Orbán mégsem fogja elengedni az egyházak kezét – ő ugyan aligha hisz bármiben is, viszont szüksége van a hiszékenységre. Neki hívők kellenek, akik nem kérdeznek rá sem korrupcióra, sem adópolitikára, csak nyelik az ostyát szorgalmasan, és elhiszik, hogy az minimum turistaszalámi.
Kedves Tóta W. Árpád!
Már régóta készülök Önnek írni, de valahogy soha nem éreztem elérkezettnek az időt. Viszont a fenti írása, úgy látszik, megérlelte régi szándékomat. Tudja, régi olvasója vagyok, még indexes korszakából. Mindig lestem, mikor jelenik meg, s habár református keresztyénként soha nem értettem egyet Önnel, mégis volt az írásaiban valami vonzó. Nem, nem vagyok mazochista, de valahogy az írásaiból mindig kiéreztem valamiféle kamaszos dühből fakadó moralitást: Ön voltaképpen a keresztyénséget kéri számon a keresztyéneken. Ez nekem tetszik.
Ön igazán hálás lehet az Úristennek. Nemcsak kiváló írói tehetséget adott Önnek, hanem hozzá valami apadhatatlan indulatot is, ami minden publicisztika veleje, mint ezt tudjuk. Az egyházias keresztyénséggel szembeni gyűlölete dühe az Ön publicisztikáját tényleg szinte repíti, a nevéből brand lett, s igazán hálás lehet, hogy ez a konstans mondanivaló - kitöltve missziói küldetését - megteremti Önt is. Ez a düh annyira jellegadó és identitásalkotó Önnél, hogy már-már gyanús. Ha nem vigyáz, még megtér.
Tudja, azért értem Önt, mert nekem is volt ilyen korszakom. Falusi református papgyerek vagyok, s a kamaszkorú fiatal éleslátásával pontosan érzékeltem közelről az intézményesült keresztyénség sok-sok képmutatását, álságosságát, hazugságait és bűneit. Állandóan perlekedtem, s mindenkin, beleértve szegény apámat is, a „tiszta” keresztyénséget kértem számon, a kamaszgyerekek kérlelhetetlen moralitás-igényével.
Időbe tellett, míg megértettem Luther halhatatlan mondatát a simul iustus et peccator igazságáról. Tudja, úgy van ez, nem kell ezt Önnek magyaráznom, hogy minden intézményesülési folyamat szükségszerűen generálja az eredeti gondolat torzulását, legyen szó bármiféle eszmeiségről vagy vallásról. Az intézményesült keresztyénség is szükségszerűen torzul, s folytonos kritika és önkritika tárgya kell legyen. Erről szól a híres reformátori tétel: ecclesia semper refomari debet. – De még ebből is dogmát lehet csinálni, mint ezt mindenki tudja. A reformátusok meg pláne. Nekem elhiheti.
Tudja, nekem az egyházkritikával nincs semmi bajom. A bajom azzal van, hogy a mai nyugati kultúrában a történeti keresztyénséget lehet lábtörlőnek használni. Holott nyilvánvaló, hogy minden intézményesült vallásban meg lehet találni a belső ellentmondásokat. Ha akarjuk. Csak valahogy, érdekes módon a keresztyénség lett itt kitüntetve céltábla státusszal. Büntetlenül bántani lehet, megsértve ezzel milliók hitét. Miközben a Nyugaton egyre nő a félelem a politikai inkorrektség vádjától, s már az étteremben is romapecsenyét kérek, s már Obama elnök is bocsánatot kér, mert egy ügyésznőt nyilvánosan csinosnak tartott, addig a történeti keresztyénséget szabadon lehet ócsárolni, rugdosni, amit akar. Egész iparágak működnek már a keresztyénség lejáratására, legutóbb a Madonna nevű ideologikus-missziói terméknek egy egész világkörüli roadshow-t szerveztek, hogy keresztyén szimbolikával megterhelt performanszaival provokálja a hagyományos keresztyénség hitét. Ha egy világfilmet nézek, s látom a keresztet egyik szereplő nyakán, már tudom az üzenetet. (Legutóbb Tarantino zseniális filmjét, a Kill Billt néztem meg. A női főhős kómában a kórházban, s a kórházi gondozó, ez az állat, szinte az egyetlen undorítóan negatív szereplő a többi szerethető gyilkos mellett, pénzért árulja ennek a szerencsétlennek a testét. A gondozó nyakában, a pólóján kívülre helyezve, jól láthatóan a kereszt. Naná.)
Szóval értem én az Ön üzenetét, egyházkritikáját, csakhogy amit Ön tesz, az már túlmegy ezen, s indulata, leplezetlen dühe félreviszi az egészet, visszájára hat, s még tárgyi tévedésekbe is hajszolja.
Azt írja, Magyarország nem keresztyén ország többé. Jó. Ismerjük ezt a toposzt. Ahhoz képest, hogy nem az, az Ön idejét és érzelmi energiáit elég szépen leköti. Nem igaz? Ahhoz képest, hogy nem az, azért úgy látszik, elég kimeríthetetlen téma, s még munkát is ad bőven egy befolyásos oldalon. Azért ez nem rossz teljesítmény egy nem létező keresztyén Magyarországtól. Nem így látja?
De hát Magyarország keresztyén ország. Nem a szó teológiai, hanem kulturális értelmében. Majd ha az ablaka egy minaretre néz, s reggel egy müezzin ébreszti, s nem a harangszó, akkor majd megtudja, hogy Magyarország keresztyén ország. Kicsit el kell menni, megmártózni más kultúrákban, hazajönni, s rögtön megtudja. Igaz az a zseniális mondat, sajnos nem én találtam ki, nem emlékszem a szerzőjére, hogy Európában még az ateista is keresztyén. Nem Zeusszal van Önnek problémája, vagy a buddhizmussal, hanem a keresztyénséggel. Tudja, én is úgy vagyok, hogy azokra tudok dühös lenni, akikkel együtt élek. Egy eszkimóra sohasem voltam dühös, még csak gondolatban sem. Szeretem őket egytől egyik, valósággal tombol bennem a keresztyénség, ha rájuk gondolok.
Aztán a következő ismerős toposz az Orbán-kritika és egyházkritika összekapcsolása. Nem tudom, erre mi szükség van. Illetve, nagyon is tudom. Ez nyilván az Ön független írói munkásságának a része egy független oldalon. Csakis. Pedig, higgye el, az egyház kritizálható lenne önmagában is. Én már csak tudom. A legkülönösebb az, tudja, hogy ebben az Orbán-keresztény kurzus liberális toposzban Orbán szinte omnipotenssé válik, mintha legalábbis ebből a nézőpontból maga a kormányfő lenne az Úristen, akinek a kegyétől az egyház sorsa függ. Én, ha liberális lennék, nem tenném Orbán Viktort, de senkit sem az Úristen alteregójává. Az egyház sem teszi. Ő is, mint mindenki, egy megváltásra szoruló, nyomorult ember. Nincs különbség. Arról nem is beszélve, hogy ez a kormányfőről megalkotott liberális konstrukció a keresztyénség sorsát illetően Önt tárgyi tévedésbe is viszi. Tudnivaló ugyanis, hogy ma a templomba járók igen jelentős százaléka a szocialistákra szavaz. (Ennek történeti okai vannak, amelyről itt írtam.) Amit pedig az egyház vidéki expanziójáról ír, nem is értem, minden egyházi tapasztalatomnak ellentmond. Pedig van, higgye el. Ön nem látta még a legújabb népszámlálási adatokat? Szegény falusi papok. Elképzelem, hogy élet-halál harcaik közepette, észveszejtő tempóban (Orbán-pénzből természetesen) templomot bővítenek, mert a népek nem férnek el a régiben. Úgyhogy, ha legközelebb istentiszteletre vagy misére menne valamely abszurd ötlettől hajtva egy falusi templomba, igyekezzen, nehogy ne jusson Önnek ülőhely. De legjobb, ha on-line foglal helyet.
De ezt az egész levelet voltaképpen egy mondata miatt írtam: ”Orbán mégsem fogja elengedni az egyházak kezét – ő ugyan aligha hisz bármiben is, viszont szüksége van a hiszékenységre. Neki hívők kellenek, akik nem kérdeznek rá sem korrupcióra, sem adópolitikára, csak nyelik az ostyát szorgalmasan, és elhiszik, hogy az minimum turistaszalámi.”
Nem vitatkozom én Önnel, kedves Tóta W. Árpád. Tudja, lennék én akár liberális is, vagy baloldali, ez bibliai alapon bőven beleférne. De az ilyen mondatok mindig megriasztanak. Visszautasításul nem használom érvként a politikai korrektség ismert kliséjét, miszerint ez a mondat sérti a keresztyének emberi méltóságát. Többről van itt szó, de erről majd később. Önnek nagy mázlija van, tényleg. Utálja a keresztyénséget, és ezt a dühét nem kell elfojtania. Bele lehet rúgni büntetés nélkül, még piros pont is jár érte. Sőt, még meg is fizetik. Úgy élheti ki dühét és agresszivitását, hogy még meg is élhet belőle. Ez csúcs. Ön nagyon beleillik a politikai korrektség mai doktriner-középkorias kereteibe. De nem javasolnám, hogy más kulturális csoportokkal, vallásokkal szemben ugyanezt megtegye, mert még kívülre kerülne, s netán kirúgnák, amit nagyon sajnálnék. Meg egyébként se tegye. Ez méltatlan, de ami még súlyosabb, nem elegáns. Nem bántjuk a másik hitét, mert azzal megalázzuk a magunk hitét is. Vagy Ön nem hisz a világnézeti pluralizmusban?
Tudja, nekem az Ön fenti mondata nagyon-nagyon rosszul esik. Kollektív hitemben is bánt. Nem tudom, ez az Ön számára követhető-e? Én református vagyok, úgyhogy nem „nyelem az ostyát”, kenyeret és bort veszek magamhoz úrvacsora vételekor, s a kenyeret nem tévesztem össze a túristaszalámival, se az Úr Jézus Krisztust Orbán Viktorral. Nem tudom, ez elképzelhető-e az Ön számára, vagy ez már túlmegy az elgondolhatóság határán? Az úrvacsora szent dolog. Beismerem, a szentség fogalmának a megértéséhez át kell lépni a mai gondolkodás jogilag korrekt módon kijelölt határait, de azért remélem, Ön e herezisre legalább egy halvány kísérlet erejéig képes. Ezzel nem viccelődünk, még akkor sem, ha mi magunk nem hiszünk benne. Mert ez másoknak rosszul esik. Fáj nekik. Fáj nekünk. Ugye legközelebb nem akar, mondjuk a zsidó vagy a muszlim vallás szent dolgaival stílusgyakorlatokat folytatni? Ne tegye. De a keresztyénséggel sem. Méltatlan ez Önhöz és a liberalizmushoz, ha csak nem az a célja, hogy elérje egyes szélsőjobboldali megnyilvánulások stiláris magasságait. De hogyan is lehetne Önt a szélsőjobb egyes megnyilvánulásaival egy skatulyába helyezni? Nem igaz?
Ami pedig az egyházkritikát illeti, üdvözlöm és igent mondok rá, még liberális oldalról is. Az én konzervatív gondolkodásomba ez bőven belefér.
Szeretettel,
Köntös László, úrvacsorázó református egyháztag, a pápai gyülekezetből
Hozzászólások