Szabó Péter nyolc évet élt Angliában, nyolc éve van itthon. Mindig is külföldre vágyott, nézte az MTV-t, hogy megtanuljon angolul. Először bébiszitter volt, majd jöttek a vendéglátós munkák, a bankszektor, az utolsó négy évet egy telekommunikációs cégnél töltötte, osztályvezető volt már, amikor egyszer csak bekattant neki, hogy haza kellene jönnie. Túlhajtotta magát, de néhány hónap pihenés és pár év budapesti munka után már az is egyértelmű volt, átveszi apja tengődő paprikatermelő üzemét, szülőföldjén, a Kalocsa vonzáskörzetében lévő Bátyán.
Mondták, te hülye vagy, hogy itt túrod a földet - index.hu
A vers így folytatódik: földedre hullva, kicsi országom, újra meg újra hazajön a fiad. Szabó Péter élete pedig, aki a Bács-Kiskun megyei Bátyán él és fűszerpaprikát termel, úgy folytatódott, hogy miután nyolc évet Angliában élt, nyolc évvel ezelőtt haza jött.
A KSH év eleji adatai szerint 2018 utolsó hónapjaiban ismét kitartóan emelkedett a rövid ideje külföldön dolgozó magyarok száma. Szeptember és november között újra 100 ezer feletti számot láthatunk. Mindez azt jelenti, hogy a külföldi munkavállalás nem veszített népszerűségéből. Statisztikai adatok nélkül is tudjuk azonban, milyen sokan döntenek úgy: egy másik országban próbálnak boldogulni. Elég, ha számba vesszük ismerőseink, barátaink körét vagy gondolatban végig sétálunk valamelyik utcán és megállunk azoknál a házaknál, ahonnan elment az egyik családtag vagy az egész család. Minden egyes elindulás mögött egyéni történetek, egyéni döntések vannak. Felesleges általánosítani, gyors ítéletet mondani azokra, akik az elmenetel mellett döntenek.
Ki rövidebb, ki hosszabb távra tervezi a külföldön tartózkodást. Van, aki úgy indul, hogy biztosan szeretne egy idő után haza térni. Van, aki eleve lemondott erről. Sokan indulnak a biztosabbnak, jobbnak tűnő munkakörülmények miatt vagy azért, mert élhetőbbnek tűnik a választott ország. Van, aki abban reménykedik, hogy sikeresebb lehet máshol hivatásában, mint itthon. Van, aki szerelmével, párjával, társával indul vagy éppen ő utána. Van, akit kalandvágya vezet. A távozással mindig együtt jár az elválás fájdalma, mindig vannak, akiket itt kell hagyni, akiktől el kell búcsúzni, akiket csak ritkán lehet látni.
A kint élők sikerről és kudarcról egyaránt beszámolnak. Nem minden alakul elképzelésük szerint, csalódnak valamiben vagy valakiben. Vagy éppen ellenkezőleg: minden reménységük beteljesül és még annál is több.
A már említett Szabó Péter a hazatérés mellett döntött. Néhány hónap pihenés és pár év budapesti munka után átvette apja tengődő paprikatermelő üzemét és abban kezdett el dolgozni. Mondhatnánk erre, hogy ilyen is van. Ez az ő története, az ő döntése. Ráadásul – valószínűleg – nincs ezzel egyedül.
Miért kellene mégis figyelnünk rá? Egyrészt azért – és ez független attól, hogy előtte külföldön is élt és dolgozott -, mert sugárzik szavaiból a föld és a munka szeretete. Beszél a kemény, megfeszített befektetésről, amely – legalábbis részben és ha minden úgy alakul -, megtérül. De közben áldozatot kell hozni, különösen, ha mindent úgy akar csinálni, mint a régiek. Kézzel szedik le a paprikát, alacsony hőmérsékleten szárítanak és természetesen kerülik a vegyszerek használatát. Az egész család részt vesz a munkában, a kapálásban, a szedésben, a feldolgozásban, a csomagolásban. Mindezt 5 hektárnyi területen. Az eredmény a kiváló minőségű fűszerpaprika, melyet, ha valaki egyszer kipróbált, visszatérő vásárlóvá válik. Ezért éri meg, ezért érdemes csinálni, ezért lehet szeretni a földet, amely terem.
Nagyon érdekes mindazoknak a reakciója, akik figyelemmel kísérték, hogyan alakul Szabó Péter élete. Mit gondolnak döntéseiről, hogyan látják azokat? „Mindenki azt mondta, hogy te hülye vagy, amiért itt túrod a földet koszosan.” Tömör összefoglalása ez a véleményeknek. Bolond vagy, mert itt vagy és bolond a miatt is, amit csinálsz. Nem itt és nem ezt kellene. Nem értünk téged. Az elszántságodat, a próbálkozásodat, az erőfeszítéseket. Mert ez nem tűnik könnyű útnak, életnek, munkának. Folyamatosan küzdeni és harcolni kell. Nem is vonzó ez az út.
Mit gondolunk mi? Érdemes, megéri? Vagy mi is sajnáljuk őt egy kicsit? Bolondnak tartjuk? Esetleg értjük nagyapját és azt, amivel búcsúzott tőle, amikor Angliába indult: „mehetsz te akárhova, fiam, kereshetsz akármennyit, de a föld szaga hazahoz.”