A labdarúgó NB I-ben sereghajtó Haladásnál tizenegy mérkőzés után kispadra kerül a negyvenkét esztendős Király Gábor, a Honvéd elleni hazai bajnokin Rózsa Dániel áll a gólvonalra.
Haladás: Király nélkül lábalnának ki a sikertelenségből - nemzetisport.hu
Bácsi Péter megszerezte a magyar csapat első aranyérmét a budapesti birkózó-világbajnokságon, mivel péntek este a kötöttfogás 82 kilogrammos súlycsoportjának fináléjában 0:3-ról 4:3-ra legyőzte a török Emrah Kust.
Birkózó-vb: Bácsi Péter aranyérmes, Korpási ezüstöt nyert - nemzetisport.hu
A hétvége sporteseményei, történései közül kettőre figyeltem fel. Az egyik, hogy a Haladás új edzője, Horváth Ferenc kihagyta a kezdőcsapatból a klub legendás kapusát, a 108 szoros válogatott, ám az utóbbi időben egyre többet hibázó, s a szombathelyi B-közép által egyre többször kifütyült Király Gábort. A másik, hogy az eldöntőben és a döntőben is vesztes állásból fordítva, a padlóról felállva világbajnok lett a hazai rendezésű birkózó VB-n Bácsi Péter. A Haladás futballistája 42, a Ferencváros birkózója 35 éves. Azaz, a sport világában már mindketten erősen „nyugdíjas” korúnak számítanak... Adódik a kérdés: mikor kell abbahagyni...?
Persze, reflex-szerűen rávágjuk: a csúcson...! Csakhogy ez nem olyan könnyű, nem olyan egyértelmű, hogy az hol és mikor is van...? És nem mindenki érzi... Úgy látszik, Király Gábor is ezek közé tartozik. Egyébként minden tiszteletet megérdemel. Hosszú és sikeres pályafutása önmagáért beszél. Válogatottsági rekorder. Majd 20 éven keresztül övé volt az 1-es számú mez, szinte minden edző és szövetségi kapitány bizalmát élvezte. Megállta a helyét Európa legerősebb bajnokságaiban, Angliában és Németországban is. A klubhűség mintaképe, hiszen Magyarországon csak nevelőegyesületében, a Haladásban játszott. Teljesen jogosan mondhatta arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy sokan már nem őt szeretnék látni a csapat kapujában, hogy „én már akkor ehhez a klubhoz tartoztam, amikor a többségük még meg sem született...” Igazi, vérbeli profi. Soha nem voltak kilengései, mindent a labdarúgásnak szentelt alá. És a csapatnak. A mostani, számára kellemetlen döntést is sportszerűen vette tudomásul: „Voltam már ebben a szituációban többször is pályafutásom során, tudom, hogy a frissítés jót tesz, könnyebben átbillen a rossz perióduson egy csapat. Nekem a Haladás érdeke a legfontosabb, e szerint tekintek most is a szituációra. Ha nem a mérkőzésen, úgy az edzésen segítem a csapatot és a kapustársaimat a minél jobb teljesítményhez, hiszen egy a célunk!” Védjegye (volt?) a szürke „mackóalsó”. Emlékezhetünk, a felejthetetlen 2016-os franciaországi EB-n hány ezer honfitársunk húzta magára iránta való tiszteletből ezt a szimbolikus ruhadarabot... Sokan mondják, talán akkor kellett volna elköszönni, nemcsak a válogatottól, hanem egyáltalán az aktív futballtól. Az lehetett volna a csúcs, hiszen 30 év után nemzeti válogatottunk kijutott egy világeseményre és ott jól is szerepelt, kapujában a kitűnően védő, így a sikerben elengedhetetlen érdemeket szerző, 40 éves Király Gáborral... Gábor azonban úgy gondolta, van még benne, klubjának, Szombathelyen tud még segíteni. Ott, ahol egyébként már – megint csak igazi profihoz méltóan – a jövő(jé)t is kiépítette, sportlétesítményt és utánpótlás bázist hozott létre. Ott, ahol egyformán voltak nagy bravúrjai és nagy bakijai...És ott, ahol az egykori válogatott játékos társ, az új edző, Horváth Ferenc meg merte tenni azt, amit előtte senki: csak csereként nevezte soron következő bajnoki meccsére Királyt! Trón helyett kispad... (kín-pad...)
Vele szemben Bácsi Péter még megteheti, hogy a csúcson hagyja abba... Európa- és világbajnok birkózónk imponáló teljesítménnyel, hazai közönség előtt lett újra világbajnok! Sajnos az olimpiákon nem jött ki neki a lépés, két 5. helyet tud felmutatni. El lehet képzelni, mekkora a kísértés, hogy , megcélozza „csúcsok csúcsát”, ami esetében a 2020-as tokiói olimpia lenne... Egy sportolónak nem lehet nagyobb célja, minthogy az olimpiai dobogó tetején álljon! A birkózó – nagyon bölcsen – egyenlőre nem beszél a jövőről. Péter akkor már 37 éves lesz... Azt pedig mindenkinél ő tudja legjobban, hogy milyen iszonyú sok munkával, edzéssel, fogyasztással, önkínzással és lemondással jár egy ilyen versenyre való felkészülés... Családos emberként, kétgyermekes apukaként... Valami azt súgja – s egyébként a szövetségi kapitány, Struhács György is ennek a véleményének adott hangot – hogy Bácsi Péter ezt már nem fogja vállalni. .. De így is a csúcson hagyhatja abba, hazai VB-arannyal megkoronázva csodálatos pályafutását!
Mikor hagyjuk abba...? Nemrég hallottam egy nyugdíjas, de még aktív lelkésztől, hogy egy munkából, foglalkozásból, hivatásból való kiöregedésnek három jele, ill. fokozata van: Az első, amikor már én érzem, tudom... A második, amikor mások is mondják... A harmadik, a végső pedig, amikor már mindenki tudja,...csak én nem..! A döntést legtöbbször megkönnyítik a (nyugdíj)törvények... Egy bizonyos korhatár elérése és/vagy a szolgálati idő. Esetleg az egészségi állapot. Egy hivatás van, ahol nem számít a kor, ahol nincs nyugdíj, amit nem lehet abbahagyni... Ez pedig keresztyén mivoltunk, életünk! Sokan mondják idősebb testvéreink közül azt, amit annak idején, 1969-ben, a balul sikerült marseilles-i labdarúgó VB-selejtező után az akkor még csak 28-29 éves, de érthetően csalódott (először nem jutottunk ki a világbajnokságra!) Mészöly Kálmán mondott: „A mi időnk lejárt, jöjjenek a fiatalok...!” Ezzel szemben gyakran eszembe jut egy néhány éve már elhunyt, itteni hívő, evangélikus költő, Pecznyik Pali bácsi, aki már jóval túl a 90-enen is fáradhatatlanul tekerte kerékpárját, hogy odaérjen a templomba, majd elvigye másokhoz is az evangéliumot! Egyszerűen engedelmeskedett Isten igéjének, ígéretének: „Légy hű mindhalálig és neked adom az életnek koronáját!” (Jel. 2, 11)