...úgy tűnhet, mintha elfogytak volna az ideológiák. Végignézve a parlamenten, széles a paletta, kérdés, hogy mi lehet az a világnézeti motívum, amire fel lehet húzni még egy mozgalmat. Egy pozitív tartalomhoz többnyire szükség van valamilyen filozófiai megfontolásra. 

"Sokkal átélhetőbb ez a szerveződés" – Miért szólnak manapság nagyobbat a tüntetések? - hvg.hu

Napjaink utcai tüntetései azért különösek, mert nagyon plasztikusan kifejeződik bennük az egész politikai elitből való kiábrándultság. Persze, tudom, nem kell feltétlenül e mögött valamiféle elviséget keresni. Van itt egy jó adag önmagáért való, reflektálatlan düh is. Mégis, egy gondolati kísérlet erejéig legalább is, fölsejlik az általános elvi kérdés, s mint alább látni fogjuk, nem feltétlenül csak hazai kontextusban: mi van akkor, ha nem az ideológiák fogytak el a demokrácián belül, ahogyan Mikecz Dániel állítja, hanem az általános autoritás ellenesség mögött valójában a demokráciába vetett hit rendül meg? Mi történne akkor, ha ez a kiábrándultság komoly, netán a nyugati világot is átjáró méreteket öltene? Ez persze ma szinte elgondolhatatlannak tűnik, de láttunk mi már világképeket egy pillanat alatt összeomolni. Mert a demokráciát, akárhogyan is, mégis csak a szavazók hite tartja életben. Mi más? Ha nincs a szavazóban hit, nincs demokrácia.

Ha viszont a demokráciába vetett általános hit megrendül, mert kiderül róla – mint ahogyan a történelemben annyi eszméről és eszményről kiderült már – hogy nem több puszta ideológiánál egy nagyon is körülhatárolható gazdasági érdekcsoport hatalmi törekvéseinek leplezésére, akkor könnyen előállhat az a helyzet, hogy mégoly cizelláltan megalkotott jogrendszer és adminisztráció mellett is a rendszer magától összeomlik. Ezt a lehetőséget – legalább is elvi szinten – én nem zárnám ki teljesen.

Mert összeomolhat a rendszer alapjául szolgáló általános világkép. Az a hit, hogy önkéntességi alapon felépíthető egy olyan hatalom, amellyel azonosulni lehet. Ha viszont ez az azonosulási lehetőség megszűnik, s a nyilvános igazság rangjára emelkedik az a gondolat, hogy a demokrácia ideája sem több gazdasági csoportérdekek eszmei kifejeződésénél, akkor a demokrácia egyetemes igazságába vetett hit omlik össze. Ez nem tűnik éppen elgondolhatatlan forgatókönyvnek, ami a nyugati világ jövőjét illeti.

Mert minden eszme addig „működik”, ameddig a beléje vetett hit által úgy jelenik meg, mint igazság, mint legfőbb érték és legfőbb jó. Ez a hit viszont nagyon törékeny, éppen azért, mert mint minden eszme, a demokrácia eszméje is eszközzé válhat, s immár nem cél lesz, hanem puszta retorikai eszköz a manipulációra, s éppen azok által veszítheti el hitelét, akik úgymond képviselik. Mi, keresztyének, ezt már csak tudjuk.

Nincs ebben semmi új. Egy eszmét mindig a képviselői roppantanak össze – belülről.

Talán túlzás lenne azt állítani, hogy napjaink történelmének világjelenségei minden esetben erősítették a demokrácia eszményébe vetett általános hitet. Hol van már szegény Bibó István, akitől, még a vasfüggönyön innen, romantikus ábrándozásainkban a Nyugatról, azt tanultuk titokban, hogy mi is az a demokrácia?  Aztán átkerültünk ide, a demokrácia világába, s átkerülésünk történetét akár úgy is jellemezetnénk, mint az illúzióvesztés korát. S itt nem csak a mi elmúlt huszonöt évünkre gondolok, hanem magára Európára, az Európai Unióra, vagy akár arra, hogy a demokrácia világhatalmi pillére, az Egyesült Államok sem volt mindig képes ezt a hitet erősíteni. Enyhén szólva.

Milyen a véletlen? Valahol Ady írja, azt hiszem, hogy neki mindig azok a könyvek jutottak a kezébe, amelyekre akkor épp szüksége volt. Valahogy így vagyok most én is. Mit ad Isten, épp most került elém Noam Chomsky híres interjúja a Der Spiegel Online 2008. október 10-i számából, amelyben ez az izgalmas és behatárolhatatlan, túlzásokra is hajlamos gondolkodó egyenesen azt állítja :„The United States has essentially a one-party system and the ruling party is the business party.” (Az Egyesült Államoknak lényegében egypártrendszere van, és az uralkodó párt a biznisz párt.)

Persze, lehet rajta vitatkozni, nem is kell feltétlenül elfogadni, magam sem vagyok Chomsky fan. Másrészt talán érdemes föltenni azt a kérdést is, hogy vajon mitől olyan ismerős az ebben mondatban megfogalmazott érzület?  A lényeg maga a gondolat, amely mögött már nem is rejtetten fölsejlik az aktuális demokráciába vetett hit megroppanása. No, ez az, amiről beszélek, s ez az az elvi lehetőség, amely napjaink utcai tüntetéseiben potenciálisan benne van. Az meg egyenesen tragikomikus, ahogyan némely mai ellenzéki párt képviselője egyenesen megsértődik, hogy a tüntetéssorozat valahogyan nem illeszkedik a jelenlegi pártstruktúrába, s ott somfordálnak a tüntetők körül, mint egy nagyvad, lesve a prédára.  Egészen vicces helyzet bír születni, amikor a préda öntudatra jut. Avagy a fagyi visszanyal.

Nincs kire szavazni, s nem feltétlenül csak azért, mert nincs alkalmas jelölt, aki ezt az alaktalan tiltakozást artikulálni tudná, tehát csak várni kell, míg valaki felbukkan, hanem mert a tüntetők közül sokan úgy látják, az elmúlt huszonöt év hazai demokráciája sem több egy ideológiánál a sok közül. Retorikai cover story a biznisz leplezésére. Innen már csak egy lépés a demokrácia egyetemes eszméjébe vetett hit megroppanása. Ez pedig tragikus lenne.

Ez a tét.  És nem csak itthon.

Mert mondjon akárki akármit, a demokráciában – éppen azért, mert nem erőn nyugszik, hanem az önkéntesség mozzanatán – a legfőbb érték a demokrácia eszményébe vetett hit.

Hozzászólások