Ökumenikus zarándoklatra hívják az érdeklődőket katolikusok, reformátusok és evangélikusok. Az ötnapos gyalogtúra célja, hogy a résztvevők közelebb kerüljenek Istenhez, egymáshoz és a teremtett világhoz. Egy ilyen zarándoklat alkalmával elengedjük jól megszokott kereteinket, amelyek elhitetik velünk, hogy jól vagyunk, és nincs szükségünk többre” – magyarázta. „A szabad ég alatt talán könnyebb, legalábbis más módon is számot vethetünk az életünkkel. Ha elhagyjuk a komfortzónánkat, a magunkról és másokról alkotott, biztosnak vélt tudásunk megdőlhet.
Amikor ezeket olvassa a Kedves Olvasó, mi már valahol a Bakony sűrűjében leszünk, kb. 20 hittanos gyermek, néhány felnőtt kísérő, s jómagam. Nem zarándokúton leszünk, csak a szokásos hittantáborban. Hogy mi a célja az idei táborunknak? Tulajdonképpen ugyanaz, mint az ökumenikus zarándoklat szervezőinek és résztvevőinek: hogy elhagyva a magunk komfortzónáját közelebb kerüljünk Istenhez, egymáshoz, a teremtett világhoz, s persze önmagunkhoz is...
„Hadd kérdezzem meg: Wifi, net van...?” - kérdeztem a Likas-kő Vendégház gondnokasszonyát, mikor a múlt héten arra jártam, hogy egy kicsit „feltérképezzem a terepet.” „Nincs, de még térerő sem nagyon...” - jött a válasz,s majd -látva riadt tekintetemet, hogy mit fogok én majd mondani a gyerkőcöknek – sietve hozzátette, hogy „...csak 10 percig fog nekik hiányozni, megszokják...” Szóval, miért is megyünk a gyermekekkel az idén is táborozni?
Hogy ne csak a komfortzónájukban érezzék jól magukat...! A maguk „mesterséges énjükkel” (okos telefon), szokásaikkal, környezetükkel... Hogy ráneveljük őket, hogy ezeken kívül is van élet... Többek között ezért is fontos egy ilyen hagyományos, erdei, túrázós hittantábor... A gyerek még rugalmas... Alakítható... Gumiból van... Ő még könnyebben megértheti, hogy igazi önmagunkat máshol is megtalálhatjuk, mint a facebookon – annak ellenére, hogy talán ők már oda is születtek, s ott is élnek...
Hogy ne csak a mesterséges környezetben érezzék jól magukat...! Hanem a természetben is... Bocsánat, inkább fogalmazzunk úgy, hogy a teremtett világban...! Mert mi elsősorban annak vagyunk a részei... Egy világot, egy közösséget alkotunk a kora reggeli párával, a kirándulásokon elénk táncol vadvirágokkal, a láthatatlanul is nekünk éneklő madarakkal, a tiszteletünkre magukat derék módon kihúzó fákkal, de még a vérünkre szomjazó kullancsokkal is... Benne élünk Isten csodálatos világában...
Hogy ne csak a virtuális közösségekben legyenek együtt...! Hanem valódi közösségben próbáljanak még közelebb kerülni egymáshoz...! S éljék át azt, ami évszázadokon, évezredeken keresztül természetes volt az ember gyereke számára, hogy egyszerűen jó együtt lenni... Együtt beszélgetni... Együtt játszani... Együtt énekelni... Együtt menni, közös úton, egy cél felé...
S hogy csak Istennel együtt érezzék jól magukat...! S teljesnek a kis világukat, s igazi embernek önmagukat...! Egy olyan Istennel, aki szeret és ad...! Adja, hogy felfedezhessük igazi önmagunkat, ad valóságos emberi közösséget, adja a teremtett világ millió és millió kisebb és nagyobb csodáját, s adja – Jézus Krisztusban – Önmagát...!
De nem akarok most itt prédikálni... Ez az egyszerű kis írás tulajdonképpen nem akart más lenni, mint egy biztatás... Hogy mozduljunk ki komfortzónáinkból, s menjünk ki Isten teremtett világába és inkább családtagjainkkal, baráti, gyülekezeti közösséggel, mint egyedül... Akár bennünket is megtalálnak még, valahol a Bakony sűrűjében...!