Német sajtóinformációk szerint a hannoveri központú Alsó – Szászország tartomány regionális kormányzata már elkészítette azt a javaslatot, melynek értelmében a jövőben megtiltanák a bíróknak és az ügyészeknek, hogy keresztet vagy más vallási szimbólumot viseljenek a tárgyalótermekben.
A javaslat jelenleg Alsó – Szászország igazságügyi minisztériuma előtt hever, és az életbelépés előtt a tartomány parlamentjének is jóvá kell hagynia azt.
A bíróságok elkötelezettek a semlegesség elve mellett, mellyel abszolút ellentétes a vallási és ideológia szimbólumok megjelenése a tárgyalótermekben. – hangsúlyozta Sven Rebehn, az egyesület ügyvezető igazgatója.Megtiltják a kereszt viselését az alsó - szászországi bíróságokon - 888.hu
A tavalyi év vége felé indult útjára egy törvényjavaslat Németországban, mely szerint megtiltanák a vallási jelképek viselését az Alsó – Szászországi bíróságokon. A német igazságügyi miniszter, Katarina Barley szerint a felvetésnek az a célja, hogy: „Egy bíróság a vallási hiedelmektől függetlenül hozza meg döntéseit.” Ezzel egyetért az alsó – szászországi igazságügyi miniszter is, aki hangsúlyozza, hogy a bíróságokon mindenkinek azt kell éreznie, hogy a bíró mindenféle befolyásoltság nélkül hozza meg a döntéseket.
Ez a javaslat két kérdést vet fel bennem:
1. Miből gondolják, hogy a kereszt, csillag, félhold vagy bármiféle más vallási jelkép viselése nélkül megváltozik bármelyik bírósági dolgozó gondolkodása, vallási nézete?
Az az igazság, hogy öltözhetek én királylánynak vagy rockernek is akár, attól ugyanaz az ember maradok a ruha alatt. Az agyam, vagyis a gondolataim, a szívem, vagyis az érzéseim nem cserélődnek ki azzal, hogy más ruhát veszek fel, vagy éppen van rajtam vallási irányultságot kifejező szimbólum vagy nincs.
2. Amennyiben azért aggódnak, hogy a bíróságon olyan döntés születik, amely befolyásolás alatt áll, miért emberek végzik el ezt a feladatot?
Bármennyire is igyekszik valaki mindenféle elfogultságot kizárni, időnként akkor is beleesünk a hibába és látszat alapján ítélünk. Emberek vagyunk érzésekkel és gondolatokkal. Biztos vagyok benne, hogy a bírók és az ügyészek igyekeznek a legjobb tudásuk szerint, a legobjektívebb döntéseket hozni, de ne felejtsük el: ők is csak emberek. Néha hiba csúszik a legjobb szándékba is.
Valójában, ha nagyon igazságos és tárgyilagos szeretne lenni az alsó – szászországi bíróság akkor talán a valláshoz kötődő ruházat és hajviselet betiltását is fontolóra kellene venni. Talán, ebben az esetben kizárható lenne a „vallási hiedelmek” általi befolyásoltság.
Megdöbbentő számomra, hogy a politika hogyan akarja a vallásokat irányítani és szabályait, szabályozásait hamis köntösökbe rejtve rákényszeríteni minden emberre. Mindezt úgy, hogy elvileg vallásszabadság van, ami azt jelenti, hogy saját döntésem alapján gyakorolhatom hitemet. Ehhez képest pedig időről – időre felröppennek a hírek a vallásgyakorlás korlátozásáról és kiderül, hogy mégsem ugyanazt értjük mindannyian szabadság alatt ezen a színes földgömbön.
Egyelőre csak a jelképek és a tárgyi dolgok sérülnek. Bennünket, keresztyéneket érzékenyen érintő dolog, hogy a kereszt nem tűntethető fel bárhol, vagy nem állítható karácsonyfa. Félek, hogy ha így haladunk nemcsak jelképeinket tűntetik el, hanem lelkiségünket is. Elkeserítő!
Az viszont nagyon is pozitív, hogy vannak olyan emberek, szervezetek és politikai pártok is, akik/amelyek nem engedik a vallás kitiltását a közösségi helyekről, az emberek mindennapjaiból.
A cikk végén örömmel olvastam, hogy Bajorországban 2018 júniusa óta minden állami hivatalba kötelező jól látható helyre kitenni a keresztet.
A magyar nép többször is túlélte idegen népek megszállását. Ráadásul nem is rövid ideig volt kénytelen a magyar föld idegen népek uralmát elviselni, mégsem tört meg. Sőt, a hagyományainkat, vallásunkat, gondolkodásunkat sem tudták olyan mértékig deformálni, hogy a felszabadulás után ne tudtunk volna magunkhoz térni és rehabilitálódni.
Hála Istennek, hogy olyan országban élek, ahol még kitehetem az állami intézményben a keresztyén jelképeket. Az emberek kezébe adhatom a vallási tartalmú írásokat és senki nem kéri ki magának, és nem utasítanak vissza, hanem még meg is köszönik.
Örülök, hogy megélhetem és gyakorolhatom hitemet! S ez nem változik akkor sem, ha királylánynak öltözöm vagy rockernek, mert a hitemet nem tudom levetkőzni. Meghatározza a döntéseimet, emberi kapcsolataimat, mindennapjaimat.