A vád tárgyává tett cselekmény jogi minősítése háborús bűntett. A hivatalos megfogalmazás szerint: a polgári lakosság háború idején való védelmére vonatkozó genfi egyezményben meghatározott súlyos jogsértésnek minősülő, felbujtóként aljas indokból és célból, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint más bűncselekményekkel megvalósított háborús bűntett. Ennek maximális büntetési tétele életfogytig tartó szabadságvesztés.
1956 és 2013 között pontosan ötvenhét esztendő telt el. A rendszerváltozásnak nevezett időszak kezdete és napjaink között pontosan huszonhárom év: ennyi idejébe telt a magyar társadalomnak és a magyar igazságszolgáltatásnak, hogy vádat emeljen Biszku Béla, a forradalom és szabadságharc utáni megtorlás emblematikus szereplője ellen. A nagy kérdés persze az, van-e értelme felelősségre vonni egy kilencvenkét éves öregembert, vagy pedig bízzuk az ítéletet az Örökkévalóra?
Biszku Béla szerszámlakatos, Kádár János belügyminisztere nem úgy került az ötvenhat utáni megtorlás frontvonalába, mint holmi Pilátus a Credoba. Tagja volt a Magyar Kommunista Pártnak, majd a Magyar Dolgozók Pártjának, a forradalom első napjaiban pedig a fegyveres csapatokat szervezett – a felkelők ellen. A szabadságharc leverése után belügyminiszterként tevékenyen részt vesz a megtorlásban, sőt a Nagy Imre per előkészítésében is. 1972-ben szembefordul Kádárral, mivel ellenzi annak enyhülési politikáját. Nyugdíjazzák, majd a SZOT Számvizsgáló Bizottságának elnökeként építi a szocializmust. A rendszerváltozás után pedig él, mint Marci Hevesen: gondolom, egy darabig jókat teniszezett, vagy éppen a finom koktélokat kortyolgatta pár négyzetméteres rózsadombi házikójában, miközben kiemelt nyugdíját számolgatta. Igen, kiemelt nyugdíj, hiszen én kérem szépen mégiscsak voltam valaki: A PÁRT prominense, belügyér, dolgoztam én annyit ezért az országért, tetszik érteni? Közben kedélyesen nosztalgiázunk az elvtársakkal a régi, szép időkről, és persze jókat röhögünk rajtatok, mert kezdetben tényleg azt hittük... Azt gondoltuk, hogy csomagolni kell, hogy itt az ideje a menekülésnek, de lehet, hogy elég könyörgőre fogni, kérem szépen, nem voltunk ott, nem értettünk hozzá, vagy ha mégis, akkor parancsra tettük, ugye itt voltak a szovjetek…„Elvtársak, vége”- hirdette a választási plakát, ám mindnyájan tudjuk, hogy ez is csak egy meg nem valósult ígéret volt a sok közül. Ezért kellett nektek rendszerváltozás, még egy tisztességes vádat is képtelenek vagytok megfogalmazni, bezzeg a régi szép időkben milyen gördülékenyen ment minden, ugye, Kádár elvtárs?!
Néhány éve találkoztam Wittner Máriával. Sokat beszélgettünk a forradalom eseményeiről, a siralomházról, Tóth Ilonkáról, az ötvenhatos események és a rendszerváltozás kapcsolatáról. Fájdalommal tapasztaltam, milyen nehéz, talán lehetetlen is részéről megbocsátani mindazt, ami történt. Keresztyénként, lelkészként megértem őt, még akkor is, ha ismerem és jól tudom a krisztusi parancsot, az egyetlen járható utat: meg kell bocsátani.
A mi családunkban nem voltak ilyen fokú események. Mi, vidékiek lévén nem voltunk ott 56-ban Pesten. Az én nagyszüleim egyszerű földművesek voltak, akik a maguk módján ugyancsak megszenvedték azt a bizonyos negyven évet. Mégis, vagy talán éppen ezért: az igazságérzetem igazságért kiállt. Mert bár nem lehet sem az alig tizennyolc évesen kivégzett Mansfeld Pétert, sem Tóth Ilonkát, sem a tönkretett, megcsonkított, összevert, emigrációba nyomorított életeket visszahozni, legalább egy bírósági ítélet kell, ami kimondja: ötvenhat megtorlói mégiscsak bűnösök. Feketén, fehéren: gyilkosok. Már csak ezért is szeretném, ha Biszku Béla megérné az ítéletét. Lehet, hogy annyira öreg és esendő lesz, hogy semmit nem ért majd az egészből, lehet, hogy ott és abban a pillanatban mégiscsak megvilágosodik, és rádöbben arra, mit is tett. Egy ilyen ítélettel talán egy milliméterrel közelebb jutunk a következmények nélküli ország felszámolásához. Ettől a lelkek bizonyára nem gyógyulnak meg, de néhány seb talán összeforr.
Az igazi, a valódi ítéletet bízzuk az Úrra: ott lesz tökéletes igazságszolgáltatás – mindenkinek. Nekünk pedig addig is marad a megbocsátás küldetése.
Hozzászólások