Azon gondolkoztam, hogy az Úr miért nem nyúl utánam, vajon mit kell még tennem. És akkor jöttem rá: az életben nem én mondom meg, hogy mit kell csinálni, hanem a feladatot föntről kapom, de meg kell tanulni meghallani.
Hogy sikeres legyen valaki, sok pénzt kell szerezni, aztán kitenni ezt az ablakba, legalábbis a média nyilvánosságába. Mert nem elég gazdagnak lenni, annak is kell látszani. Hogy sikeres legyen igazán, azért több is kell a pénznél, befolyásosnak kell lenni, jó projekteket kiötölni, mögé állni jó céloknak. Közösségi embernek kell lenni, legalábbis annyira, hogy komoly befolyása legyen személyesen egy közösség alakítására.
Ritkán jön össze minden egyszerre, keveseknek adatott meg a mi tájainkon, hogy meglehetős nagyságú vagyont halmozzanak fel, akkorát, 
hogy ezzel jó dolgokba tudjanak fektetni. Öncélúan nem lehet messzire jutni az elismerésben. Hiányzik a közösségi elköteleződés mifelénk nagyon sok jómódú ember gondolkodásából. A vadkapitalizmus ideje nem éppen volt alkalmas annak kialakulására, azok pedig, akik örököltek valamit az efféle mentalitásból, messzire kerültek erről a tájról, illetve nem sikerült visszaszerezniük jótékonykodásra szánható forrásaikat a sajátos magyar privatizáció idején.
Nem sokan voltak olyanok, akik nemcsak kitörtek a szegénységből, hanem a pénz szerzésével együtt megtanulták a társadalmi felelősség erkölcsét is.
Somody Imre a „semmiből” tűnt fel, eszével, szorgalmával szerezte vagyonát, de nem állt meg a személyes érvényesülés lehetőségénél, hanem nagy társadalmi mintákat álmodott, kísérletezett és segített világra. Veresegyháza összeforrt nevével, illetve az általa elindított változásokkal, amelyek egy nagyközségből egy közel meghatszorozott lakosságú kisvárosban öltöttek testet. Az élhető környezetből immár túlzsúfolttá lett ugyan, ahogy szellemesen fogalmaz: „Nekem ma már az jut róla az eszembe, amit nemrégiben olvastam egy napilapban a „megszaladásról” Csányi Vilmos, etológus írásában. Megszaladás van a médiában, az államhatalom szerepvállalásában. A Föld csupán másfél, kétmilliárd embert bírna el hosszú távon, de ma már hétmilliárdan vagyunk. Szerintem megszaladás van Veresegyházon is, hiszen újabb és újabb telkeket osztanak, fiatalok költöznek oda, újabb iskolát, óvodát kell nyitni. Ahogy reggelente áthaladok a városon, állandóan dugó van. Fejlesztünk, hogy élhetetlenné tegyük élőhelyünket.”
Sikeres lett egy ember, elismerte és támogatta a politika, elérték a díjak, a nyilvánosság is díjazta népszerűségben tevékenységét. Ritka együttállása a jó csillagzatoknak, amely nem irigyli valakinek a sikereit, hanem elégedetten nyugtázza eredményeit. Talán ő maga is így volt ezzel. Önmaga sikereiben mérte életét, az elismerések pedig megerősítették abban, hogy ő nemcsak sikeresen, hanem jól is csinál mindent. Közben megreccsent alatta, s majd kihullott egy házasság, annak minden terhével és szépségével. Nem volt nagyon különös, magyar sikeres emberek életébe illő epizód ez, ekkora vagyonnal és népszerűséggel nem nehéz új asszonyt szerezni a házhoz. Önmagát építette egy ember, önmaga álmait, lehetőségeit élte. S aztán a lelkét megérintette valami. Teljesen máshol és máshonnan, ahogyan az törvényszerű lenne: egy templomban, istentiszteleten. Egy gazdag, sikeres, jól teljesítő embert megérintett a láthatatlan Isten. Nem szokásos mélységtörténet ez. Hogy aztán a mélybe is néző élet egyszer csak felfedezze, hogy küldetése több mint önbeteljesítés és saját álmok megvalósulásának akarása. Egy gazdag ember Isten tenyerére hull és keresni kezdi Őt. Istenben keresi magát, küldetését, életének értelmét. Megízleli a „megszabadított élet” győzelmét. Nemcsak a szorongás, a teljesítménykényszer hajtja már, hanem maga az élet lesz széppé. A ráncos lélek kisimul az arc ráncai mögött. Béke költözik a szívbe, mert megtudja nemcsak azt, hogy merre ne tovább, hanem azt is, hogy merre az igen! Bevállalja egy gazdag ember a világ bolondságát, a hit szabadító erejének nyilvánosságát.
És itt jön a csavar a történetbe. Van, aki sajnálkozik rajta, hogy „megzakkant”, van, aki azon kesereg, hogy ez a nagyszerű ember hisz.
Ha egy gazdag, sikeres ember jót tesz, az nagyszerű. Ha azt mondja, hogy szeretlek, igaznak tartják. Ha ugyanő vall arról, hogy hisz Istenben, az élő Úrban, akkor lesajnálják néhányan. Hinni nem trendi, nagy bátorság kell a nyilvános vállaláshoz. A nagyszerű és sajnálnivaló között egyetlen szócska dönt: hiszel vagy sem. Kötelességből vagy meggyőződésből.
S közben Isten élni engedi a maga nagyszerű történését szegényekben és gazdagokban. Mert miért ne jutna az életre az, akinek sok adatott? Felületesen értelmezett a teve és tű foka jézusi parabola, amelyik nem a lehetetlenről, csak a „szinte lehetetlen” nehézségéről szól. De erről vallani tudnának azok is, akik naponta küzdenek meg „hitbeli” örökségükkel.
Húsvéti történet az új élet reménységéről a Somody Imréé. Arról, hogy Istennél semmi sem lehetetlen.
S hogy ő nyilvánosan is vállalja az evangélium bolondságát? Ez mutatja, hogy szabad ember lett. Egy olyan társadalomban, amely ilyen és hasonló megtéréstörténetekben különleges tükröt tart maga elé.