A volt szlovén kormányfő, Alenka Bratusek az energetikai biztosi poszt helyett valószínűleg semmit sem kap… A francia, a spanyol, a brit és a finn biztosjelölt sem győzte meg a szakbizottságokat.
Hogy hitelteleníts el egy közösséget? Mit tégy, hogy elidegenedjenek az érdeklődők? Nem kell semmi különleges. Utasítsd el azokat, akik odajöttek, mert dolgozni szeretnének. Hallgass olyan barátok tanácsaira, akik ellenségnek sem utolsók. Ne fogadd el azok közeledését, akik barátkozni szeretnének veled, osztják értékközösségedet. Próbálj mindenáron megfelelni az elvárásoknak.
Ha ezt teszed, elveszíted azokat, akik készek együtt dolgozni veled. Sikeres leszel más szemében, aki majd otthagy a bajban, amikor szükség lenne segítségre.
Immár napok óta uralja a hazai médiafelületeket az európai biztos személye, meghallgatása, győzelme, méltatlan helyzetbe hozása. Értelmezéstől, politikai színtől, szimpátia szagtól függően. És azt a képet kaptuk, hogy bizony itt a magyar biztossal nagy baj van. Aztán kiderül, hogy más ország delegáltjaival legalább ekkora. Kivel több, kivel kevesebb. Merthogy az európai biztosok személye nem a szakmai hozzáértéstől, európai elköteleződésüktől, nyelvismeretüktől nyerik hitelességüket, hanem a politikai alkuk eredményeként. Ettől lesznek súlytalanok és elfogadhatatlanok.
A választási rendszer olyan, amely ráoktrojálja a kényszerűség törvényszerűségeit emberekre, akik a nemzeti közösség és a nemzetfeletti közösség közötti légüres térben próbálnak súlyt adni annak a megbízatásnak, amit íróasztalok mellett ötlöttek ki.
Mitől nem működik, vagy nem működik jól egy közösség? Az idegen keretektől. A mesterségességtől. Attól, hogy a tisztségek nem a személy rátermettségétől, netán a személyes versenytől, hanem háttéralkuktól, szimpátia érdekérvényesüléstől vagy másfajta, ki nem mondott érdekektől függenek. És ezzel el is idegenedik tőle az európai polgár. Mert úgy érzi, nincs ráhatása a történésekre. Mert nélküle, fölötte, helyette döntöttek. Neki majd kell egy X-et húzni, hogy előzőleg vagy utólag mindegy, aminek üzenetértéke van, részt vehetett abban, ami amúgy is az övé. Egy illúziót kapott a közvetett demokráciából, ami nem hiteles.
A kimaradók vagy bekerülők nem emberi, szakmai hozzáértésük és elkötelezettségük, vízióik, tenni akarásuk alapján foglalják el posztjaikat, hanem, hogy ki mögött milyen belső és külső, nem ritkán elfogult erők sorakoztak fel. Nem irigylésre méltó a helyzetük, annál inkább se, merthogy a háttér országuk is megoszlik a kényszermegfelelésekben és a megmondó emberek véleménynyilvánításában. És attól kezdve ők maguk is a megosztó szerepbe kerülnek. Amit majd talán tompít az idő, a beletörődés vagy a hatalomgyakorlás mikéntje.
A rendszer termeli ki ezeket a visszásságokat. A nagy és kis rendszerek érdekellentéte, az uniformizálás kényszere.
A tömegek végigcsámcsogják magukat elköteleződésük mentén és levonják önmaguk számára a végső következtetést: mindegy is, hogy mi történik, csak találjuk meg számításunkat az új világban. A szép, új világban.
S ha belegondolunk, minden szinten ugyanezen köröket kell megfutni. Van, ahol a struktúra többet enged, van, ahol kevesebbet, s közben elvesz a bizalom amaz igazság iránt, ami mindannyiunké.
Ez a helyzet, mikor nem látni a fától az erdőt!