Svédország harmadik legnagyobb városában, Malmőben december 13-án rendezik meg a szokásos Szent Luca előtt tisztelgő körmenetet. Hagyományosan Szent Lucát, a fiatalon mártírhalált halt nőt egy szőke lány testesíti meg. A multikulturális Svédország igényeit szem előtt tartva idén azonban már nemre, korra és énekhangra való tekintet nélkül bárki jelentkezhet Szent Luca szerepére.

Svédországban nem kell többé nőnek lennie Szent Lucának - sonline.hu

Reformátusként nem sok közöm van szentté avatottakhoz és körmenetekhez, mégis megütötte a szememet a cikk címe. Nem kell többé nőnek lennie... - mintha a nőiség bántó megfosztottságot jelentett volna korábban. Ebből a jogfosztottságból emeli ki Luca alakját a malmői városháza úgy, hogy közben a kék szem hiányát hangoztatja okként. Pedig ezt megoldhatná egy színes kontaktlencsével is. De nem így oldja meg, mert nem ez az igazi ok és cél.

A multikulturális maszlag nevében lehet igazán mahinálni az identitásválságban lévőket. A nagy elfogadás-kényszer miatt pedig elfelejtenek értékekhez ragaszkodni az emberek. Ez igazolja, hogy nincsenek is már értékek. Egy a fontos: nehogy diszkriminálj! Így aztán eltűrik az ikonok átformálását. Luca már nem szent, hanem csak egy felhasználandó karakter. Nem előhívják a történelemből, hanem újratervezik. Az újratervezés pedig a mai elfogadás-párti szempontok szerint történik, így tehát nincs nemi megkötés, nem számítanak külső jegyek, és repedt fazékként is elénekelheti a dalt.

Tiltakozik-e ez ellen a helyi egyházak vezetősége? Tesz-e bármilyen lépést a keresztyénség? Fellép-e hathatósan ez ellen Krisztus nevében bárki? A tiltakozás hiánya a keresztyénség erővesztését mutatja. Ez az erőtlenség nem most, az új Luca karakterrel kezdődik. Már akkor elindult ez, amikor a körmenetet nem az egyház, nem a papság, nem a templomi közösség, hanem a városháza kezdte szervezni.

Képzeljük el ugyanezt az iszlám világgal kapcsolatosan. Szintén nem vallási képviselők szerveznek egy valláshoz kötődő ünnepet, így tehát egy városházai projektvezető sutba dobva mindenféle régimódi megkötést, akadálymentes jelentkezést hirdet. A nyilvános ünnepnapon egy botfülű nő alakítja a müezzint. Szerintem nem lenne tettlegességmentes, türelmes fogadtatása az eszement ötlet megvalósításának.

Csakhogy minket, keresztyéneket hosszú évtizedek óta a diszkriminációmentes, liberális és multikulturális jelzők fenenagy igazságosztása alá vontak, és a manipulálás célja kezdettől fogva az volt, hogy elhallgassunk. Elveszik a kifejezéseinket, a képi világunkat, az ünnepeinket, s nem azért, hogy jobban megértessék, hogy mit jelent Krisztushoz tartozni, hanem azért, hogy saját céljaikra használják fel, és eljuttassák az embereket a krisztusnélküliségbe. 

Elismerem, hogy nagy dolog egy városért tenni. DE! Egy énekes szerep azért lehet a tiéd, mert szorgalmas és önzetlen vagy, nem pedig azért, mert tisztán énekelsz??? Tetszeleghetsz a pódiumon Lucaként, miközben férfi nemi szerved van??? Színház az egész világ. Csak legalább jó darabot játszana!

Hozzászólások