A közepes hatótávolságú atomrakéták leszereléséről szóló több évtizedes amerikai-orosz megállapodásból kilép az Egyesült Államok, írja az AP. A döntés már hosszabb ideje érlelődött, az újdonság, hogy most szombaton felfüggesztik az egyezményt, majd elindul egy hosszadalmas folyamat. Mindezt Mike Pompeo amerikai külügyminiszter jelentette be pénteken.
Trump felrúgja a megállapodást az atomrakéták leszereléséről – index.hu, 2019. február 1.
Katonai szövetségesünk, az Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy azonnal felfüggeszti a nukleáris fegyverzet leszereléséről 1987-ben Szovjetunióval megkötött szerződésben foglalt vállalásait. A múlt pénteki bejelentés nem előzmények nélküli. A Magyar Idők emlékeztet rá, hogy Barack Obama elnök már 5 évvel ezelőtt jelezte, hogy Oroszország folyamatosan megszegi a leszerelési megállapodást, mert titokban új rendszereket fejleszt. A pénteki bejelentést követően Moszkva bizonyítékok hiányára hivatkozott, holott egy, az egyezmény értelmében nem fejleszthető fegyverrendszer létezését nem is olyan rég már beismerte.
Washington pénteken valójában fél év határidőt adott Moszkvának, mielőtt az egyezményt végképp felmondja. Szombattól nem tartja magát az egyezményben lefektetett vállalásaihoz, és ha fél éven belül az orosz fejlesztések nem állnak le, egyoldalúan felmondja a megállapodást. A fél éves határidővel kapcsolatban viszont ne legyenek illúzióink.
Az amerikai bejelentést követő európai nyilatkozatok mindenesetre sötét jövőt festenek elénk. Francia és német részről egyrészt némi kritikával ugyan, de egyetértettek a legnagyobb NATO befizető bejelentésével, másrészt vállalták, hogy a február 1-ével indult 6 hónapban mindent megtesznek, hogy az orosz felet jobb belátásra bírják.
A friss világpolitikai csűrcsavar két dologra irányítja figyelmünket. Egyrészt arra, hogy nem csupán mi, magyarok érezhetjük magunkat felvonulási zónának. Egyszerre a Nyugat részeként és Nyugat és Kelet határán billegve. Hozzánk hasonlóan érzik a fenyegetettséget a Baltikumban, Lengyelországban és Romániában.
Másrészt, tágabb kitekintésben egész Európa sem más, mint egy óriási puffer zóna. Mert ez a történet nem csak az USA és Oroszország rivalizálásáról szól. A történetben jócskán benne van az a Kína is, amely senkivel sem kötött semmiféle haderőfejlesztésre vonatkozó önkorlátozó megállapodást – nem is volt rest az utóbbi időben egyre komolyabb haderőfejlesztésbe fogni. Mára komolyan fenyegetve a csendes-óceáni status quót.
Miközben az európai parlamenti választások már a kanyarban vannak, és – ahogy tegnap is megírtuk – a tét nem kicsi, aközben a világpolitika porondján már régóta a margóra szorultunk. Az USA, Oroszország és Kína is abban érdekelt, hogy egy megosztott, saját prioritásaival tisztában nem lévő, gazdasági, technológiai és ki tudja még milyen érdekek mentén tovább szalámizható közösséggé váljon Európa.
A fékevesztett fegyverkezési verseny, amelyet a pénteki bejelentés csak tovább pörget, szinte paranoiás állapotot teremt a három birodalmi fővárosban, Washingtonban, Moszkvában és Pekingben. Esetükben ethoszról, kulturális gyökerekről szerintem nem, csak birodalmi érdekekről beszélhetünk. A birodalmi nagyság és/vagy fenyegetettség a történelemben előbb-utóbb mozgásba hozza a hadigépezetet, és magával rántja a kiszolgáltatottabb államokat. Elég para, hogy ebben a játékban nemhogy nekünk, magyaroknak, de még Európának se adtak dobókockát a kezébe. A bábunk a többi európai tagállammal összekötve van a táblán, de, hogy ki köti magához és húzza át a célvonalon, vagy ki rántja le magával a tábláról… háááát.
A költő nyugtalanító szavaival:
„Tűhegyen forog, aki él,
s a mi békénk, az se egyéb,
mint egy lekonyult szárny, mely ráalél,
mint egy levetett, vagy le se vetett
menyasszonyfátyol ájul rá a szögre.
Fityeg.
Fityegünk.”
Ebben a reménytelen világpolitikai társasjátékban milyen dolog abban reménykedni, hogy a következő háborút a szomszédos államokkal azonos oldalon fejezzük be?
És abban, hogy az Isten-kérdéssel még az unokáink is békeidőben foglalkozhatnak, és nem kell egy következő ébredéshez tüzet fognia a világunknak?