„A klímára hivatkozva erőszakolja meg a nyelvet a hazai zöldmozgalom, a Greenpeace szerint ötven mindenhez értő értelmiségi aláírása pedig már széleskörű társadalmi összefogás.”
Két, egymástól különböző felhívásra reagált a mandiner múlt pénteken. Az egyiket a Greenpeace, a másikat a Lázadás a kihalás ellen (vagy Kihalás elleni lázadók, vagy Kihaláslázadás – könyörgöm, valaki fordítsa már le frappánsan az Extinction Rebellion nevű brit környezetvédelmi mozgalom nevét) tette közzé. A Greenpeace aláírásgyűjtő levélkampánya hatékonyabb politikai döntéseket követel, a Lázadás… pedig új elnevezések használatát kéri az újságíróktól.
Nos, ami a Greenpeace aláírásgyűjtését illeti, se hívő, se konzervatív emberként sem találok benne kifogásolni valót. Úgy tudom, hogy a törvényeket északatlanticivilizációszerte túlnyomó részben továbbra is a parlamentekben hozatjuk az általunk bejuttatott képviselőinkkel. A színpadnak a szemünk számára látható részén ők hozzák a döntéseket. A kulisszák mögött pedig egyezkednek, paktumokat kötnek, alkudoznak, felébe kerekednek, vagy alászorulnak az ilyen-olyan érdekeknek. De abba az irányba haladnak – legalábbis úgy tűnik –, amerre a közvélemény súlypontját vélik.
A fukusimai atomerőmű katasztrófája után a német közvélemény az atomerőművek leállítását követeli? Leállítjuk őket. Barnakőszén-fejtés ezzel párhuzamosan felturbóz, hiszen a megújulókkal nem lehet csak úgy hét, hirtelen leállított atomerőmű áramtermelését kiváltani. Ha a külszíni fejtés közben olyan áldozatokat kell hozni, mint pár falucska házastul-templomostul való leradírozása, hát
nagy ügy. Max. lesz egy kis tünti, aztán a munkagépek teszik a dolgukat. Amennyi falut különösebb tiltakozás nélkül le lehetett rombolni a külszíni szénbányászat érdekében Németországban, egy-két újabb nem jelenthet komolyabb politikai kihívást. És nem is jelentett.
Szóval egy környezetvédő szervezet miért ne kampányolhatna aláírásgyűjtéssel a hatékonyabb törvényi fellépésért? Felőlem akár bojkottot is hirdethetne a legkörnyezetszennyezőbb multik ellen. Ez a dolga. Kipécézni pár nevet az aláírók közül, akik nem környezetvédelmi szakemberek, szerintem nem nagy kunszt. Az aláírósdi ilyen műfaj – ha közéleti kérdésről van szó, akkor meg pláne. Mert a környezetvédelem közéleti kérdés. Nem politikai. A megoldás részben a politikai részben a gazdasági döntéshozók kezében van, de nem politikai ügy a szónak a csúnyábbik, pártpolitikai értelmében. Úgy érte, hogy egyelőre nem stoppolta le magának egyik oldal sem. Illetve…
Ha a közélet bal- és jobboldali véleményvezérei más-más ideológiai háttérrel, de alaposan és lelkiismeretesen boncolgatják a környezetvédelmi témákat, és ügyesen itatják át olvasóikat azzal, hogy nem fogyaszthatunk akkora mértékben, amekkora lehetőségünk van rá, akkor a kenyéradó gazdáik majd komoly szavazatpotenciált látnak a környezetvédelemben. Minél nagyobb a társadalmi nyomás, annál több intézkedésnek kell jönnie.
Biztos sokan túllőnek a célon ebben a témában is, de hát legalább jó irányba céloznak, nem? Vagy ennyi volt? A jobboldali újságírás már át is engedte a témát a baloldalnak? Ugye ez csak egy rossz vicc?