„Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt...” (Luk, 2, 1-5)

„Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.” (Gal. 3, 28)

BIBLIA - abibliamindenkie.hu

A múlt keddi, „Dicsőség Tőkés Lászlónak?” c. írásommal a magam sajátos módján már megemlékeztem az 1989-es romániai forradalomról. Rajtam kívül is sokan felidézték az akkori eseményeket. Azt, hogy a történelem Ura, a Szabadító Isten hogyan mutatta meg az Ő hatalmát, hogyan győzte le a kor egyik Heródesét (Ceausescut) és hogy sokan hogyan találtak menedéket és otthont új hazájukban. Igen, hogy milyen volt Közép-Európa első szabad karácsonya 30 évvel ezelőtt. Az, amiről most szeretnék írni, még ezt is megelőzte egy évvel. 1988 karácsonya. Az én első szabad karácsonyom...

 

 

Mindenek előtt azért, mert már betöltöttem 18. életévemet, leérettségiztem, s úgy döntöttem, hogy nem folytatom egyből tanulmányaimat és nem is fogom akkor már csak egy esztendőn keresztül védeni hazámat (egyenlőre...), hanem irány a nagyvilág..! Ezt akkoriban sok hozzám hasonló korú és szabadságigényű magyar fiatal számára Németország, annak is a szegényebb, szocialista része, lánykori nevén az NDK jelentette... A Harz-hegységbe, egy Gernrode  nevű kisvárosba kerültem, ahol egy egyházi idősek otthonában (Heim Hagenthal) dolgoztam. A fél liter sör alig több, mint egy Márkába (átszámítva kb. 8 Ft), a doboz cigaretta két és félbe került, s az NDK-s lányok is szívesen  „tapadtak” a nekik már a  Nyugatot jelentő magyar fiatalemberekre... Bocsánat, kicsit elkalandoztam, nem erről akartam írni...

Hanem az első szabad karácsonyomról... Emlékszem, dec. 24-én este 6-ig dolgoztam. Aztán bevonultam a 3x2 m-es kis szobácskámba... Az asztalon hevenyészett módon feldíszített német fenyőág, a tányéron német fekete kenyér, német Bratwurst és... nemzeti színű szalaggal átkötött tokaji bor... Egyrészt, hogy azért adjuk meg a módját, másrészt, hogy a száraz falatok könnyebben lecsússzanak...  A percek lassan teltek, szívemben egyre erősödő érzelmi hóvihar tombolt... Emlékek zúdultak rám... Korábbi karácsonyok, szüleim, testvéreim, béke és szeretet... Itt meg egyedül vagyok, ezer km-re otthontól, a jéghideg németek között, azaz még ott sem, csak árván, magányosan, Szenteste éjjelén... Igen, egyedül – és most újra bocsánatot kérek, csak Lázár Ervint szeretném idézni – „...mint kutyaszar a hóban..!” Éreztem, hogy a szemem már sokkal inkább olyan, mint egy akvárium, melyen meg-megtörik a fény, mintsem egy száraz, racionális alapon működő optikai rendszer... Nesze neked nagykorúság, szabad világ, nagykanalas élet..! Már éppen azt fontolgattam, hogy a rideg és kegyetlen valóság elől az álomba menekülök, amikor egyszer csak kopogtattak kicsiny szobám ajtaján...

Ki lehet ez? Karácsonyi angyal helyett (vagy éppen annak egy sajátos megjelenési formájaként...) egy 120 kg-os, örökké mosolygó, enyhén értelmi fogyatékos, a konyhán kisegítőként dolgozó fiatalember állt az ajtóban. .. Hans-Jörgen... A szokásos „Wie geht's, Thomas? után egyből levetette magát egyetlen székemre, és csak mondta, mondta, mondta... Hogy mit, azt nem tudom... De megnyugtató volt, részben azért, mert őt a németek sem értették, részben mert biztosan valami szépet és jót mondhatott, hiszen közben egyfolytában mosolygott... Talán a karácsonyi evangéliumot mondta el a maga tiszta gyermeki szívéből, lelkéből..! S közben azon gondolkoztam, hogy milyen nagyszerű ez így, hogy amíg gyermekkoromban a fogyatékosok számomra egy (tőlünk el)zárt világot képeztek, addig itt Németországban együtt vagyunk velük a hétköznapokban, sőt, most már a legmeghittebb és legszentebb ünnepen is..! De nem ez volt az egyetlen tégla-zuhanás a falból, ezen az estén...

Hans-Jörgen barátommal elmentünk a helyi Stiftskirchébe, éjféli karácsonyi hangversenyre. Händel: Messiás... Soha ilyen elementáris hatású zenei élményben nem volt részem, sem előtte, sem utána... Nem éreztem a válaszfalat a földi és a mennyei világ között, mintha a mennynek összes angyala velünk ünnepelte volna a Messiás eljövetelét..!

Természetesen a szokások, hagyományok, tradíciók hatalma is megdőlt ezen a karácsonyon,  pontosabban dec. 27-én... Ezúttal nem én mentem haza (pl. kollégiumból) szüleimhez, testvéreimhez, hanem - meglepetésre – ők jöttek ki hozzám..! Nem volt nagy családi „terülj, terülj asztalkám”, csak legénykonyhám szerény maradékai, kiegészítve némi madárláttával... Nem voltak nagy ajándékok, hanem az ajándékok mi voltunk egymás számára... És nem volt templom, ünnepi istentisztelet, s a lelkészcsaládoknak mindezekkel együtt járó „szolgálati feszültség”, hanem egyszerűen, szabadon nagyokat sétálgattunk és beszélgettünk a csodaszép havas Harz-hegységben... Gyenge szójátékkal, béke a Harzban...

S ha már Németország, fal és 1988... Tudom, ebben az esztendőben még állt... De emlékszem, szilveszterkor, melyet már együtt töltöttünk magyar és német barátainkkal (család el, haverok ide...) Berlinben, mi magyarok már átmehettünk a „falon”... Az NDK-sok még nem... Míg élek, nem felejtem azokat a szomorú, fénytelen és kilátástalan tekinteteket a fal ajtaját jelentő határ-metróállomáson, mikor elbúcsúztunk Kelet-német barátainktól. Mi mentünk át Kánaánba, ők pedig maradtak a fal mögött... S hiába mondtuk nekik, hogy jövőre már együtt ünneplünk és semmi sem lesz, ami elválaszt bennünket egymástól, nem hitték el...

Pedig a történelem Ura, a Szabadító Isten teszi a maga dolgát... Ahogy tette az első karácsonyon Augusztusz, Heródes és Kviriniusz idejében, aztán ahogy 1988-89-ben, úgy teszi azt az idén is, 2019-ben... Hogy mindnyájunknak igazi, szabad karácsonya legyen! Áldott ünnepeket!