Én egy klasszikus családmodellben nevelkedett lány vagyok, a szüleim boldog házasságban élnek a mai napig – számomra ez abszolút mintaértékű. Azt gondolom, hogy a házasság egy mélyebb kötődést fejez ki két ember között, és olyan gesztusértékű jelentéssel bír, ami igenis fontos kell, hogy legyen. Annak ellenére, hogy már túl vagyok egy váláson – én a második házasságomban találtam meg az Igazit –, egy percig sem gondoltam azt, hogy ettől meg kellett volna rendülnie a hitem a házasság intézményében. Nagyon hiszek két ember összetartozásának ilyen típusú megpecsételésében.
A celebitáson túl van valami nagyon fontos abban az interjúban, amiben Ördög Nóra televíziós személyiség vallott a házasság mibenlétéről. A házasság, ahogyan mi ismerjük, nem elhatározás kérdése, hanem mindeneket megelőzően hit-kérdés. Nem azonos azzal, de mégiscsak analógiája az istenhitnek, amiben az ember egy ismeretlenben bizonyos.
A házasságról
A házasság jó, ennyi, amit bizonyossággal elmondhat az ember.
Jó a férfinak, akiből férj, majd apa lesz. Férfi a macsóságon és teljesítményen túl támasza a feleségének, viszonyítási pont, mintakép, példakép a gyermekeinek. Jó a nőnek, akiből nemcsak feleség lesz, hanem olyasvalaki, aki biztonságban érezheti magát és ez a biztonság kettős pólusú. A legnagyobb lelki biztonságérzés a valakihez tartozás tudata, aminek kölcsönössége kiszámíthatóvá és terhelhetővé teszi az életet. Szociológiai kutatások igazolják, hogy az érzelmi biztonságban lévő nők és férfiak munkahelyi teljesítménye szignifikánsan eltérő az ebben hiányt szenvedő társaiktól. de ez nem cél a házasságra nézve, csupán következmény. Biblikusan fogalmazva áldás. És a házasságban élő családi közösség jó a gyerekeknek, akiknek soha fel sem merül annak sem megléte, sem megkérdőjelezése, mert a világ legtermészetesebb része annak valósága, amiben élnek. Legfeljebb egy-egy régi fénykép, ahol számukra szokatlan fiatal arccal néznek a lencsébe, apa és anya, akikről nehéz elképzelni, hogy akkor is éltek, amikor ők, a gyerekek nem voltak közöttük.
A család mindent meghatározó, érdekek és értékek mentén szerveződő közösség. Legfontosabb érdek a fennmaradás, az élettér biztosítása és a kölcsönösség, aminek értékét az áldozatvállalás adja. Érték nincs soha áldozathozatal nélkül. Tenni kell a jó házasságért, tenni kell a szülő-gyermek kapcsolatért, ami az életösztön parancsa. Miért kívánatos a jó házassági minta? Mert jó. Mert tapasztalat van a jóról. A vita, szóváltás az érzelem fűtöttségét, a megbocsátás a negatív érzés feloldását hordozza magában. Egészséges családban a középről kilengő érzelmi inga jelzésértékkel bír: valami nincs rendben. Mint testben a láz. Nem betegség csak tünet. A láz a betegítő kór ellenében támad, hogy a test egésze visszanyerhesse egészséges állapotát. Akkor válik értékké az egészség, amikor az ember szembesül a betegség mibenlétével. Lehet a máséból is tanulni, sok mindent meg lehet előzni. A nagy titok: semmit se tekintsen az ember magától valónak, inkább ajándéknak, amit egyediségében neki adott Isten a házasságban és a családban.
Az esküről
Hagyomány vagy kellék? Fogadalom Isten előtt, hogy egyedül már az út elején sem egyedül és magamban bízva. És hogy úgy gondolom, úgy akarom: holtomiglan-holtáiglan. Talpig nehéz hűséget vállal az ember az esküben. Még ha elbotlik is valaki, annak igazsága kíséri egy életen át.
Két nőről és két férfiról
Két nőről szólanék még. És két férfiról. Fiúként, férfiként és apaként.
Két nő: édesanyám és a feleségem. Mindkettejük szeretete kísér, de mégis mennyire másként. Mindkettő természetes. Az elsőbe belenőttem, sosem jutott eszembe, hogy lehetne másképp. A második szerelemben jött szemben először és egy különleges mondatban, amelyre nem szó szerint emlékszem, hanem arra, ahogyan túlnőtte Budapest minden zaját valahol a Thököly és Stefánia út kereszteződésében Zugló felé menet. Amilyen szeretettel beszélt a családról. Akkor még egyetemistaként. Nem tudtam, hogy házasság lesz abból a buszos-kísérgetős történetből, de az a mondat máig visszhangzik. Néha szóvá teszem az anyai kényeztetés mértékét, s közben látom három fiam titkos bújását az anyjukhoz. Férfias keménységet szeretnék, s akkor eszembe jut édesanyám, aki nyelvtudás nélkül eljött a Fekete tengerig a katonai eskütételre. Máshonnan, de ugyanazt a szeretetet látom. Nem gondoltam sosem, hogy összeér a kettő, s én férfiúi távolságtartással gyönyörködöm abban, amit gyermekeim kaphatnak.
Két férfi: édesapám és én. Akaratlan is mintaként szolgál. Régimódi ember, akinek nemcsak helye volt az asztalnál, hanem lehetőleg a kanál, kés, villa is ugyanaz kellett legyen. A patriarchátus valamiféle maradványa rendet is jelentett. Tekintélyt, ha félnivalónk volt, tőle kellett félni inkább, mint édesanyánktól, akinek pedig gyorsabban eljárt a keze. Erős személyiségével sokáig kakaskodtam, nem harc, hanem a helyzetem révén tudtam férfi mellett férfi lenni. Énekben valahol még mindig őt illeti az elsőbbség, nem a hang, inkább a tisztelet okán. Együtt énekelni meg különösen szép: időkön át repít a hang. Ma inkább már ő kérdez, de bölcsességet még mindig tőle lehet tanulni. Mesélőkedve nemcsak a régi világot, hanem a nagycsalád és egy közösség történetét is megidézi. A történelem folytatódik. Nevét négy nemzedékben látta, ez büszkesége is. Most ott vagyok, ahol ő volt eszmélődésem idején, előre és hátra is nézhetek. Szeretet, hagyomány és három nemzedék, amelyben én még fiú, de már apa is vagyok.