A dinoszauruszok húszmillió évvel korábban jelenhettek meg, mint gondoltuk.
Marvencsik Maja színésznő régóta készült élete szerepére. Az előadás napján, ami egy szombatra esett, ráérősen ébredt, majd a fürdőszobába ment, ahol szokásától eltérően forró vizet engedett a kádba, amibe illatos habfürdő koncentrátumot nyomott. Nem akart semmire gondolni, csak jól érezni magát, elnyúlni lustán és ráérősen a kád teljes hosszában. Finoman lépett ki papucsából és belefeküdt a habos vízbe. Lassan átadta magát a végtelenség érzésének. Nem emlékezett, hogy utoljára mikor érzett ilyen nyugalmat.
Nézte az apró páracseppeket, amelyek finom réteget vontak a csempe fényére. Gondolataiban az esti szerep mondatai cikáztak, amikor egy kései csepp víz érkezett teste mellé. Váratlanul és erős hangon csöppent alá a csap széléről. Legalábbis így érezte és megriadt. És eszébe jutott, hogy miért kellett eddig várni élete nagy szerepére. De nem merte hangosan kimondani, hogy azért mert…
Nyeső Domokos mészáros mester hetven után is pirospozsgás és életerős ember volt. Pályáját akkor kezdte, amikor a bika szarvát még kötéllel fogták kétfelől az inasok, míg a mester egy jól irányzott taglóütéssel térdre kényszerítette a vágásra szánt állatot. Sok vért látott, de hozzászokott az évek alatt. Beavatásként egy pohárkával meg kellett inni, amikor először ütött a taglóval. Sokáig visszaemlékezett a bizonytalanságra, hogy mi lesz, ha nem sikerül az első ütés? Ha nem rogy térdre az a hatalmas állat? Nem attól félt, hogy megvadul és mindannyiukat magával viszi, több erőt érzett magában annál, hanem társai gúnyolódásától. Azon az egy mozdulaton múlik a jövője. Legalábbis így gondolta akkor. Azóta is sokszor lejátszotta gondolatban azokat a pillanatokat. Váratlanul érte a felszólítás. Amúgy szokásos volt ez az öreg mesterek között. Mindenki tudott is róla, de ezzel úgy van az ember, mint a halállal, bármennyiszer is játszik el a gondolattal, sosem lehet felkészülni rá. Most is látja maga előtt a feszülő kötelek között a bika fejét. A két szarv homlokkötésében izzadtságcseppesen meredtek az égnek a bika homlokszőrei. Közöttük a tompor csigolyahajlatai kivehetőek voltak a far végén. A kenderkötelek sodrott fonatai olyan tisztán látszottak, hogy meg lehetett számolni őket. Az állat homlokának jobb felén volt az a forgó, amely oly jellegzetessé rajzolja az pofát, két felől pedig tompa fényben világított az állat szeme. Nem riadtság volt az, talán néma várakozás az ismeretlenre. És akkor Nyeső Domokos fiatal tenyere végig simított a tagló nyelén. Bal tenyerét a nyél végéig húzta, a jobbal már-már érintette a vasat, amikor felemelte. A vas mértani pontossággal a hátgerinc vonalában emelkedett a fej fölé. Zsigerből érezte a holtpontot, mintha mindig is ezt csinálta volna, amikor visszafelé lendítve lecsapott. Hallotta a koponyacsont reccsenését, de nem gondolt arra, hogy…
Menő Misit szépfiúnak tartották. El is kényeztette az élet bár szorgalma és feje is volt hozzá, hogy eljusson harmincas éveinek közepére álmai megvalósításáig. Közepesen tehetős családból származott, az iskolában nem okozott gondot a tanulás. Nem fenekelte végig az éveket, de úgy is ott volt a legjobbak között. Ha ritkán első lett valamiben, örömmel nyugtázta, de nem akart mindenáron az lenni. A gimnáziumban figyeltek fel rá a lányok, de nem tartotta szépnek magát, legfeljebb bongyor fürtjeit különlegesnek. Táncolni jól tudott és szeretett is, még gyerekkorában tanult meg édesanyja biztatására, aki szintén táncos lábú asszony volt. Tudott valamit az édesanya a női lélekről, hogy fiát ösztönözte. Ez aztán az egyetemi évek alatt kamatozott Misi életében, amikor egy-egy bulin a többi fiú többnyire üldögélt vagy esetlenkedett bizonyos mennyiségű alkohol után. Mozdulatai nem kiforrottak, de elegánsak voltak és ösztönösen meg volt az a képessége, hogy vezesse a táncban a lányokat. Ezzel pedig nyerő volt. Az egyetemi évek alatt is dolgozott, nem is szükségből, inkább önállóságát és életrevalóságát akarta bizonyítani mindenekelőtt önmagának. Külföldre is eljutott tanulni, majd a bankvilágban találta meg a feladatot. Nem panaszkodott és nem irigykedett. Nem akart kitűnni spórolásával, de józanul odafigyelt kiadásaira és minden hónapban tudatosan tett félre keresetéből. Néhány év után lakást vett. Ezt tartotta a legfontosabbnak, legyen az embernek egy állandó fészke, ami az övé. Harmincötödik születésnapjára álmodta, de néhány hetet még várni kellett. Aztán egy hétfői napon hívták telefonon, hogy megérkezett. Sűrű volt az a hét, kérte, hogy maradhasson péntekig, akkora szabad napot vesz ki, amolyan hosszú hétvégét csinál magának. És azon a pénteken elővette legelegánsabb öltönyét, cipőjét fényesre pucolta. Frissen borotválkozott, új parfümöt bontott és finoman végig szórta a testén. Mielőtt nyakkendőjét megkötötte volna taxit rendelt. A hátralévő dolgait gondosan intézte, majd kulcsra zárta maga mögött az ajtót. Nem csak egy új nap, egy új álom is volt. A taxi már a ház elé érkezett. A szalonhoz hajtatott. Már várták. Amikor meglátta a tűzpiros sportkocsit megbizsergett valami benne. Csendes elégtétel. Valami imádságféle is eszébe jutott az otthoni templomos csendből, olyan hálaadó imádságféle, de az valahogy idegen volt ebben a csillogásban. Hamar túlestek a kötelező formaságokon. A papírokat a kesztyűtartóba pakolta, keze rásimult a bőrkormányra. A ménes felhorkant a motorháztető alatt. Valaha ennyi lovat a csikósok kergettek a Hortobágyon, mondta ki félhangosan nevetve, s az indexkart jobbra kanyarodáshoz ütötte. A különleges kopogás néhány másodpercig tartott, aztán elérte a négysávos utat. Akkor padlóig nyomta a gázt és nem gondolt arra, hogy mindez a boldogság most azért van, mert…
Talán ezen napok valamelyikén egy újságíró a számítógép mögött gyötrelmes sorsára nem találván más magyarázatot, a ceruza végét rágva azon gondolkozott többes számban, ami sem Marvencsik Maja élete szerepére készülő színésznőnek, sem Nyeső Domokos öreg mészárosnak, sem Menő Misi bankárnak soha eszébe nem jutott. Tudniillik, hogy „a dinoszauruszok húszmillió évvel korábban jelenhettek meg, mint gondoltuk”.