A húshagyókedd a nagyböjt kezdetét megelőző utolsó nap a keresztény egyházi évben, azaz a hamvazószerda előtti nap. A név is a böjt kezdetére utal, azaz ezen a napon lehet utoljára húst fogyasztani. Mind Magyarországon, mind a világ számos más pontján különféle ünnepségek és népszokások kapcsolódnak naphoz, sok helyütt karneválnak vagy fesztiváloknak ad helyet.

Húshagyó kedd - hu.wikipédia.org.

Évről évre közelharcot vívok a hittanosaimmal, amikor az egyházi év ünnepei kerülnek sorra. Csak nagy nehézségek árán hajlandóak megtanulni, hogy mikor mit ünnepelünk. Gyakran összevissza cserélgetik az ünnep nevét, időpontját és tartalmát. Bár minden éveben az adott időben előjönnek óráimon az aktuális ünnepek, nagyjából karácsony az egyetlen fixpont az ünnepi palettán, amit mindenki időpontjában, nevében és tartalmában be tud azonosítani. Azon már meg sem lepődöm, hogy nehezen megy nagycsütörtök és áldozócsütörtök megkülönböztetése. Nagyobb baj, mikor már húsvétnál csütörtököt mond az ünnepes tudomány. Mindig berzenkedem, és elmondom, hogy meg sem érdemlitek a szünetet, az ünnepet, ha nem tudjátok, hogy mit is ünnepelünk.
Közben magamnak mondogatom: Mit csodálkozol, hogy nem ismerik az ünnepeket! Kb. olyan idegen és megerőltető nekik húshagyó keddet, hamvazószerdát bemagolni, mint anno nekünk Jevtusenko: Akarnak-e az oroszok háborút? című versét oroszul, melyből dal is született. (Bár a cím sajnos ismét aktuális! Talán fel is lehetne tenni a kérdést Putyinnak, legalább valami gyakorlati haszna lenne az oroszban ölt éveknek! Bár a válaszát valószínű nem érteném, és nem csak a hiányos nyelvtudás miatt, de ez másik lapra tartozik!) Mai napig élnek a fejemben töredékek a tanultakból, de már nem is biztos, hogy jó szavakat mondok, csak valami olyasmit, mint az eredeti, olyan „bikicsunáj” módra.
Nos, nagyon nehéz úgy valamit megtanítani, hogy nincs mögötte élet a diák számára, nincs mögötte tapasztalat. Nehéz olyan ünnepről beszélni, ami mögül hiányzik a megélés példája. Hiányzik mögüle az ünnepet váró és megélő közeg. Mert az ünnep nem magányos műfaj, hanem közösségi aktus. Ha ez hiányzik, akkor maximum a memória fejlesztésére jó az ünnepek bemagoltatása, amiből ki tudja milyen töredékek maradnak meg a fejekben.


És itt jönne az iskola, a család és a templom (gyülekezet) együtt munkálkodása, mely megtanít ünnepelni, felkészít az ünnepre, és teret is ad neki. Sajnos az esetek többségében a három említett közegből legfeljebb kettő dolgozik össze. Ha az iskola és a család fog össze a templom nélkül, akkor az esetek többségében kilúgozódik az ünnepekből a vallási tartalom, a transzcendens, az alap. Ha az iskola és a templom fog össze a család nélkül, akkor az ünnep könnyen átcsaphat egyfajta kötelező letudandó tevékenységbe, muszájba, aminek semmi köze ahhoz, hogy otthon mit csinálunk, mit csinálnak a családtagok és mit gondolunk az egészről. Szerencsés, ha a család és a templom össze tud fogni a gyerek érdekében, de ha az iskola, ahol idejük nagy részét töltik a gyerekek, s ahonnan barátaik zöme kikerül, nem erősít rá az ünnepre, úgy az egyfajta magánüggyé, vagy szubkulturális üggyé válik, ami a nyilvánosságra, a többségre nem tartozik.
Kicsit sarkítva így lehet megölni az ünnepet. Megfosztani tartalmától, örömétől, izgalmától, közösségi jellegétől. Több keresztyén ünnep esetén már szinte tökéletes munkát végeztünk. Minek akkor bemagolni azoknak nevét, tartalmát, mikor már alig vagy nem is ünneplik azokat? - hangzik a felháborodott tiltakozás sokszor a diákok részéről.
Valóban nem bemagolni, élni kellene az ünnepi napokat. Élni, hogy mindennek rendelt ideje van. Ideje a farsangnak, a karneváloknak, a vigalomnak, és ideje a böjtnek, mely holnaptól ránk köszönt. El kell vetni újra az ünnepek magjait a következő nemzedékekben is, különben sokkal szegényesebb, rendetlenebb, üresebb, és szürkébb lesz az életük. De ez csak együtt megy. Taníthatjuk egymást a tartalomra, a módra és átélhetjük a „mi mindnyájan együtt” örömét. Milyen jó lenne, ha böjtben egymásra találnánk, segítenénk egymást a keresztyénség legnagyobb ünnepére való készülésben. Akkor nem kellene nyüglődni azzal, hogy mi fejeződik be húshagyó kedden, és meddig is tart a beköszöntő böjti időszak. Akkor visszatérne az élet az ünneplésbe.
Ide kívánkoznak végezetül Márai szép gondolatai a Füveskönyvből:
"Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen. 
Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség.Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre."

 

Hozzászólások