Több muzulmán országban is folytatódtak szombaton az iszlámgyalázó amerikai videofilm miatti tiltakozások, halálos áldozatokat követelő erőszakos cselekmény azonban ezúttal nem történt.
Tüntetések, könnygáz, sérülések az iszlámellenes film miatt - Index
Forrong a muszlim világ egy jó része, mert valami idióták a hitüket gyalázó filmet készítettek. A reakció a nyugati értékrend megítélése szerint megdöbbentő, mert erőszakban nyilvánul meg. Az iszlám egyes hívő csoportjai, s úgy tűnik, nem kevesen vannak, s földrajzilag is eléggé kiterjedtek, úgy gondolják, hogy a hitük számára blaszfémikus filmre fizikai erővel kell válaszolni. Ez a válasz számunkra nem csak megdöbbentő és meghökkentő, hanem legelsősorban érthetetlen. Számunkra ma már elgondolhatatlan, hogy arra, ami a mi hitünket, meggyőződésünket sérti, vagy egyszerűen csak más vélemény, fizikai erővel válaszoljunk. A Nyugat már túljutott azon, hogy a másik meggyőzésének a leghatékonyabb eszköze a másik megsemmisítése. Sőt, nem csak túljutott, hanem az a típusú gondolkodás, ami a tiltakozáshullámban megnyilvánul, egész egyszerűen érthetetlen és rekonstruálhatatlan. Vajon milyen lehet ennek a gondolkodásnak az alapszerkezete? Nyugatról nézve barbár és primitív. De ezzel még csak a gondolkodási tünetet írtuk le, s nem a lényeget.
Próbálom magát a jelenséget megérteni. Mert úgy tűnik, itt valami nagyon fontos és lényegi üzenet bomlik ki az eseményekben, s amely üzenet, bízvást mondhatjuk, a világ mai kulturális arculatának egyik fontos, sőt meghatározó vonását rajzolja fel. Úgy tűnik, a filmre adott heves reakció sejtetni engedi, hogy a világ mai szellemi állapotát ma is alapvetően formálja és meghatározza évezredes civilizációk, kultúrák egymáshoz való viszonya. Az talán erős lenne, hogy a harca, de annyi bizonyos, hogy a Nyugat és az iszlám egyes csoportjainak mostani egymásnak feszülése nem az első az utóbbi években. Általános és egyetemes kulturális háborúról tehát nem beszélnék, de annyi kétségtelen, hogy évezredes kulturális folyamatok mai kicsapódásairól van itt szó, amely folyamatoknak egyik jellegzetessége minden bizonnyal a még ma is létező, szinte áthidalhatatlan gondolkodásbeli szakadékok drámai manifesztációja.
Na de milyen is lehet az a típusú gondolkodás, amely a tiltakozásokban megnyilvánul? Nem vagyok iszlám-szakértő, de talán nem is kell a gondolkodások tipologikus felvázolásához. Az a típusú gondolkodás, ami a tiltakozásokban megnyilvánul, mindenekelőtt – szemben a nyugati gondolkodással – reflektálatlan, önmagába zárt, kizárólagos. Mai szóval fundamentalista. Abszolutizálja önmagát, s úgy tételezi önmagát mint az igazság egyetlen birtokosát, s minden, ami eme hitt igazságot sérti vagy viszonylagossá teszi, hitetlenség, az igazság tagadása. Ez még önmagában nem lenne probléma, hiszen minden igazságigény kizárólagosnak tételezi önmagát. Csakhogy a tiltakozásokban megnyilvánuló igényből hiányzik a reflexivitásból fakadó önmérséklet, van benne valami ösztönszerű, öntudatlan, amely képtelen belátni, hogy a film üzenete csak egy vélemény a sok közül. Ezért minden, ami ezt az igazságot megkérdőjelezi vagy támadja, erkölcsi alapon elpusztítható. Mert ne feledjük: nem bűnözőkről van itt szó, sőt, még a szélsőségesen erőszakos megnyilvánulásoknak is (öngyilkos merényletek) „onnan nézve” igen erős erkölcsi megalapozottsága van. Számukra az igazság a tét. Az iszlám világban, úgy tűnik, kevésbé ismert a nyugati út: az iszlámban modernizáció és szekularizáció nem egymást feltételező fogalmak. Németh Pál barátom, református lelkész, iszlám-szakértő szokta mondani, hogy az iszlám ma azokat a jellegzetességeket mutatja fel, amelyeket Európa a középkorban. De míg Európában a keresztes háborúk kora lejárt, az iszlámban nem. Az iszlámban ismeretlen a nálunk a felvilágosodás óta tartó folyamat ( s hogy mikor kezdődött a „felvilágosodás” fogalmával jelzett európai út, az már egy másik kérdés.) A modernizáció nem rombolta szét a hagyományos emlékezetközösségeket, nem tette viszonylagossá a saját hitet, nem tette reflexió tárgyává a saját igazságot. Ezért minden, ami ezt az önmagába zárt, s önmagát egy tágasabb kontextusban elhelyezni képtelen világot sérti, merénylet az igazság ellen, blaszfémia. Merénylet az erkölcsi világrend ellen, s a merénylő immár nem egy-egy személy, hanem egyenesen a Nyugat, s jelesül Amerika, mint a „hitetlenség” első számú ágense. A muszlim tiltakozás azért olyan túlreagált az egyébként jelentéktelen filmmel szemben, mert a film üzenete a szemükben magának a Nyugatnak a fenyegető üzenete az iszlámmal szemben.
Ez a típusú gondolkodás számunkra ma már – még a nyugati kereszténység túlnyomó többsége számára is - elgondolhatatlan és elhordozhatatlan.
De azért álljunk meg egy pillanatra, s ha már muszlimok egy jó részének a gondolkodását megpróbáltuk felfejteni, talán érdemes lenne néhány szót ejteni a filmben megnyilvánuló gondolkodásmódról is –ha már a komplex jelenség tipologikus felvázolására teszünk kísérletet. Véleményem szerint ugyanis itt messze nem –egyszerűen fogalmazva – a „szabadság” és a „vallási korlátoltság” ütközetéről van szó.
Sőt, megkockáztatom, a film ugyanolyan fundamentalista gondolkodást tükröz, mint az ellene tiltakozók. Ezt hívnám én szekuláris fundamentalizmusnak. Jobb szó híján. A fundamentalizmusoknak az a jellegzetességük, hogy képtelenek önmagukon kívülre helyezkedni, képtelenek önmagukra reflektálni, önmagukat egyetemesként abszolutizálják, de nem úgy, hogy a saját meggyőződésbe vetett hit kizárólagosságának megvallása mellett teret engednének más igazság-igények érvényesülésének, hanem úgy, hogy a saját igazságba vetett hit mindenkire nézve kötelező, agresszív harcosaként tűnnek fel. Doktrinerek, s igényt tartanak a doktrína határtalan kiterjesztésére még akkor is, ha az más meggyőződéseket fenyegethet.
A mai szekuláris fundamentalizmus egyik kitüntetett terepe a határtalanná tett szólás-és véleménynyilvánítás szabadságának az eszméje (erről írt e blogon Jakab Bálint kollégám is), amely akkor is jogot formál a saját doktrína küldetésesen agresszív terjesztésére, ha az másokat identitásukban mélyen sért. A szekuláris fundamentalizmus képtelen megérteni, hogy a véleménynyilvánítás korlátlan szabadságába vetett hit éppen olyan viszonylagos, mint az a hit, amelyet támad. A szekuláris fundamentalizmus minden kíméletet és a másik identitása iránti érzékenységet nélkülözve igyekszik minden hagyományos fundamentalizmust viszonylagossá tenni, de eközben önmaga korlátlan szabadságát abszolutizálja. A nyugati világban a kereszténységnek erről bőven van tapasztalata. Ha egy kereszt jelenik meg a nyilvánosságban negatív kontextusban – és természetesen a korlátlan véleménynyilvánítás szabadságának eszméjére hivatkozva - már a szemünk sem rebben. S nem feltétlenül azért, mert az "elgyengült" kereszténység már reakcióra sem képes, hanem azért, mert a kereszténység más, mint az iszlám.
A Mohamedet gyalázó szekuláris fundamentalizmus, amely a saját, kizárólagos igazságba vetett hit alapján és vélt jogán brutális módon átgázol más identitásokon nem ismeretlen a számunkra. Csakhogy, mint írtuk, a kereszténység nem az iszlám, sőt éppen a kereszténység alapvető és eredendő nyitottsága és reflexivitása nyitotta meg azt a történelmi utat, amelyet a Nyugat eddig bejárt. Ehhez képest eléggé abszurd a szekuláris fundamentalizmus nem ritka kirohanása a kereszténység ellen is.
S hogy ez jó út-e, s hova vezet, az már egy másik kérdés. Minden esetre a muszlim világ kiterjedt csoportjainak heves reakcióját talán érdemes lenne tágasabb kulturális kontextusban értelmezni. Igenis, a Nyugat és az iszlám viszonya messze nem lezárt kérdés, s az a típusú szekuláris fundamentalizmus, amely a filmben testet ölt, nekem úgy tűnik, nem érzékeli a kulturális történelmi folyamatok mélységét, és ezért nagyon is kockázatos. Ugyanis egyáltalán nem biztos a Nyugatnak az a másik doktrínája, hogy a modernizáció egyenlő a szekularizációval, hogy tehát az iszlám a modern globalitásban majd ugyanazt az utat járja be, mint a kereszténység. Az iszlám eddigi története nem ezt mutatja. Viszont a nyugati közösségi identitáskeretek feloldódása a szekuláris fundamentalizmus jegyében az iszlám történetileg tartós zártságával szemben még komoly történelmi kihívás és megpróbáltatás lehet a Nyugat számára.
Hozzászólások