„Bátran beszélek a rázós dolgokról is, mert meg vagyok győződve arról, hogy a cigánykérdés nem szenzitív probléma. Itt nagyon nyíltnak kell lenni. Kiborít ez a »pol. korrekt« romázás. Le kell szállni a földre, és megmondani, hogy kivel mi a probléma! Én is szégyellem, hogy csak ennyi iskolám van, de legalább próbálok megváltozni! Az igényességet kell az emberekbe belenevelni, az hozza magával a többit. De ha korrektségből nem merek szólni, hogy »te, öreg, lóg a fika az orrodból«, sosem tanulja meg, hogy figyeljen magára.”
"Gáncs Andrea menedzsert és Farkas Róbert hegedűművészt nemcsak a nagysikerű Budapest Bár zenekarban végzett teendők, hanem a házasság is összeköti. Látszik rajtuk, hogy valóban szeretik egymást, karikagyűrűjüket másfél évtizede büszkén viselik. (...) Szerintetek mitől lehet mégis szerethető és izgalmas „kaland” a házasság? (...) Fiatalon, 14 évesen kezdtem a pályát, és a fél életemet utazással töltöttem, éppen ezért számomra a biztonság, a stabilitás, a nyugalom idővel nagyon fontosak lettek. A nyugodt háttér elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember a saját szakmájában is kiteljesedhessen. Ha ez nincs meg, akkor jönnek a pótcselekvések, mint például a züllés, a féktelen bulizás, az italozás, ami hosszú távon sehova nem vezet, és nem is lehet cél! Nekem legalábbis semmiképp. Én akkor vagyok kiegyensúlyozott, ha egy szerető társ, pontosabban Andi motivál. (...) Nem egyszerű fenntartani egy házasságot ebben a rohanó világban, de úgy vélem és tapasztalom, hogy a türelem, a kitartás, az alkalmazkodás és kompromisszumkötés csodákra képes. Minden házasság egy hullámvasút, a mi házasságunkban is voltak mélyebb gödrök és csúcspontok, de ha nem lett volna meg köztünk az együttműködni akarás, akkor az a sok remek szakmai dolog sem jöhetett volna létre, amelyek a Budapest Bár égisze alatt születtek." „Édesapám titokban nagyon élvezte, hogy cigányprímás lett a veje” kepmas
"MIT KERES EGY CIGÁNY GYEREK AZ EGYETEMEN?" (...) Akitől ezt megkérdezték, ma már oktatási és gazdasági referens. Roma értelmiségiek vallomásaiból indítunk videós cikksorozatot a SZEMléleken. (...) Nem úgy kelek fel minden reggel, hogy Úristen, én cigány vagyok, hanem hogy ember vagyok, ez az első. Ugyanúgy libabőrözök a magyar himnuszra, mint a cigány himnuszra – e szavak megfogalmazója nem akármilyen pozícióban dolgozik. Kormánytisztviselő. És roma. És nem fehér holló." "MIT KERES EGY CIGÁNY GYEREK AZ EGYETEMEN?" szemlelek
Szomorú, hogy meghalt a cserdi polgármester. Valahogy úgy tekintettünk Bogdán Lászlóra, hogy na végre. Valami elindult azon a fronton is, ahol mindenkit leírnak. A kisfalvak cigányvilágában. Mert amúgy már elkezdődött itt-ott a középiskolákban, felsőbb iskolákba való jelentkezés és karrier építés.
Mindezt miért írtam? Nem leszek hosszú. Egy gyermekvédelemben dolgozó szociális munkás ismerősöm a tapasztalatait osztotta meg. Nagyon sok cigánygyermek születik. A statisztika már jól látja. Ez azt jelenti, hogy most már a gyermekeink, fiaink, lányaink egymásra fognak találni. Házasodni fognak, együtt fognak élni. Ez azt jelenti, hogy a politikai Magyarországnak nevezett haza, közös haza. A cigányság nemzetalkotó réteggé válik, vagy vált. Lehet berzenkedni, tapsolni. Egy biztos, az erős vitalitás jó szolgálatot tesz. Szükség van rá. Ahogy az idézett példa is mutatja, működik a házasság is. És bizony az egyetemeken is jól teljesítenek és készülnek kis hazánk kihívásaira, és nyilván a saját életük felépítésére.
Kevesebb iskolával, de ilyen Hídember szerű volt Bogdán László is. Nem szerette a túlzott politikai korrekt beszédet. Azt sok mindent elfed. Hiányozni fog a bátorsága, amivel kiosztotta cigányságot is és bevágta a macskát a többségi társadalom ablakán is. Valahogy úgy mondta, hogy mi megtanulunk kopogni és viselkedni, de akkor nyissatok ajtót. Ebben azért van valami. Egymásra szorulunk.
Teremts és adj esélyt, mondom a többségi társadalomnak. Akarj élni az eséllyel, mondom a cigány társadalomnak. Nem vagyok naiv. Nem gondolom, hogy gyorsan lejátszódik az egymásra találás. Nem lesz itt mindenki partner a közös együttélésben. De napról-napra égetőbbé válik és összever majd minket a közös sors. Ha némi bizalommal tudnánk egymásra tekinteni, és úgy élnénk, hogy ez a bizalom kialakulhasson, sokra vinnénk együtt. El sem hinnénk, hogy mennyi közös van bennünk, és mennyire összekavarodtunk már. Van közös nyelvünk, hazánk, településünk, iskolánk.
Csak drukkolok a következő generációknak, hogy ügyesebbek és okosabbak legyenek az előttük járóknál. Hosszú évtizedek, évszázadok hibáit, bizalmatlanságát kell rendbehozni. Azért is fontos ez, mert elveszítettük az identitásunkat adó szokásainkat. Ez lehetőséget ad, hogy közös újat teremtsünk. Viselkedési mintáink változás nélkül alkalmatlanná tesznek a Kárpát-medencei túlélésre. Azt gondolom, van mit tanulnunk és újrakezdenünk.
Segítségünk is van ebben. A hitünk, keresztyénségünk. Hiszen ebben mind osztozunk, osztozhatunk.