...a zenei aláfestés és a képek rendkívül erősek, szuggesztívek, direktek, néha talán túlságosan is. De ettől még a mondanivaló húsbavágó. A kameramozgás, a drónos felvételek tágas térérzetet hoznak, azt hiszem, sikerült hozni a hollywoodi látványvilágot. Az ember az egész film alatt az érzelmek hullámzását érzi. És ez így van jól.
Az én lovasíjászom - raas.me
Posztom címe állásfoglalás. Nem véletlen adtam. Az interneten kering ilyen-olyan vélemény Kaszás Géza filmjéről. Vannak, akik éljenzik, és akadnak, akik kifogások sorát fűzik hozzá. Számomra a gáncsoskodó kritikákat felülírta a filmvetítést követő taps. Kétszer láttam a filmet, először meghívottként Kaposmérőben, a következő héten pedig fizető vendégként Kaposváron. Mozifilmeket ritkán, nagyon ritkán tapsolnak meg a nézők, de A lovasíjászt mindkét vetítés végén megtapsolták. A kaposmérői bemutatót esetleg feltűntethetik a rosszmájúak elfogult hazai pályának, de a megyeszékhely harmadik vetítési napján nincs mit ellenérvként sorakoztatni. Kaposváron is tapsolt a közönség. Tapssal fejezte ki elismerését Kassai Lajos teljesítményéért és köszönetét Kaszás Géza filmjéért.
Ajánlom ezt a filmet a töltekezni vágyóknak. Műfajilag meghatározhatatlan, de ha skatulyázni kell, akkor valóban a dokumentumfilm kategóriához sorolhatjuk. Ha nem állunk a skatulyázás kényszere alatt, akkor észrevesszük, hogy a film különcsége mennyire illik Kassai Lajos sokszínűségéhez. Őt sem lehet kategorizálni, hiszen ő maga lett egy kategória. Mint kategória, egyszerre foglalja magában, hogy ő gazda, sportoló, üzletember, iparos, tanár, utazó "nagykövet", és egy hungarikum létrehozója. Nem egymás után, nem olykor-olykor, hanem egyszerre és mindig. Ehhez adódik kötőanyagként és fűszerként is a szeretet, ami a filmben is nyomon követhető. Egy bivaly mellett áll, amikor megfogalmazza, hogy egy dolog van, ami hat, és ez a szeretet, a feltétel nélküli szeretet. Akkor is szereted, mikor felöklel, amikor el akar taposni. A tűznél ülve pedig egy nem éppen eminens tanítványa mondja ki a kulcsszót, igazolva a korábban elhangzó szavakat, hogy vele azért nem kell bajlódnia Kassainak, mert kap tőle szeretet.
Tetszett a filmben, hogy megdolgoztatja az agyat, és a végére áll össze, hogy mi miért került bemutatásra. Megértjük a reggel felvett ólommellényt (amit vasárnap nem vesz fel!), a közös identitást és gyökeret jelentő hun epizódot, a lovasíjász világkupán viszont látott felvidéki és kanadai arcokat. Jól esett nevetni a kobak nélküli kisrác kapcsán Brüsszelen, a papírszalvétára felírt pizza recepten, a mongolok esetleges finnugorságán, a magányos Rambón. De az volt a legjobb, hogy büszkeség tölthetett el azért, mert a magyar néphez tartozom. A néphez, amelyiknek egykor karjában íj volt; a néphez, amelynek fia, Kassai Lajos maga csinálta íját vette kezébe; a néphez, aminek a lovasíjász film lelki íjat tesz kezébe. Ahogy az íj, úgy a lelki íj is fegyelmez, megvéd, utat nyit.
A film nem klasszikus életrajzi feldolgozás, és nem megszokott sporttörténeti bemutató. Azt éreztem a film megtekintése után, hogy nem láttatni akart, hanem engedte, hogy meglássam, amit Kassai Lajos meg szeretne mutatni magából. Amit pedig megmutatott az őszinte volt, és nem kápráztató, noha ő maga káprázatos! Annyira közel enged, hogy mély zugokat is felfed, például a döbbenetes "kacsa-vacsora" történetével, vagy az ősképek közül felderengő íj formájával. Provokál kényes témák felvetésével, pl. népünk eredete, a dominancia és jó szándék együttes megléte, alkalmas pedagógus személye, életszerűtlen tudást adó iskola, diákok számától függő intézmények.
Voltak mondatok, amelyekkel azonosulni tudtam, gondolatok, amikkel egyetértettem, és emlékek, amiket oda tudtam sorakoztatni párhuzamként. Mindezt annak ellenére, hogy teljesen más az életformám.
Azt az egyet sajnálom, hogy a hazai mozik legtöbbjét üzemeltető cég elutasította ezt a filmet. A lovasíjász kiszorult, DE nem elérhetetlen. Jó szívvel ajánlom, és bátorítalak titeket, hogy keressétek a filmvetítéseket, vagy adjatok neki helyet művelődési házakban és gyülekezeti házakban is!