A 6 kilométeres táv háromnegyedénél lett figyelmes ájult versenytársára Óvári Timót. Két másik versenyzővel együtt mentőt hívtak és hideg vizes pólóikkal próbálták hűteni a magatehetetlen futót. A segítség megérkezéséig fapadra fektették társukat és az erdei ösvényről egy távolabbi helyre cipelték, hogy könnyebben megtalálják őket. 

Feladta a versenyt, hogy társának segítsen - kapos.hu

Tulajdonképpen nem is kell sok ahhoz, hogy valakinek megmentsd az életét: elég, ha megállsz. Mert aki meg tud állni, az tud segíteni. S aki meg tud állni, az irgalmas samaritánussá lehet. (értsd jól: Aki pedig nem tud megállni, csak pap vagy lévita lehet...)

Edzőcipők ritmusának megszakadása, lassítás, megállás, s máris kész az életmentés. A bajba jutott megsegítése főhajtást érdemel. Nem kellene különlegesnek lennie, de sajnos nem általánosan jellemző a kéznyújtás. Sőt! Éppen az ellenkezője harapódzott el. S közben a művelt latin óta sorra panaszkodnak az emberek, hogy ember embernek farkasa.

Ezért nagyon meg kell becsülni az emberek között emberségről tanúságot tévő bajtársakat. Ritka fehér hollók, de nem mesebeli főnixek. Létező valóságnak részei, akiken keresztül megtapasztalható a jó. Persze nem tudunk felhőtlenül elragadtatni, mert a jó megcselekvésében sokan alulmaradnak. 

Nem egyszerű megállni, hiszen le kell tudni mondani önmagunk dolgairól. Helyezésről, rangsorolásról, rivaldáról, elismerésről, kitűzött célok eléréséről. De az is előfordul, hogy előrejutásról vagy presztízsről kell lemondani, netalán a túlontúl megszokott kényelemről. ÁM lemondás nyomán születik meg az istenjelenlét (=szeretet) megtapasztalása. Nem közvetlen mód ez, de nélkülözhetetlen. Ahol nélkülözzük, ott fájdalmas is lehet a hiánya.

Tulajdonképpen nem is kell sok ahhoz, hogy megmentsd valakinek az életét: telefonálsz a mentőknek, árnyékra viszed, emberszámba veszed, megöleled, hazaviszed, megeteted... Egyszóval engeded, hogy az ő és a te történeted eggyé legyen. Ennek következtében hol hosszabb, hol rövidebb szakaszon együtt haladtok. Így lesz ő vagy te a bajban társ.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Ha még nem láttál csodát, most mesélek párat,
mert létezik olyan, mit a szemeddel láthatsz!
Ufók meg híradók helyett
nézd meg, hogy ki lakik a szomszédod felett!
Oké, hogy panel meg telep,
meg lehúz a sarkon a gyerek,
de lehet még látni a csodát, csak figyeld:
egy anyuka a kezében szatyrokat cipel,
mer' 8 óra munka
után hazamegy és vacsorát főz,
így nagy meccsen győz,
bár érmet nem kap, de ő is egy hős.
Csak úgy, mint az a lány, aki már
a szüleire hallgat, nem velük kiabál,
ha valamit kitalál, és nem jön össze...
Nem poharakat hajigál, és nem tör össze.
Ez is egy csoda, mint az összes
többi sok hétköznapi győztes.

Az igazi hős nem Superman vagy Batman,
a csoda ott él benned és bennem!
Nem kell, hogy megmentsd az egész világot,
megteszik úgyis sok filmben a sztárok.

Csoda, hogy egy orvos életeket ment meg.
Csoda, hogy a dalokkal életet mentek.
Csoda az is, hogy köztetek vannak
olyanok, kik eredeti lemezen hallgatnak.
Csoda, hogy vagytok még lányok,
kik pénz helyett szerelemre vágytok és vártok.
Csoda, hogy egy kissrác magáért kiáll,
nem pedig a nagyokkal szív be, meg piál.
Csoda, hogy valaki tolószékbe ülve
aranyat nyer meg, nem elmenekülve
a világ elől siratja magát.
A szemedbe mosolyog, és barátra talál.
Csoda, hogy az öltönyök mögött még vannak
politikusok, akik tenni akarnak.
Csoda, hogy a mentős, tűzoltó, rendőr
életeket ment és lemond a pénzről.

Hős, ki egy életig hűséggel bírja.
Hős, ki a sorsát nem másokra bízza.
Hős az a főnök, ki vezet és kér,
nem ugat meg kirúg a több profitért.
Hős, aki képes életet élni,
és a csodákat nem lájkokban méri.
Hős, aki érti, nem csak meghallgatja,
magára ismerve a fejét felkapja.
(Deniz)