"Quo vadis református nyilvánosság? Pontosítok: bármennyire nem értettem egyet azzal, ami a Reposzton/-ból sokszor folyt, fontosnak tartottam, hogy egyáltalán van. Hogy a nagyon beszűkült református nyilvánosságban mégis van egy ilyen médium. Kellene lennie másnak is, de ez egy másik kérdés. Nem tudom, mi van a történések mögött. A poszt szerint nem kell nagy dolgot keresni, egyszerűen abbahagyják. Saját dolgaimból kiindulva, az ember nem "egyszerűen" hagy abba egy ilyen dolgot. Ennél azonban számomra most fontosabb a folytatás: lesz-e más?"
Facebook bejegyzés
Igen, ezek a Reposzt utolsó megjelenő írásai, régi és újabb, hosszabb-rövidebb ideig kitartó, néha mások helyett még beugró szerzők utolsó posztjai. Amikor elindult a blog, új és izgalmas - és magyar református kategóriában valóban azóta is egyetlen ilyen - kezdeményezés volt. Mikor heten összeálltunk (akik aztán két kivétellel cserélődtünk, s lettünk végül a kilenc év alatt összesen tizenöten), először nyilvánosság nélküli próbaverzióra, aztán egy darabig álnéven írogatásra, majd facebookosított változatra - őszintén szerettünk volna "nyitni". Kilépni a szokásos egyházi kommunikációból, egyházi médiafelületekről, a papíralapú vagy netes de előreszerkesztett, riportos vagy magazinos formából olyasmibe, amire - úgy éreztük - a kor hív meg minket.
Az internet világa tele lett emberekkel, hírekkel, véleményformáló cikkekkel és mindezeket olvasókkal, és szerettünk volna "kimenni" az emberek után. Én ma is azt gondolom, hogy jó ötlet, nemes elhatározás, korszerű és elég bátor lépés volt. Az egyik legfontosabb elhatározásunk volt, hogy nem "nagyot alkotni", ilyen-olyan nagy publicisztikákat írni szeretnénk elsősorban, hanem reagálni! Megjelenni és jelen lenni református lelkészként egy olyan világban, amely kinyílt és hamar belakott lett - lelkészként reagálni, tükrözni, válaszolni, gondolattal-érzelmekkel, de nem valami "hivatalos" verzióval, hanem református lelkészi identitásunk mégis egyéni személyességében.
Voltak szép és kevésbé szép pillanatok, bizony még díjat is nyertünk, voltak nagyon jó és "ütős" írások és persze üresjáratok is. Iszonyat munka egy blogíró csapat részéről majd kilenc éven át minden egyes nap megjelenni, egy szerzőnek - ha esik, ha fúj, és ebben az életünk minden körülmény benne van - minden héten írni, valamire reagálni. Aztán kommentekben meg kapni hideget-meleget. Az általam fent idézett facebook bejegyzés - teljesen mindegy, hogy kitől vagy hogy pontosan honnan - sokak most megszólaló kérdéseit, gondolatait fogalmazza meg. Olyan hangokat, melyek most, hogy a Reposzt megszűnik, szólalnak meg. Mintha most kapná fel a fejét a református és egyházon kívüli nyilvánosság egy része is, hogy hoppá, akkor most mi is volt ez, ami itt volt velünk majd egy évtizeden át.
Mi nem volt? Nem volt szerkesztett magazin, nem volt egy vagy több valaki átal irányított vagy bármilyen értelemben vezetett "szerkesztőség". Tényleg nem volt főnök. Fogalmunk sem volt, hogy - saját heti írásunkon túl - egyik napról a másikra mi és milyen témában fog megjelenni. Akkor láttuk, amikor mások is. Nem volt beleszólás, és egymás kommentelése is csak nagyon-nagyon elvétve. "Csak" hét lelkész volt, ha nem is mindig ugyanazok, akik szabad elhatározásukból és ingyen vállalásukból írtak - nézni és látni próbálták a valóságot úgy, amint az az elektronikus médiában megjelent, kimondani igeneket és nemeket, szomorúsággal és örömmel, komolysággal és humorral, küzdeni vagy csak kérdezni, elgondolkodni és gondolkodtatni - a maguk esendő, emberi de felelős módján.
Kilenc év ebben a műfajban nagyon sok! Nem az a csoda, hogy véget ért, nem az a kérdés, hogy jaj, vajon miért (mi van a "háttérben"??), hanem az nem semmi, hogy eddig élt! És nagyon örülök a fenti idézett facebook bejegyzés kérdésének! Hogy ez már nem az eddig írók kérdése. A válasz nálatok van. Lesz-e más?