Európát csak az mentheti meg, ha visszatalál valódi értékeinek forrásához, keresztény identitásához – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten.

Arról is beszélt, hogy a keresztény lelkület sajátos válfaja, sajátos magyar keresztény államrendje született meg itt ezer éve, és a történelem során mindig visszataláltunk erre az útra. Ezért mondja ki a magyar alkotmány, hogy elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó erejét. A magyar nép és kormány hisz abban, hogy a kereszténység segítheti a népek, nemzetek megmaradását, ahogy az velünk is történt – mondta.

Orbán: Európát csak az mentheti meg, ha visszatalál keresztény identitásához – vasarnap.hu

2019 egyik legnépszerűbb és egyben keresztények számára leglehangolóbb témáját feldolgozva szerveztek konferenciát Budapesten. A négy napos nemzetközi rendezvény a keresztényüldözésről szólt. A történelmi egyházak képviselőit is felkérték, hogy gondolataikat osszák meg a témában (a pestisracok.hu oldalon olvashatjuk az főméltóságok beszédeinek összegzését).

Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár köszöntőjében kiemelte: „Korunk legnagyobb és legelhallgatottabb válsága a keresztényüldözés, amely a toleranciát hirdető Nyugat szégyenteljes hallgatása mellett zajlik. Ugyanakkor úgy vélte, a konferencia küldetése közös cselekvéssel megmenti nemcsak az üldözött keresztényeket, de saját magunkat is.” (pestisracok.hu)

A rendezvényen, országunk miniszterelnöke is megszólalt. Beszédéről részletes beszámolót ad a Vasárnap oldala. Biztos, hogy sok szempontból, sokan tudnák darabjaira szedni és támadni beszédét. Azonban, amíg vannak olyan emberek, akik Jézus tanításait, szavait kiforgatják, addig számomra ez egyáltalán nem meglepő.

Örülök, hogy vannak olyanok, akik foglalkoznak a keresztényüldözéssel, mint valós problémával. Most mégsem erre szeretném gondolatainkat terelni, hanem a miniszterelnök egyik gondolata ragadott meg, amiben arra hívja fel a figyelmet, hogy a kereszténységnek nemzet megtartó ereje van.

A politika világa felismerte, hogy az egyházak képviselik a közösség erejét. Elismeri és használja a benne rejlő lehetőségeket. Keresztyén emberekként felelhetünk erre azzal, hogy kikérjük magunknak, bennünket a politika ne használjon fel a céljaira. Viszont mondhatjuk azt is, hogy köszönjük a támogatást és magunk malmára hajtva a lehetőség áradatát, élünk a támogatással és megéljük ezt a fantasztikus mondatot: a kereszténységnek nemzet megtartó ereje van.

Milyen megtartó erőről lehet itt szó?

Azt gondolom, hogy a valahová tartozás már változtat az egyén értékrendszerén, ami maga után vonja a családok megerősödését. A több egyben maradt család erősíti a hagyományok tisztelését, mely alapja egy ország egységben maradásának. A közös értékek, közös célokat adnak. A közösért könnyebb tenni, mert mindenkinek érdeke van benne.

Ha már csak annyi támogatást is élvezünk – és élvezünk! -, hogy szabadon gyakorolhatjuk a vallásunkat, akkor ezt nem kellene olyan könnyen elengednünk. Bár nem éltem olyan világban, ahol szégyellenem kellett volna a hitemet, de a különbség megélése nélkül is örülök és élvezem, hogy bármikor, bárhol (persze másokat nem sértve) megélhetem a hitemet. Jó érzéssel tölt el, hogy világi környezetben nem csak a „Kis karácsony, nagy karácsony” csendül fel, hanem a „Dicsőség mennyben az Istennek” is szól a karácsonyi ünnepségeken.

Bízom benne, hogy ez még sokáig így marad és kis országunkban tovább élvezhetjük ezt a fajta szabadságot és támogatást! S bízom abban is, hogy valamennyit tudunk tenni azokért, akiknek nincs meg ez a fajta szabadsága. A szervezetek, Azbej Tristan államtitkár a maguk területén, mi pedig egy-egy imával.

Hozzászólások