A nagy karácsonyi bevásárlás könnyen rémálommá válhat, ha nem tervezzük meg előre. Egy kevés odafigyeléssel és előrelátó szervezéssel könnyedén túllendülhetünk rajta – sőt, még élvezhetjük is! (…)Sprint helyett tehát általában maratoni műfaj a bevásárlás, de hidd el, kezelhető! Fontos, hogy ha egy-két napra szervezed be az egész karácsonyi ajándékvásárlást, iktass be pihenő pontokat a körútba: egy finom téli ital a kedvenc kávézódban, egy üveg ásványvíz a táskában, és a végén jutalomként egy koktél vagy mozi a barátokkal. Így máris kellemesebb lesz, és a karácsonyi hangulat is jobban alakul!
Öt fontos tanács, hogy stresszmentes legyen a karácsonyi bevásárlás - otthonaneten.blog.hu
Öt fontos tanács a stresszmentes karácsonyi bevásárlásért – azt hiszem, azoknak íródnak az efféle bejegyzések, akik a fogyasztói vallás mindenhatóságában élik az életüket. Ők -nagyjából majdnem mindnyájan ide tartozunk- talán elhiszik, hogy attól lesz igazi a karácsony, ha tökéletesen sikerül felkészülni az ünnepre. Ha mindent beszereztünk, ha fantasztikus az ünnepi menü, ha ragyog a lakás, ha mindenkit sikerül meglepni, ha mindenki elégedett, ha minden szép – ha minden stresszmentes! Az igazi karácsony tökéletes, nyugodt, kiegyensúlyozott, az igazi karácsonyon esik a hó, fahéjillat terjeng a levegőben, kellemes meleg van a lakásunkban, és persze nyugodt a lelkünk is, hiszen a rászorulókon is segítettünk. Az igazi karácsonyon szép volt az éjféli mise, az atya is olyan szépeket mondott, kár, hogy nem érünk rá máskor is menni. Hiába, az igazi karácsony olyan idilli, fenyőfa és kisjézus, na és a szeretet, ez a porcukros, puha és meleg érzés itt a szívünk tájékán, ilyenkor minden hajléktalant és alkoholistát szeretünk, persze magunkat leginkább.
Igazi karácsony – mindenki ezt akarja.
Azt hiszem, soha nem volt még ennyire rohanós, éppen odaérős, stresszes, feladattal teli a karácsonyt megelőző időszakunk. Valahogy az egész évem úgy alakult, hogy „éppen csak sikerült” minden kötelező kört elvégeznem, és persze volt olyan is, amit meg se próbáltam. Új utak és legújabbak, elvarratlan, régi szálak, nagy tervek és kényszerű feladások, váratlan örömök, régóta elképzelt, végre valóra vált találkozások. Adventben is tennivaló, robot, kötelesség kötelesség hátán, ilyen-olyan karácsonyi ünnepségek és koncertek, cipősdobozok és hittanos próbák, amolyan „derült égből” események (minden évben elromlik valami: pont karácsonykor) és utolsó simítások (ki hozza az úrvacsorai jegyeket, elég lesz-e csomag a hittanosoknak, megvan-e a karácsonyfatalp).
Bocsánat, nem mondtam igazat, valahogy mindegyik karácsonyra ilyen feszítetten érkeztünk, visszatekintve úgy tűnik, az egész életünk ilyen feszítettre és kapkodósra sikerül. Néha nem is tudom, mit várok jobban: a tele templomot, a gyermekeim mosolyát az ajándékok láttán, vagy az ünnep végét, amikor végre leroskadhatunk mi is egy kicsit?
Van-e igazi karácsony, és ha igen, vajon mi az – nehéz erre válaszolni.
Az igazi karácsony nekem mindig az Igét jelenti, most, ezen a karácsonyon a tékozló fiú és édesapja találkozását. A fiúét, aki évekkel ezelőtt kikérte a vagyon rá eső részét, aki nyakába vette a világot, aki útnak indult, akire fényességes-szép jövő várt, és aki eltékozolta mindenét. Nemcsak a vagyon rá eső része lett oda, de semmivé vált a fiatalság, az ártatlanság kora, a szebb jövő, a reménység - odalett az élet. Nem maradt más, csak a disznók vályúja, éhség és szégyen, rongyok és halál.
És ott az apa, aki évek óta várt a fiára. Reggel, amikor felkelt és a dolgai után indult, este, amikor a béreseket ellenőrizte. Szeme mindig a távolba tévedt, várta a fiát, aki régóta nincs, aki egy napon úgy döntött, hogy elhagyja a családját. Volt, hogy bízott, már-már tudni vélte: nemsokára érkezik. Máskor rémálomból ébredt, úgy hitte, fia örökre elveszett. Hiába volt ott a másik gyermeke, akit nem kevésbé szeretett, mégis, az ő szívét a kisebbik hiánya tépte – hónapokig, évekig nem tudta feledni az órát, amikor kínnal-keservvel kiadta gyermekének a rá eső részt, amikor az köszönet és köszönés nélkül hátat fordított neki, és elment. Ott és akkor szinte belehalt a fájdalomba, s bár az idő, mint mondani szokták, minden sebet begyógyít, az atyai szív fájdalmára nem talált még senki gyógyírt.
Aztán egy nap újjá lett minden.
„Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok. Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt.”
Ez a boldog találkozás, ez a szorító ölelés, ez az áldott hazatalálás – nekem ez az igazi karácsony.
A Fiú érkezése kell ahhoz, hogy mi, mai tékozlók is végre hazatalálhassunk.
