Az MTI beszámolója szerint Jude Law Velencében elmondta: először nagyon örült Sorrentino felkérésének, de aztán a forgatókönyvet elolvasva visszahőkölt. "Úgy éreztem, mintha egy tonna tégla esett volna rám, hogy egy pápát kell alakítanom, és nem nagyon tudtam, mihez fogjak, hogy súlyt és hitelt adjak a játékomnak. De Paolo folyton arra emlékeztetett, hogy ez a film egy emberről szól, aki történetesen a pápa. És amikor én is ebből a nézőpontból közelítettem, elkezdett összeállni a dolog" - mondta.
A rendező a velencei sajtótájékoztatón azt mondta, tudja, hogy a sorozatban ábrázolt pápa szöges ellentéte Ferenc pápának, de szerinte akár egy ilyen pápa is állhatna egyszer a katolikus egyház élén. "Lehetséges, hogy egy liberálisabb pápa után egy olyan következik, akinek más elképzelései vannak. Nagy naivitás lenne azt gondolni, hogy az egyház megkezdte hosszú útját a liberalizmus felé" - jelentette ki.
Megérkezett a láncdohányos, amerikai pápa - index.hu
Örömmel jelenthetem, hogy magyar néző megismerkedhet az Oscar-díjas filmrendező, Paolo Sorrentino új sorozatának előzetesével, amely, mit ad Isten, egy képzeletbeli pápát ábrázol. Az első amerikait, aki amúgy egy beteg ember. Az általam linkelt teaser trailer (kedvcsináló, érdeklődést felkeltő előzetes) hoz egy összevágott, rövid párbeszédet Lenny-vel, a fiatal pápával. Íme:
Ki vagy te, Lenny?
̶ Egy ellentmondás vagyok. Isten vagyok. Egy a háromban és három az egyben. Feleségül vehetem a Szűzanyát. Egy ember vagyok, jó és gonosz.
Mit akarsz csinálni?
̶ Forradalmat.
Arról most ne is beszéljünk, hogy az állítólag liberális Sorrentino által itt ábrázolt pápának a szavai a hívő keresztények számára kimerítik az istenkáromlás, a blaszfémia fogalmát. Ez a pápa ugyanis nem „ultrakonzervatív”, aki úgymond „forradalomra” készül a jelenlegi, „liberális” pápa után, hanem egy őrült, egy beteg ember, egy eretnek, aki a keresztény hit alapvető tételeit kérdőjelezi meg. De ezt az Oscar-díjas filmrendező nyilván nem érti, hiszen ehhez bele kellene helyezkednie a keresztény hit világába. Az ő liberalizmusa annyira korlátolt, hogy nem tud, s ezért aztán nem is értheti, mi az, hogy blaszfémia. De talán megérthetné, ha mondjuk, elképzelné, hogy egy másik vallás szimbolikus alakjáról is készíthetne egy hasonló filmet.
De egy ilyen lehetőség nyilván fel sem merülhet egy Oscar-díjas filmrendező számára, hiszen egy nem keresztény vallási vezető hasonló bemutatása méltatlan lenne egy Oscar-díjas filmrendezőhöz. Mert akkor hova lenne a politikai korrektség? Mert a politikai korrektség kínosan ügyel arra, teszem hozzá okkal, hogy egy kiragadott, valós vagy akár képzeletbeli negatív személyt nem égetünk rá arra a közösségre, amelyhez amúgy ez a negatív személy tartozik. Egy egyedi, negatív példát nem vetítünk rá egy egész közösségre. Ugyanis őrültek, betegek mindenütt vannak, s nincs olyan kultúra, vallás, etnikum, ahol ne lehetne találni elmebetegeket, bűnözőket, emberi roncsokat. Csakhogy óvakodunk attól – éppen a politikai korrektség jegyében – , hogy ilyen embereken keresztül ábrázoljunk egy közösséget, avagy ilyen emberek előtérbe helyezésével azt sugalljuk, hogy ők annak a közösségnek, amelyhez tartoznak, a reprezentatív képviselői. Ez az eljárás ugyanis alkalmas egy adott közösség démonizálására, egy adott közösséggel szembeni gyűlölet szítására. Egy Oscar-díjas filmtrendező ilyet nem tesz. Nagyon helyes.
De úgy látszik, ha a kereszténységről van szó, akkor egy Oscar-díjas filmrendezőt nem köti a politikai korrektség erkölcsi szabálya. Mert akkor ez már nem gyűlöletbeszédnek számít, hanem a szólásszabadságban kiteljesedett hihetetlenül magas színvonalú művészi tevékenység részének. Mert ki is gondolhatná, hogy egy Oscar-díjas filmrendező alapjaiban sértheti meg a politikai korrektség elemi erkölcsi szabályait? Az Oscar-díj és a politikai korrektség elleni merénylet eleve kizárja egymást. Nemde?
Pedig az Oscar-díjas Sorrentino két lábban tiporja a politikai korrektség erkölcsi szabályát. Mint olvashatjuk, Jude Law először teljesen egészséges módon visszahőkölt a feladattól: "Úgy éreztem, mintha egy tonna tégla esett volna rám, hogy egy pápát kell alakítanom, és nem nagyon tudtam, mihez fogjak, hogy súlyt és hitelt adjak a játékomnak. De Paolo folyton arra emlékeztetett, hogy ez a film egy emberről szól, aki történetesen a pápa. És amikor én is ebből a nézőpontból közelítettem, elkezdett összeállni a dolog." Csakhogy ez a nézőpont álságos és sunyi, mert Sorrentino nem egy beteg embert mutat be, hanem a pápát, még ha képzeletbelit is, azt a személyt, aki megjeleníti a pápaság intézményét. No, itt van a csúsztatás. A pápa nem magánszemély, hanem intézmény, aki az Oscar-díjas filmrendező szándékától teljesen függetlenül, objektíve a kereszténység egyik legjelentősebb, ha nem a legjelentősebb szimbolikus megtestesítője. Egyszóval, egy ilyen személy pápaként való ábrázolása tökéletesen alkalmas a kereszténységgel szembeni gyűlölet és előítélet közvetítésére, ráadásul úgy, hogy közben Sorrentino sunyi módon játssza az ártatlant, hogy ő csak embert ábrázolt, aki történetesen a pápa. És persze az ismert filmsztárok beállnak a sorba, s jól csengő nevükkel könnyedén eladják ezt a szórakoztatásba/művészetbe bújtatott ideologikus terméket. S a sztárvilágtól ájult néző észre sem veszi, hogy szórakoztatás címén kőkemény kereszténységellenes tudatformálás folyik itt.
Mint a filmrendező nyilatkozatából kiderül, a filmsorozat elkészítésének hátterében az állhat, hogy a Sorrentino-féle liberalizmus fél egy, a katolikus egyház élén bekövetkezhető konzervatív fordulattól, s a „forradalom” Amerikából jöhet. Lehet, hogy tudnak valamit? "Lehetséges, hogy egy liberálisabb pápa után egy olyan következik, akinek más elképzelései vannak. Nagy naivitás lenne azt gondolni, hogy az egyház megkezdte hosszú útját a liberalizmus felé" – mondja Sorrentino. Csakhogy az Oscar-díjas filmrendező elvetette a sulykot, s egy ilyen elképzelt fordulatot úgy mutat be, hogy démonizálja az általa ábrázolt „forradalmár” pápát. De miután a pápa nem magánszemély, hiába próbálja meg nyilatkozatában Sorrentino szétválasztani a szerepet és a személyiséget. Teoretikusan ez ugyan lehetséges, de valóságosan sohasem. Ki a nyavalyát érdekelne ez az ember, ha nem lenne pápa? Súlyos identitászavara csak azért érdekes, mert ő a kereszténység emblematikus alakja. Így ez az eljárás tökéletesen alkalmas egy démonikus kereszténység-kép közvetítésére, s a kereszténységgel szembeni gyanakvás és gyűlölet szítására. Arról nem is beszélve, hogy a Sorrentino által sugallt képlet, miszerint a pápa vagy liberális lesz, vagy őrült, enyhén szólva is a filmrendező diktatórikus liberalizmusáról állít ki eléggé lesújtó bizonyítványt. Mintha bizony az általa képviselt liberalizmusnak joga lenne önmagát mérceként és igazodási pontként beállítania, s ez a jog még arra is felhatalmazza, hogy a politikai korrektség egyébként önmagában helyes normáin átgázoljon.
S Sorrentino ezt azért teheti meg, mert pontosan tudja, hogy ennek kereszténység elleni gyűlöletfilmnek nem lesz semmilyen következménye. Mint ahogyan azt is tudja, hogy keresztények millióinak az érzékenysége nem számít. Ha pedig valaki úgy gondolja, hogy ez nem gyűlöletfilm, akkor legyen szíves elképzelni ezt a filmet egy másik vallás kontextusában. Kiráz a hideg, ha csak arra gondolok, milyen hatást váltana ki egy ilyen film egy zsidó vagy muszlim vallási vezetővel... Világbotrány lenne. Okkal. De a világsajtó ezúttal nem lesz tele Sorrentino kereszténységgyűlöletével, s a kereszténységgel szembeni előítéleteivel. Mert itt ugyebár művészetről, szólásszabadságról van szó, s ahogy kell, lesz majd nagy ünneplés, hogy az Oscar-díjas filmrendező megint alkotott egy nagyot. Politikailag korrekt módon, természetesen. S a kereszténység, ahogyan ezt már megszokhattuk tőle, megint hallgat. Mert a kereszténység a „szeretet vallása”, mint tudjuk. Már rég el kellett volna készülnie a kereszténységet gyalázó, művészetnek, szórakoztatásnak álcázott tudatipari termékek adatbázisának. De ilyenről nem tudok. Vagy ha van is, valahogy nem bír eljutni a köztudatig.
Ha már a politikai korrektség erkölcsi világát – nagyon helyesen ̶ ilyen megbélyegző szavak is szabályozzák, mint antiszemitizmus, rasszizmus, xenofóbia, homofóbia, iszlamofóbia, akkor javasolnám, hogy a krisztofóbia, a kereszténységgyűlölet se maradjon ki.
Mert különben sajnálatos módon azt kell gondoljam, ha egy ilyen kereszténységgyűlöletet sugalló filmet lehet csinálni mindenféle következmény nélkül, akkor a politikai korrektség szótára még hiányos.
Hiányzik belőle a krisztofóbia.
Hozzászólások