Az ő problémáik az autoritásból és a normákból – pontosabban ezek hiányából – fakadnak. Eszerint a szétment családokban fellazulnak a normák, a szülői fegyelem, hiányzik az erős autoritás. Mindezek tetejében a különféle gyerekjogok már akkor felnőttet csinálnak a gyerekből, amikor még nem az. Ez pedig oda vezet, hogy a fiatal vágyik az erős autoritásra, arra, hogy valaki megmondja: mi a jó és mi a rossz, és a kettő közé éles határvonalat tegyen. Az iszlamizmus pedig pontosan ezt teszi. Ezért fordulhat elő, hogy egy látszólag normális életet élő, középosztálybeli nyugati nő az Iszlám Állam felé fordul. Khosrokhavar szerint olyan ez, mint a fordított '68-as eszme: akkor szexualitást és szabadságot kerestek a fiatalok, most pedig olyan erőt, ami keretek közé zárja őket, miközben irányt mutat, eligazít a világban jó és rossz között.
Olvasom az index cikkét, komolyan mondom, megáll az eszem. Közép-európai keresztény fejjel fel nem foghatom, hogyan gondolhatja komolyan az Iszlám Államhoz történő csatlakozást egy nyugat-európai, vagy éppen egy amerikai fiatal, hogyan hiheti el, hogy akkor ő most itt a szent és jó célért harcol. Pedig ennek is megvan a maga magyarázata.
"Nemcsak külvárosi gettóból, de középosztálybeli nyugati fiatalokból is tudnak híveket toborozni a dzsihadisták" - olvassuk ugyanitt, ami elsőre azért meglehetősen mellbevágó, ámde fájdalmasan igaz megállapítás. Azt még némiképp érteni vélem, amikor egy muszlim gyökerekkel rendelkező fiatal kerül a szélsőségesek célkeresztjébe, hiszen a vallást ismeri, a nyelvet beszéli, talán még közel-keleti rokoni kapcsolatokkal is rendelkezik. Ha az illető nem találja a helyét az adott környezetben, ha nem tud beilleszkedni a többségi társadalomba, ha nem talál munkát, vagy nem tudja elérni azt az életszínvonalat, amelyet társai, nos, az ilyen fiatal könnyen befolyásolhatóvá, irányíthatóvá válik. Még akkor is így van ez, ha valaki másod-, harmadgenerációs bevándorló. Ezt még értem is - de mi a helyzet azokkal a fiatalokkal, akiknek látszólag az ég világon semmi közük mindahhoz, ami dzsihád, ami szélsőséges iszlám, akiket nem kötnek sem a nyelvi, sem pedig a vallási, családi kötelékek, mégis, szinte egyik pillanatról a másikra az Iszlám Állam hívei lesznek?
Vajon egy nyugati fiatal miért csatlakozik az Iszlám Államhoz?
Talán nem elég vonzó az, amit a nyugati világ, amit Európa kínál? Tényleg, mit is kínálunk? Mi az, ami vonzó lehet Európában?
Elsőként mondjuk a jólét. Igen, a jólét elég vonzó lehet. Tény, hogy a csapból tiszta víz folyik, ha benyomom a gombot a falon, meleg lesz a lakásban, ha bemegyek a boltba, azok roskadoznak az árucikkektől, te pedig bármit megvehetsz, amit csak szeretnél, amit meg tudsz fizetni. Van normális orvosi ellátás is, meg iskola, itt azért lehet dolgozni, sőt, a merészebbek még gyereket, gyerekeket is vállalhatnak. Plusz emellett még oda utazol, ahová akarsz, Európán, az EU-n belül nem kell útlevél. Szabadság, tehát ez is vonzó Európában, a határok nélküliség persze nemcsak a szó valódi értelmében értendő: itt nem mondják meg, kivel és hogyan élj, mit gondolj, mit higgy, itt mindenki azt tesz, amit csak akar, azt hisz, vagy éppen tagad, amit éppen jólesik.
Akkor mégis, mi a baj? Mi a baj velünk, európaiakkal, mi a baj a felvilágosult, modern, szabad világgal, miért van az, hogy miközben mindenki ide akar jönni, ebbe a látszólag gazdag és szabad kontinensre, valami mégsem működik, valamit alapvetően elrontottunk? Márpedig ha a fiataljaink egy része egy elmebeteg eszméhez akar csatlakozni, akkor valamit mégiscsak elrontottunk…Mert nem gondolom, hogy itt csak egyéni gondok, problémák lennének, ennél azért mégiscsak többről beszélünk. Igaz, nem lesz minden, kapaszkodót és közösséget kereső fiatal az ISIS tagja, de lesz, aki a drogokba őrül bele, és olyan is akad, aki egy szélsőséges politikai eszme, vagy éppen vallási szekta kötelékébe sodródik. És persze az is igaz, hogy a fiatalok jelentős része mégiscsak felnő valahogy, anélkül, hogy Szíriába utazna, vagy egy dílerrel osztaná meg havi fizetését. Ám az is igaz, hogy a család sok helyen már nem értékteremtő közösség többé. A hagyományos családmodell a múlté, a házasság elavult fogalom lett, így aztán nem csoda, hogy egy fiatal nem talál kapaszkodót, mert nincs, aki kijelölje a határait, "a szétment családokban fellazulnak a normák, a szülői fegyelem, hiányzik az erős autoritás. Mindezek tetejében a különféle gyerekjogok már akkor felnőttet csinálnak a gyerekből, amikor még nem az. Ez pedig oda vezet, hogy a fiatal vágyik az erős autoritásra, arra, hogy valaki megmondja: mi a jó és mi a rossz, és a kettő közé éles határvonalat tegyen." Ennyi.
Politikai és gazdasági kérdéseken túl, nem lehet, hogy a baj mégiscsak az, amit a radikalizációs folyamatot kutató szociológus is említ: hiányoznak a valódi határok, az alapvető normák? Miközben az átlag európai polgárnak mindene megvan, a legelemibb dolgok mégiscsak hiányoznak az életéből? Milyen döbbenetes, hogy ezt nem is én mondom, hanem egy balliberálisnak tartott hírportál, egy szociológust idézve. Akkor mégiscsak lehet ebben valami igazság…
Pedig mi abban a hitbe ringattuk magunkat, hogy a legalapvetőbb normák birtokosai vagyunk. Hogy itt azért tényleg rendben mennek a dolgok. Szólásszabadság, vallásszabadság, emberi jogok, jólét, egyenlőség. Milyen szép és nemes eszmék, nagyszerű fogalmak - csak éppen az a baj, hogy a tartalmuk veszett el némiképp.
Most olvasom, hogy a világ nagyhatalmai összefognak az Iszlám Állam ellen. „Úgy tűnik, a nyugati nagyhatalmak nemcsak Nagy Közös Nyilatkozatokban lépnek fel az Iszlám Állam ellen, hanem a tettek mezejére lépnek.” Éljen, csakhamar sikerül szétverni a terrorállamot. A baj csak az, hogy ez a fajta terror újratermeli önmagát. Addig legalábbis egész biztosan, amíg Európa, az európai, nyugati ember nem kezd magával valamit. Méghozzá sürgősen.
