Kitartok az elég jó szülő és az elég jó család mellett. Az elég jó ott kezdődik, hogy nem hazudunk, hogy nem teszünk úgy, mintha hibátlanok volnánk. Fontos beszélni arról, hogy a felnőttek veszekszenek, hogy anya is lehet beteg, hogy lehet türelmetlen, dönthet rosszul. És kérhet bocsánatot is. 

Kiss Judit Ágnes: Nem sok károsabbat tudok elképzelni a tökéletes család eszményképénél - litera.hu

Nem tudok tökéletes lenni. Nem is akarok. Nem is kell. Felszabadítóan hat, ha eljutunk eddig. Fellélegezhetünk, miközben ezt kimondjuk.

Sem én magam nem kell, hogy a tökéletességre törekedjek, sem a körülöttem élő emberektől nem várom, hogy azok legyenek. Nem akarok úgy tenni, mintha hibátlan lennék, nem akarok ilyen hamis képet mutatni magamról. Családként sem kell tökéletesnek lennünk. A valóságban nem is léteznek tökéletes apák, anyák és gyerekek. Vannak rossz tulajdonságaink, rossz napjaink, esetleg hosszabb időn keresztül vagyunk rossz passzban. Elfogy a türelmünk, elveszítjük lelkesedésünket, rossz döntéseket hozunk, amelyeket azután megbánunk. Sajnáljuk, amikor viselkedésünkkel, szavainkkal kárt okozunk, különösen akkor, ha ez éppen azokra van hatással, akiket szeretünk. Nem mentség és nem kibúvó, de nem vagyunk tökéletesek.

Pedig a mai világ és a mai ember megpróbálja ezt hinni magáról és másokról is, és elhitetni másokkal önmagáról. Folyamatosan azokkal a képekkel bombáznak bennünket, amelyekről tökéletes mosolyú, alakú, öltözetű, viselkedésű férfiak, nők és gyerekek néznek ránk magabiztosan. Erőszakosan üzenik: nézzetek ránk és lássátok meg, hogy nektek is ilyeneknek kellene lennetek! Azután nézzetek önmagatokra és lássátok meg, milyen messze vagytok ettől! Szégyelljétek hát magatokat, szedjétek össze maradék erőtöket és próbálkozzatok jobban!

De nemcsak a felnőtteknek kell megküzdeniük azzal a kérdéssel, hogy tudnak-e, akarnak-e és egyáltalán kell-e nekik tökéletesnek lenniük, hanem a gyerekeknek is. Vajon ők mit éreznek, amikor saját mini – és persze tökéletes – társaikat látják? Egy-egy reklámban, képen vagy közösségi oldalakon? És vajon mit gondolnak, amikor egy-egy nekik szóló mese is a hibátlanságról szól? Tökéletes családokról, benne a tökéletes szülőkkel és gyerekekkel. Akik mindig mindent jól csinálnak.

Üdítő olyan történeteket olvasni, ahol ez nem így van. Ahol előfordul, hogy a szülők összevesznek – majd kibékülnek. Ahol a családtagok megbántják egymást – majd bocsánatot kérnek. Ahol az egyik szülő valami miatt nyűgös lesz vagy beteg. Ahol nem mindig olyan kerek a világ.

Nem véletlen, hogy Kiss Judit Ágnes írónő gyerekeknek szóló könyveiben mindez előfordulhat. Szerinte ugyanis a tökéletesség helyett arra kell törekednünk, hogy elég jók legyünk. Elég jó szülők és elég jó család. „Az elég jó ott kezdődik, hogy nem hazudunk és nem teszünk úgy, mintha hibátlanok lennénk.” Azt hiszem, megvalósítandó célként ez sem kis feladat. Sőt. Őszintének lenni, felvállalni hibáinkat éppen családunkban, ahol a legjobban ismernek bennünket, nem mindig olyan egyszerű és könnyű. Azért érdemes mégis, mert ez hozhat bennünket közelebb egymáshoz. A ki nem mondott szavak, a titkok, a hazugságok, az álarcok pedig eltávolítanak.

Az őszinteséggel és a nyíltsággal nemcsak önmagunkról vehetünk le feleslegesen felvett terheket, hanem gyermekeinkről is. Őértük pedig igazán megéri. Nem kellene hagynunk, hogy kétségbe essenek és rosszul érezzék magukat a miatt, mert alul maradnak egy olyan összehasonlítás során, amelyben önmagukat és családjukat egy idealizált, eszményi családhoz hasonlítják. Ami bizonyos képek és elbeszélések szerint létezik csak, de senki nem találkozott még vele.

Különös, de akkor tudom igazán elfogadni önmagamat és a másikat is, ha elfogadom tökéletlenségét. Hiszen Valaki bennünket éppen így fogadott el.