Őrzők! A szavak nem elegendők!
„Ha gyerek lennél, és szülőt kéne választanod, biztos, hogy házasságba szeretnél megszületni” - jelentette ki Richard Kane, a Házasság hetének megálmodója…
Hajnal volt. Már az álom és ébrenlét határán tudtam, hogy föl kell kelnem a figyelmeztető fájdalomra. Sötét és hideg volt a lakás, de ahogy kinéztem az ablakon, feloldódott bennem a szorongás. Odakint csöndes fehérségbe vont be mindent a frissen lehullott hó. Hetek óta tartó várakozás után lehullott a hó, és tudtam, ma meg fog születni a gyermek is. Ugyanilyen februári nap volt, mint a mai, és a harmadik gyermek úgy született meg, mint a hóesés. Kegyelem volt benne.
Téved, aki azt hiszi, az első gyereket a legnehezebb „bevállalni”. Az elsőhöz, másodikhoz esetleg önnön testemet és kényelmemet kell legyőzni, a harmadikhoz már társadalmi görcsöket, évtizedek óta elmélyült családellenességet és élettagadást. A negyedik már úgy érkezik, mint akinek előkészítette útját a különc harmadik. „Akinek több gyereke van kettőnél, az vagy pap, vagy cigány.” Hallottunk már a szlogent? A „mi van, becsúszott?” már a modernebb változata az össznépi cinkos összejátszásnak, amelynek célja az uniformizálás lett volna, nyilvánvaló következménye ugyanakkor a társadalmi öngyilkosság. Ezzel a rendszerváltáskor megjelent konzervatív politikusok, és gondolkodók is – szerény kivételtől eltekintve – csupán a szavak szintjén hirdették meg a harcot. Az élethez több kell, mint jól csengő szavak! Az élethez a saját életed kell, hogy átmenetileg feladd - ha kell - még önmagad is, hogy feladd addig preferált egyéb álmaid, vágyaid, óhajaid. Az élethez te és a társad kell!
Hatvan-hetven éves urak mondták már nekem, hogy ha újra fiatalok lehetnének, másképp élnének, és lenne gyerekük. A kései megbánásban rejlő vágy hiteles, de a kései felelősségérzés kevésbé, éppen azért, mert visszavonhatatlanul elkésett. Abban a világban éltek ezek az urak, ahol a nő különösebb hezitálás nélkül bevállalta az abortuszt. Egy gyerek, vagy egy gyerekkel több már útban lett volna. „Vissza kellett mennem dolgozni”, hallottam a régi kifogást, mintha nem létezett volna egyéb alternatíva. És csak halkan kérdezem meg, többgyerekes, sokgyerekes anyatársaim – többségük diplomás, sőt a szellem emberei – vajon nem dolgoznak, és nem fognak dolgozni? Nekünk, akik régóta bizonyítjuk, hogy az átlagnál több gyerek nem jelent egyet a mélyszegénységgel, a teljes anyagi csőddel, nekünk talán nem parancsolnak a lét anyagi korlátai? Talán nem. Ma egy többgyermekes édesanya, úgy a negyedik gyerek megszületése után kilép a társadalmi konvenciók megkötöttségéből. Outsider lesz, ha akarja, ha nem.
A „vissza kellett mennem dolgozni”-jelszavas abortuszos nők pedig ma úgy ötvenen túl depresszióba süllyednek, testi betegségek mögé menekülnek. Elfojtanák, de nem tudják azokat a régi halálokat. Felnevelhettek akár két-, három gyereket is, a régi bűn dolgozik legbelül, és az a belső rágás egyszerre majd fekéllyé, gennyes kelevénnyé válik. Ki adjon feloldozást a szerencsétleneknek? Az a társadalom, amely nem csak eltűrte, de meg is követelte a gyermekgyilkosság bűnét? A nőknek pedig, akik fennen hirdetik, hogy joguk van a terészetellenes beavatkozásokhoz, "a testem az enyém, én döntök róla" szólamát hangoztatva, üzenjük: a tested a tiéd, drága. A lelked is az... A lelked, ami nem biztos, hogy megelégszik a jogvédelemmel és a nőmozgalmi jelszavakkal.
De lehet akadályokat állítani, lehet gyógyszerrel meghazudtolni a természetet, lehet szikével kaparni, lehet vákuummal ízekre szaggatni élő és érző magzatot, lehet savval szétmaratni ártatlan, születésre váró emberi lényeket, lehet kukába dobálni apró húscafatokat, egyszer a bűn nyilvánvalóvá válik, egyszer az Isten adta élet fellázad.
„Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar”
Őrzők! A szavak nem elegendők!
Hozzászólások