A per során pedig végig megkérdőjelezhetetlen volt Nagy Imre emberi tisztessége.
„A per alatt tisztessége megkérdőjelezhetetlen volt” www.valaszonline.
Nagy Imre alakja és ügye éppen azért érdekes, mert a rendszerváltás idején olyan erős súlyponti karakter, hogy lényegében a saját történelmi szerepének kellő mélységben történő vizsgálatát is lehetetlenné tette. Gondoljon az újratemetésére, az sem egyszerűen csak Nagy Imre személyének szólt. A társadalom széles rétegei számára euforikus élmény volt, lehetőség arra, hogy kifejezésre juttassa a rendszerrel szembeni eltérő véleményét, vagy éppen rendszerellenességét. Miközben a kivégzett miniszterelnök újratemetésével a hatalom célja, hogy szalonképessé tegye és felvállalja a Kádárék által szigorúan tiltott irányvonalat.
Nagy Imre kivégzése nagyon kemény üzenet volt. Akik személyesen ismerték őt, amíg éltek, tisztelettel emlegették Imre bácsit. Tudomásul kell venni, ha valahol a világban puccsszerű változás kezdődik, az soha nem egy semmiből jött ember neve alatt történik. Mindig valaki olyannak a nevében, aki benne van a hatalomban, de kilép onnan. Nagy Imrének volt múltja, ő volt a legnagyobb adu a forradalomban, és ő ezt a szerepet el is vállalta. Megpróbált kitörni a béklyóból, hogy ne a diktatórikus, hanem a kompromisszumos megoldást válassza, de belebukott. Kiálltak a háta mögül, a szovjet belpolitika új vonala nem tűrte el, ez okozta a tragédiáját.
Egy történész ismerősömmel beszélgettünk egy laza vacsora mellett. Asztali beszélgetés. Történelmi alakok árnyai és sziluettjei, profilja jelentek meg a falakon a gyertyafényben. Összekeveredett múlt és jelen is. A jelen történései és állításai a múltat nagymértékben befolyásolták. Ő kutat, ír, és tényleg történész. Ért is hozzá. Két alak tornyosult súlyosan fölénk és némi háttérzajként egy harmadik.. Horty Miklós és Nagy Imre a fajsúlyosak és a függönyt Kádár János libbentette. A beszélgetésből csak annyi derült ki, hogy nincs objektív történelmi látás és narratíva. Mert minden személyből több van. Van, amit elítélsz benne és van, amit értékelsz. Az utókor pedig majd ragaszt rá egy címkét az érdekeinek megfelelően.
Történész ismerősöm a "fehér terror atyját" elítélte és elutasította, akkor is, ha egy országot összetartott a teljes megsemmisülés után. Míg a "vörös terror gyermekeiről" úgy beszélt mint szükségszerűségről, mint akik nem tehettek másként és különben is mennyi jót tettek. Nagy Imréről is csak annyit mondott, hogy egy kedves, joviális öregúr volt, soha semmi rosszat nem tett. Elunokázhatott volna és akkor minden rendben van.
Azon gondolkodtam, hogy ez valóban történészi értékelés? Nem egy belső érzés és egy idealista világnézet, vagy ideál rávetítése arra a régen elhunyt személy itt maradt árnyékára, képére? Tényleg ugyanarról az emberről beszélünk? Aki a Szovjetunióban csekista kiképzést kap, önként belép a kommunista pártba, részt vesz a fegyveres és egyéb akcióikban, szervezi szerte a kommunista pártot, élteti Sztálint és halálakor törvénybe akarja iktattatni az emlékét. Aki földosztást szervezi (igaz nem erőszakos úton) és a szövetkezeteket erőlteti. Szembe kerül a Párttal sokszor, de mindig visszahozzák, mert annyira elkötelezett kommunista. Aki 185 ezer német kitelepítését szervezi kollektív bűnösség vádja alapján.
Tényleg csak egy joviális öregúr lett volna? Nem egy olyan ember, mint mi valamennyien, akik hübriszben feredő testi létünket próbáljuk meg saját eszközeinkkel a lehető legjobban fenntartani és megélni?
Életének egy adott, sorsszerű, tragikus pillanatában rájött, hogy nem ő irányít. Hogy ismét mások mondják meg mit kell tennie az igazság (a dicsőséges Párt) nevében. Sőt azt is, hogy mit gondolj az igazról, magadról, és mindenről. Nem szerette a felfordulást. Egy darabig azt gondolta van lehetőség tárgyalásokkal kibékíteni az összes résztvevőt, Szovjetunió pártvezetését, a magyarországi pártvezetést, az összes kommunista vezetést, pártot, diákokat, lakosokat. Megegyezni akart akkor, amikor erre nem volt lehetőség. Ekkor neki ez jutott, hogy nem tudod megoldani, mert a világpolitikai érdekek mást diktálnak. Nem a magyarok ügyeinek jó szerencsével való megoldását. Nem vagy kulcsember, mert arra már mást néztek ki.
Ekkor döntött. A hübrisz, mint a pára felszívódott és a magyar nép mellé állt. Testileg, lelkileg. Halálig. Ezt az áldozatot nem felejtjük el. Erre emlékezünk.