Előző nap még koncertre akart menni, másnap a Nemzeti Múzeumban felgyújtotta magát, hogy így tiltakozzon a szovjet rendszer ellen: egy 16 éves fiú 50 éve fáklyaként akart utat mutatni az országnak, a halálos ágyán tartóztatták le. Mit mutatnak Bauer Sándor állambiztonsági aktái?

Kolozsi Ádám: Szeretnék élni, de most szénné égett holt testemre van szüksége a nemzetnek, index.hu, 2019. január 20.

Kolozsi Ádám alapos írásban járt utána egy kevéssé ismert mártír fiatal történetének az állambiztonsági aktái alapján. 1969. január 20-án, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén benzinnel lelocsolta, majd meggyújtotta magát Bauer Sándor budapesti autószerelő tanuló. Négy nappal korábban hasonló módon protestált a Vencel téren Jan Palách bölcsészhallgató a prágai tavasz leverése elleni tiltakozásul. Mindketten három nappal később haltak bele égési sérüléseikbe. Míg a Palách temetése 800 000-es rendszerellenes tömegtüntetéssé vált Csehszlovákiában – Bauer Sándor temetésén csak a szűk család vehetett részt Budapesten, az állambiztonságiak állandó fényképezése mellett.

A kádári rezsim biztonságáért ügyködő szervek cseh kollégáiknál sikeresebb munkát végeztek, mert Bauer Sándor nevét sikerült olyan vastagon eltakarni, hogy az majdnem feledésbe is merült. Az ötven évvel ezelőtti mártírhalál évfordulóján azért már megy a kultúrverseny – a mérce.hu tegnapi cikkében harcoskarcos kanonizációt hirdetett: „Itt az ideje, hogy mi baloldaliak, a mindenkori progresszió támogatói fogadjuk vissza őt és ne hagyjuk, hogy üres jelkép legyen a jobboldalon.”

Bauer Sándor emlékére a Fidesz képviselőcsoportja tizennyolc éve emeltetett mellszobrot Józsefvárosban, a Mátyás téren. Ez mondjuk a „progresszív baloldal” képviselőinek is eszébe juthatott volna.


A mellszobor táblája (forrás: 24.hu)

Érdemes elolvasni a Népszabadság négy nappal később gondosan megfogalmazott beszámolóját:

Az Arcanum Adatbázis képét innen vettük.

P. I. elvtárs házi feladatából jól látszik, hogy az állampárt nemcsak a III/III-as főcsoportfőnökséggel és rendőrséggel, hanem sajtójával is alapos munkát végzett. A karaktergyilkosság működött, a rendszer titkosszolgálatai pedig jottányit sem engedtek a lendületből – lásd: Gervai András: Tűzáldozat a Múzeum kertben. A (proletár) diktatúra ellenségei (tényfeltárás)

Míg az ellenállásnak, véleménynyilvánításnak, figyelemfelhívásnak ezzel a formájával nem érthetünk egyet, a fiatal autószerelő-tanulónak az áldozata mégiscsak mártírium volt, ami elképzelhetetlen fájdalmával arról beszél, hogy a legvidámabb barakk („kádári konszolidáció”, „új gazdasági mechanizmus”) mítoszán sokan átláttak, és a barakk tartócölöpjeit éppen az ő sorsukba verte le a rendszer. Kamaszként elég érzékeny volt arra, hogy átérezze elnyomott nemzete nyomorult helyzetét, tettvágya pedig tragikus módon más utat nem talált magának.

Érdemes az egész írást elolvasni - és akkor ennek a hétfői bejegyzésnek is volt valami értelme: Kolozsi Ádám: Szeretnék élni, de most szénné égett holt testemre van szüksége a nemzetnek

Továbbiak:
Jobbról
Balról