A szakma tehát azt hitte, sínen van az internet fejlesztésének ügye. Nem véletlenül lepődtek meg ennyire az internetadón, ugyanis nincs még egy ország az Európai Unióban, ahol nyoma lenne ilyen adónak. Ezek után a legfontosabb kérdés, hogy a világon szinte egyedülálló, unortodox adónemet vajon bevezethetik-e Magyarországon, vagy ez csak egy olcsó figyelemelterelés a kormánytisztviselők amerikai kitiltásáról?
Valami nagyon unortodoxot dobott be a magyar köztudatba megint a kormány: az internetadót. Senki nem tudja pontosan hogyan fog kinézni és mennyibe kerül majd, még az internetszolgáltatók is értetlenül állnak a bejelentés hallatán, de arra kétségtelenül alkalmas, hogy a közép és fiatal nemzedéket érzelmileg maga ellen fordítsa a jelenlegi kormánytöbbség. Ám legyen az ő dolga. Ha neki így jó.
Az üzenet azonban, ami a hír mögött van sokkal figyelemreméltóbb. Nem arra gondolok, hogy egy áthárított adó kerül bevezetésre, ahogy ez a banki tranzakcióknál is történt minden kommunikáció ellenére, hanem arra, hogy újra szélesebbre nyílik az olló a gazdagok és szegények között, jelen esetben az internethasználat kapcsán. Mert lesznek olyanok, akik meg tudják fizetni és lesznek, akik nem. Megint Döbrögiék járnak jól. Üzenet ez is a társadalom számára. Minden kivetnivalójával együtt a világháló mégiscsak egyfajta egyenlőségi esélyt kínál az embereknek. A médiamogulok által uralt világba beleszólhattak valamiképp a helyi színt, egyedi véleményt alkotó polgárok, akiknek véleménye nem ritkán legalább annyit vagy többet számított, mint a nagy felülettel bíró konglomerátumok orgánumaié. Elvágni embereket a lehetőségektől nemcsak tiltással lehet, hanem a körülmények olyasfajta alakításával, ahol már ne érje meg bizonyos dolgokat felvállalni. Nem a félelem, hanem másfajta kényszer miatt.
Hogy mi történik körülöttünk, hogyan megy el a világ mellettünk, néha nem látszik az íróasztalok mögül. Mert vannak, akik az automatizmusokkal számolnak. Csakhogy a nagy válságok is ebből fakadtak. A következményekkel való nem számolásból. Valószínű azért, mert a társadalom egy bizonyos tűréshatárig elviseli a megvezetést. Részben érzelmi okok miatt, a kisebb rosszat vállalva a nagyobb elkerülése (visszatérése) érdekében. Részben pedig tudatlanságból. Csakhogy létezik a társadalomnak egy gondolkodni nem rest olyan rétege, amelyiknek lassan elege lesz a csomagolt rögtönzésekből, amelyek bőrére mennek. Ha csak anyagiakról lenne szó, hagyján, bár az se mindegy, de itt a határok feszegetése történik évek óta. Rétegek rakódnak egymásra az élet különböző szegmenseiből. Ha valaki külföldi konferenciákon nyugodt sörözés helyett, amit más közép-európai honfitársaink különösebb zavartatástól mentesen megtehetnek, védekezésben és magyarázkodásban már töltötte szabad estéit, érti, hogy miről beszélek.
Hallgatom a magyar pénzügyminisztert, ahogy az adózási prioritásokról beszél, hogy nálunk nem a jövedelmet, hanem a fogyasztást adóztatják inkább. Merthogy azt mindenki igénybe veszi ilyen vagy olyan formában. Igen, minden olyan amilyen árfolyam ellenére nem ritkán a nyugati határokon túl. Az itt megkeresett pénz nem csekély mértékben egy másik ország fogyasztási bevételeit növeli, eladott árujával és az ahhoz kapcsolódó adóvonzataival együtt. Vagy egy többgyermekes család igaz, hogy nagyobb adókedvezményben részesül, de több cipőre, ruhára, élelemre fizeti meg az Európában is egyik legmagasabb forgalmi adót. Szóval, ha a mérleg mindkét serpenyőjébe beledobjuk a beledobnivalókat, korántsem annyira idilli a kép.
Vállalunk és szeretjük ezt a hazát. De egyszer szeretnék büszke lenni rá úgy, hogy nem kellene büszke lenni. Mert mások irigykednének ránk. Szeretnék így büszke lenni a városra, ahol élünk, az egyházamra, amelyhez tartozom. Úgy, ahogy a családomra. Nem történik benne semmi különös: apa az édesapa, anya az édesanya, a gyerekek pedig néha hangoskodnak, máskor meg egymással csombolyognak. Egyik rappel, a másik népzenét játszik, a harmadik klasszikusokat a zongorán, a negyedik most tanulja nyekergetni a hegedűt. Mindannyiunknak van kötődésünk, tudjuk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, milyen örökséget kaptunk.
Vagyunk: mély gyökerekkel és mégis szabadon.
Még egyelőre az interneten is. Míg el nem lehetetlenítenek.
Hozzászólások