"Azt kívánom neki, hogy képes legyen jóvátenni az elmúlt éveket – mondta Köves Slomó. – És ezt azzal tudja leginkább elérni, ha a családi gyökerek megismerésén túl mindent elkövet annak érdekében, hogy más emberek ne tévedjenek hasonló tévutakra. Szegedi Csanád története, sajnos, nem egyedi. A holokauszt után sokan döntöttek úgy, hogy eltitkolják zsidó származásukat. A zsidó vezetőknek minél nagyobb nyitottságot kell mutatniuk, hogy visszahozzák őket a zsidó közösséghez."
Őszintén szólva, engem nem érdekel Szegedi Csanád származása, mint ahogyan senkié sem. S hogy Szegedi Csanád egyéni drámája mégis ekkora nyilvánosságot kapott, az vélhetően korábbi Jobbikos szerepének tulajdonítható, amely párt, mint tudjuk, élénk érdeklődést mutat származási kérdések iránt.
Ennyi zsidózást még az életemben nem olvastam. Ami pusztán csak azt jelzi számomra, hogy nem csak politikailag, hanem lélektanilag zűrzavaros ország ez mienk, a zűrzavaros múltból fakadó, összekuszált és bizonytalan identitáshagyományokkal. Talán ez az oka a nálunk tapasztalható folyamatos turbulenciáknak. Hiányzik a csoportidenitások higgadtsága, belső biztonsága, s ezért aztán itt minden túl van reagálva, félre van értve, s egyfajta hiszteroid légkör uralkodik el, amelyben természetesen nem tudnak a helyükre kerülni a dolgok. Minden felnagyítódik.
Olvassuk, hogy Szegedi Csanád felkereste Köves Slomó rabbit. Ez meg aztán végképp nem a nyilvánosságra tartozik. Nem ismerem a döntés személyes hátterét, nem is nagyon érdekel. Vélhetően nem csak a rabbi döbbent meg, hanem vele együtt nagyon sokan, a zsidó közösségen belül és kívül. Én is. Én azért, mert számomra egyáltalán nem magától értetődő, hogy zsidó származásának felfedezéséből rabbi látogatás következne. Éppenséggel felkereshetett volna egy holocaust kutatót vagy egy pszichológust is. Bánom is én kit keres fel Szegedi Csanád, hogy ebből a nehéz személyes helyzetéből kiutat találjon. Ám, hogy ez a rabbi látogatás nyilvánosságra került, csak tovább növelheti az amúgy nem kívánatos honi érzelmi viharokat.
Őszintén szólva, nagyon remélem, hogy ez az eset nem erősíti a ma egyébként éppen a Jobbik által is sugallt véleményt, mely szerint származás és identitás automatikusan összetartozik. Hogy ti. az előbbi magyarázza az utóbbit. Ez nem lenne más, mint szimpla fatalizmus (hogy rosszabb szót ne használjak), amely nem hagy helyet az egyén öneszmélődésére és saját identitásának megfogalmazására.
Itt van ez az ember, aki identitásválságba került, mert kiderült valami fontos a múltjáról, amit korábban ő maga sem tudott. A családi – közösségi múlt nyilvánvalóan meghatározó lehet, de mégsem annyira fatális, hogy a mindenkori egyén a saját jogán ne tehessen fel kérdéseket önmaga identitására nézve.
Szegedi Csanád életének egy pillanatában megtudta, hogy ő zsidó származású. Felkereste a rabbit.
De könyörgöm, e két hír egymás mellett pont azt látszik alátámasztani, ami ellen egy normális nyugati országban tiltakozni kell: származás és identitás automatikus összetartozását. Mintha a mindenkori egyén identitására nézve automatikusan következne bármi is abból, hogy kik voltak a szülei. ( Ezt a típusú gondolkodást ismerjük, s elegünk van belőle. A kérdéskört érinti Bella Péter kollégám is "A zsidó jobbikos balladája" c. írásában.) Minden ember a saját jogán az, aki, még akkor is, ha a személyes-családi múlt hatástörténete a mindenkori egyén életének a részévé válik. De mégis, az egyén az, aki értelmez, aki megfogalmazza önmagát a saját történetében.
Itt kimaradt egy láncszem, ami arról szólna, hogy Szegedi Csanád személyes válságba kerülve, keresi a hitét, a meggyőződését, keresi önmagát, identitását. Keresi a történetét. (Nagyon remélem, hogy erről van szó, nem szimpla politikai karrier válságról. Az ő személyes története számomra a mai magyar társadalom egyik meghatározó jelensége, az identitásért folytatott küzdelem miatt az érdekes. A belső aktuálpolitikai vonatkozások, motivációk stb. nem érdekelnek)
És ezzel, mármint egy új-régi identitás felépítésének kínjával, nem csak zsidóként, nincs egyedül. A huszadik század ilyen szempontból közösségi identitásképletek szétzilálódásának, a hagyományszakadásnak a korszaka, ami viszont ma úgy csapódhat le, hogy az orientációs pontok hiányában újraerősödik a visszatalálás igénye. Református keresztyénként ezt látom minden felnőtt keresztségben – és konfirmációban.
Kívánom Szegedi Csanádnak, hogy megtalálja önmagát, akár a zsidó hitben. Azonban érdemes világossá tenni: nem a származásból következik automatikusan hit, hanem a személyes döntésen alapuló hitben dolgozható fel a származás. Meg kell térni.
Hozzászólások