Az edzőm keményen fogta a tökömet, rendesen leedzett, én meg a meccseken fölvettem két százkilós belgát a hátamra és átgázoltam mindenkin. Tetszik, nem tetszik, a magyar játékos olyan, hogy ki kell verni belőle a szart, és akkor megcsinálja. Itthon is így kéne. Persze a munkát az utánpótlásban kell kezdeni. (...)

A gyerek olyan, mint a gyémánt: egy kődarabból jó műhelyben, jó szakember, jó szerszámmal egymillió dolláros árut csiszol, szar műhelyben, szar szakember, szar szerszámmal ezerdollárosat. A magyar futballista jelen pillanatban ezerdolláros áru.
Én egymillió dolláros árut akarok. Egyelőre keresem a szponzorokat, alakul a dolog.

Urbán Flórián: Mondtam Orbánnak, Viktor, légy szíves, fussál jobban - 24.hu

Georges-Louis de Buffon 1753-ban, az "Értekezés a stílusról" című művében úgy határozta meg a stílust, hogy "nem egyéb, mint az a rend és lendület, amit gondolatainkba viszünk". Urbán Flórián stílusában van lendület és egyfajta rend, mégsem gondolom, hogy Buffon csaknem háromszáz év elteltével őt hordozná körül, mint a stílus követendő példáját. Miért? Mert nem emelkedett, hanem pórias. Suttyónak is nevezhetjük. Mindegy, milyen jelzővel illetjük, úgyis az a döntő, hogy szimpatikus-e, vagy sem. Rögtön tegyük fel a kérdést: tényleg ez a döntő???

Az a fontos, hogy hogyan mondja, vagy az, hogy mit mond? S ha az, amit elmond, kellemetlen vagy kétségeket generáló, akkor elég a stílust kifogásolni, s arra hivatkozva kitessékelni a gondolatot, amit felvezetett? Általában igen. Most azonban ne legyen általában, hanem legyen ez a poszt azon ritka alkalom egyike, amikor lehámozzuk a fülünket bántó tököket, szarokat, b megokat, és végig gondoljuk, hogy mit mond a nép egyszerű fia, még ha nem is egyszerű eset.

Urbán Flórián jó focista volt. Gólt hozó játékos, negyvenszeres válogatott, aki odatette magát a pályán. Tehetségéből akkor is futotta a pályán a futásra, ha megelőző napokon szanaszét itta magát. Urbán Flórián jó focistákat szeretne, elmondása szerint nem azért, hogy anyagi haszna legyen, hanem a szívügye miatt. Ez egy szimpatikus álláspont. (A parlamenti fizetéseket emelőknek is ajánlott mentalitás...) Csakhogy a foci ma már nem csak a játékszeretetről vagy a hazaszeretetről szól, hanem kőkemény üzlet. S nem csupán a játékosok bére a fő tétel.

Urbán Flórián jó edző volt. Hozta, illetve továbbra is hozhatta volna az eredményeket, az alsóbb osztályból a felsőbb osztályba lépéseket. A pályán egykor magától, majd edzett focistáitól is odaadást követelő tréner vonásai között kellemetlenek is vannak. Kellemetlen, ami alatt azt értik, hogy politikailag nem korrekt. Noha ezt így nem mondták róla, mégis ez áll stílusának és életvitelének elutasító szándékú kritizálása mögött. De hiszen korábban is szenvedélyes és szabadszájú karakter volt, így mást elvárni tőle, felesleges erőlködés.

Urbán Flórián jó tanácsadó lenne? Nem tudom, de szívesen kipróbálnám, hogy milyen eredményeket hozna megtámogatva és évekre szerződtetve. Mivé lenne a felcsúti csoda vele: valósággá válna vagy mese maradna? Ki tudja, Urbán  mesemondó vagy megmondó lenne Orbán mellett? 

A végek egyik falusi parókiáján élve úgy látom, hogy néha jó lenne a XXI. század Mátyásának álruhát húzni, nem csupán levelezni az országgal. Ugyanis konyhaasztalok mellett, pinceszeri ajtókban el-elhangoznak olyan okosságok és meglátások, amiknek hasznát vehetné a Tisztelt Ház, esetleg az illetékes szakpolitika.