában a filozófiai liberalizmus nagyon sokat tett. A filozófiai liberalizmusnak az erőteljes hangsúlya az emberek eszmei egyenlőségén, az emberi nem nemzeteken túli egységén, a történeti meghatározottságoktól mentes, szabad egyén ideáján nagyban hozzájárult egy mai, igenis létező konszenzushoz, miszerint a fajiság nem lehet az alapja az emberi társadalom magyarázatának. Nem azért nem lehet, mert „tiltott”, hanem azért, mert nem igaz.

(Nem mellesleg, a gondolat nem új, s nem véletlen, hogy zsidó-keresztyén talajon született meg. „Krisztusban nincs se zsidó, se görög…” – mondja Pál apostol. – De erről majd máskor.)

A rasszizmus elleni liberális fellépéssel tehát nem az a probléma, hogy alaptézisében hamis. Nagyon is igaz, s ennyiben, állítom, a mai európai túlnyomó többség, ideértve a magyarokat is, igenis liberális. Még a konzervatívok is.

A liberális gondolat ott megy félre véleményem szerint, hogy miközben okkal állítja, hogy fajiság és kultúra között nincs automatikus kapcsolat, s ennek alapján megteremti az elvont, eszmei embert, nem hajlandó tudomásul venni a történetiség, a kulturális beágyazottság, a közösségi-érzelmi meghatározottság, s az ezekből fakadó közösségi sajátszerűségek alapvető szempontjait a konkrét emberi valóság értelmezésében. Ez a logika viszont azzal jár, hogy az elvont ember ideája felől nézve minden sajátszerűség hozzárendelése valamely csoporthoz a rasszizmus színében tűnik fel, holott nem feltétlenül az. Ez a körülmény megbéníthatja a valóságról való beszédet.

Ha tehát vannak sajátszerűségek, s ezek valamilyen verbális összefüggésbe kerülnek egy-egy csoporttal, akkor abból még nem feltétlenül következik, hogy rasszista valóságmagyarázattal van dolgunk. Ha azt mondjuk például, hogy a kínaiak szeretik a kutyahúst, ezzel nem feltétlenül azt állítjuk, hogy ők, mármint a kínaiak azért szeretik a kutyahúst, mert kínaiak. A kínaiak nem faji alapon szeretik a kutyahúst. Én meg nem azért nem szeretem, mert magyar vagyok, jelentsen ez bármit is. Ennek ugyanis, mint mindenféle kulturális beállítódásnak semmi köze faji-vérségi vonatkozásokhoz. Annál inkább a fentebb említett kulturális-történeti síkhoz. Az a probléma tehát, hogy az emberi valóság értelmezésének két aspektusa keveredik itt ellenőrizetlenül, s a liberális feltételezés az, hogy a történeti-kulturális, stb. sajátszerűségek néven nevezése megsemmisíti az emberi nem egységének és egyneműségének egyébként igaz gondolatát.

Ha viszont nem lehet arról beszélni, hogy, mondjuk, a bűnelkövetések száma arányaiban magasabb a cigány származásúak között, mert ez úgymond rasszizmus, akkor gyakorlatilag a konkrét történeti valóság egy dogma csapdájába esett. Így születnek a tiltott szavak. Holott meggyőződésem, mint ahogyan fent írtam, szó nincs itt arról, hogy a mai általános gondolkodás, világnézeti beállítódástól függetlenül, egy ilyen kijelentést, mármint, hogy a cigányok között magasabb a bűnelkövetések száma, rasszista alapon értelmezne. Mintha bizony a faji-vérségi háttér bárkit is determinálna bármire is. Ez ma már elgondolhatatlan. Egy ilyen kijelentés nem magyarázó, hanem leíró jellegű, de valamely rejtélyes oknál fogva, a rasszizmus ellen küzdők ragaszkodnak ahhoz, hogy ez bizony egy magyarázó jellegű, rasszista állítás.

Hiába, no, a rasszistákra szükség van. Ha pedig a túlnyomó többség elítéli a rasszizmust, akkor nem örülni kell a konszenzusnak, hanem a kulturális-történeti sajátszerűségek közti különbségtételt kell kinevezni rasszizmusnak. Ez a liberális gondolat csapdája. Egy eredendően igaz és szép gondolat hamis értelmezése. Ettől kezdve a valóságot nem lehet néven nevezni, mert egy dogma fogságába esett. Így lesz tiltott szóvá, mondjuk, a cigánypecsenye. No és mi legyen a görög salátával? S hogy hol a vége, nem lehet tudni.

Szegény Eörsi Mátyás egyszer megpróbált kitörni egy dogma kalodájából, s végre, liberális létére, a valóságról, a „statisztikai romabűnözésről” beszélt. Meg is kapta a magáét. Szó nem volt itt rasszizmusról, mégis visszakoznia kellett.

Az egész amúgy szórakoztató, nem? Tényleg kérek egy kávét.

Hozzászólások