Az a generáció, amelyik a közösségi médián nő fel, az összes Facebook ismerős ellenére is nagyon magányos. Stevie Martin író írta le, mennyire elszigeteli egymástól az embereket a közösségi média használata. „Mikor általános iskolába jártam, volt egy úgynevezett »Barátság Megálló« a játszótéren. Ide bárki leülhetett, aki épp nem talált játszótársat, annak reményében, hogy majd valaki megsajnál és melléd ül majd. Még ötévesen is rémesen lehangoló volt odaülni, szerencsésnek éreztem magam, hogy voltak barátaim, és nem szorultam rá. Most, 27 évesen elkezdtem azt érezni, hogy bárcsak lenne egy »Barátság Megálló« valahol a közelben.”
Kiderült, melyik a legmagányosabb korosztály easylife.cafeblog.hu
Martin – sokakhoz hasonlóan – egyszer csak azon kapta magát, hogy kismillió barátja virtuális életét böngészi, miközben valójában péntek este van, és ő otthon ül a kanapéján.
„Hétvégente nem tudom, kinek írhatnék üzenetet. Megnéztem a teljes Breaking Bad sorozatot kétszer, mert nem volt kivel találkoznom.” Martin megfigyeléseit pedig a kutatások is alátámasztották: állítólag 150 Facebook-ismerős közül mindössze 14 aggódna őszintén, ha valami történne velünk, egy 2010-es felmérés szerint pedig a 18 és 35 év közötti a legmagányosabb generáció.
"Martin számára az is feltűnt, hogy az ambiciózus huszonéves generáció a karriert hajszolja. Egyik gyerekkori ismerőse Izraelben dolgozik, egy másik egy hatalmas cég vezetője, és semmire sincs ideje. A barátságok megszakadnak, az emberek önmagukba záródnak. A fiatal író végkövetkeztetését mind jól ismerjük: próbáljunk meg kilépni otthonunkból és komfortzónánkból, a virtuális beszélgetéseket cseréljük valódiakra. Csak meg kell találni magunkban a bátorságot, hogy elhagyjuk a monitorfény kényelmét."
A magány az az állapot, amire időnként úgy vágyunk, hogy legalább két jó baráttal bográcsozva, grillezve, sörözgetve együtt megbeszélhessük, hogy mi a jó a magányunkban.
A közösségi média Sárrétudvariban úgy működött az 1960-70-es években, hogy a közelben működő egy szem TV mellé esténként összeültek a jobb és baloldali szomszédok, az utca túloldaláról és persze a a rokonság érdeklődő köre. A felnőttek a focit nézték, a gyerekek meg a Mazsola és Tádét. Természetesen a házigazdák által megnyitott időintervallumban. Az időpontok, melyekből nem volt sok, általában heti rendszerességgel ismétlődtek. Senki nem ment a másik agyára, főleg nem a házigazdáékra. Akinek ennél több kellett az elment a kocsmába beszélgetni. Vagy a nyári munka után beültek a büdösfürdőbe a határ szélén Biharnagybajom és Udvari között. Ez egy berontott medence volt. Éppen csak annyi maradt, hogy egy csövön időnként feltört a gyógyvíz. Azt mondják valamikor szépen kezdték kiépíteni, de mikor sok vizet nyertek volna ki belőle, éppen Hajdúszoboszlón kezdett apadni. Inkább berontották, kicsi kis forrást hagyva a fáradt parasztoknak, iparosoknak alkonyatra. Oda amúgy is jártak vízért. Vitték haza anyának, nagymamának a fedett kannákba a kénes gyógyvizet lábáztatni. A világ dolgai itt lettek kibeszélve. Mi volt a kanálisnál, hogy ez a Lajos már megint áthajtott a szekérrel rajta és majdnem ottmaradt. Hogy a gyékényt már lehet leszedni és szárítani, mert kell a zsúphoz is meg az ízik kóróhoz is. Irmáéknál több fekete tyúk kelt, nem lesz ez jó. Elmegyünk Marikához, mert jó szandálokat lehet ott kapni a gyereknek. Használt meg lánykaszandál, de hát ki nézi azt vidéken. Vinni kéne agyagot, meg szalmát, mert puculni kell a kiskonyha falát.
A nyolcvanas évekre egyre több TV lett, sőt már színes is volt. De akkor megérkezett a videó. Ez még a csempészfilmek miatt összehozta az embereket. Főleg a 18+-os filmek. De ezek már erősen rétegtalálkozók voltak a kisebb haveri köröknek. Megkezdődött a Commodore 64 kompjúterek csempészete Ausztriából. Ez is rétegfoglalkozás volt. Elhaltak a találkozók. Még az elővárosok "úri" közössége visszajárt szülőhelyére disznótorozni, kukoricát törni, krumplit felszedni. Ezek még vidám, munkás órák voltak. Újra együtt a család és régi szétszakadt barátok. Aztán szépen lassan az idő és emberi életek múlásával elmúlt ez is.
Újabb közösségek alakultak a munkahelyeken, iskolákban. De ez nem a lustáké volt. Természetjáró körök, iskolában diákkörök, zenekarok, tánckörök, sportkörök. Persze ismét megérintette az embereket a régen hátrahagyott és valahogy mégis az ürességet befoltozandó vallási, gyülekezeti közösség. Még félve, csak halkan, mert a PÁRT, meg a SZAKSZERVEZET... Nem lesz állás, prémium, nem veszik fel a gyereket a gimibe, vagy főiskolára.
Nyilván ebben az időben már alaposan ment az underground és szamizdat és ez a maga kis titkos tenni akarásával hozot plussz izgalmakat. Tüntetések március 15-én. Esetleg rendőri ütleg, fogda. De titkosnak tartott, kicsit félelemmel átitatott kéjes borzongású találkozók, koncertek. Lázadunk. Nem beszélve mozgalmakról, amelyek kivonultak a kultúrtérből és tulajdonképpen ezek voltak a kultúra. Táncházmozgalom, népfőiskolai mozgalmak, indiánok a Bakonyban.
Megjöttek végül a számítógépek, internet, mobil és ezek terjedésével, szaporodásával fordított arányban kezdett csökkenni, legalábbis tömegeiben a közösségi élet. Jóllehet eleinte éppen ezek még segítették a közösségszervezést, erre való hivatkozással terjesztették is.
De nem a technika hordozza önmagában a problémát. Ahogy megváltoztatja a gondolkodásunkat, viselkedésünket, életmódunkat. Nagyon sok könnyebbség hoz, de lehetővé teszi a gyorsabb reagálást és ez szinte kötelezővé is válik. ( Kis exurzus: A téli gumi használata az autókon nem azt jelenti, hogy akkor gyorsabban lehet menni, hanem azt, hogy adott körülményeket figyelembe véve, és annak megfelelő közlekedés választásával biztonságosabban lehet közlekedni) A közösségi háló a közösségi életünkre tekintettel nagy segítséget hozott, de egyből el is kezdte átalakítani.
Az átalakult közösségi élet inkább igényli az információt bármely pillanatban, mint a személyes, tervezett találkozót. A kisebb energiaigényű, kevesebb áldozattal járó, és persze kényelmesebb mód át tudja írni a személyes találkozókat.
De azért látom, hogy ez sem végleges. Látom azokat a fiatalokat, akik rosszul érzik ebben magukat és újra úgy használják a közösségi teret, hogy a személyes kapcsolataikat szervezzék rajta. Látom az igényt a bőrök találkozására. Tenyérbőr, arcbőr. Hátbaveregetés. Közös nevetés, vidámság, kirándulás. Ők maradnak meg. Legalábbis az életnek. Azt mondják, hogy minden embernek szüksége van napi legalább nyolc érintésre, simogatásra a lelki egyensúlyához, szorongásai oldásához, félelemérzetének csökkenéséhez.Állítólag van olyan fontos mint a testi táplálék.
A közösségi médiát ne manipulálásra használjuk meg népszerűség szerzésére, hanem bejelentkezésre valóságba.
Fontos!!!!!
linkajánló: FÉKEVESZTETT VADAK: AZ INTERNET ÉS A KÖZÖSSÉGI HÁLÓK ://sevaster.sevaster.hu/2018/01/16/fekevesztett-vadak-az-internet-es-a-kozossegi-halok/
Akinek nincs ideje a teljes cikkre itt egy kis film: