Elhunyt Chuck Blazer, a FIFA-n belüli korrupciós botrány főszereplője, jelentette be szerdán Blazer ügyvédje az amerikai sajtónak. (…) Blazer elismerte, hogy 2005 és 2010 között 11 millió dollár (mintegy 3 milliárd forint) be nem jelentett jövedelemre tett szert. (…) Blazer vádalkut kötött az ügyészséggel, és 2011-től kezdődően együttműködött a labdarúgást átható korrupció vizsgálatában. Cserébe együttműködéséért és azért, hogy bűnösnek vallotta magát az ellene emelt tíz vádpontban, az amerikai kormány megígérte, hogy jelentősen enyhíti a büntetését.
FIFA: elhunyt Chuck Blazer, a korrupciós botrány főszereplője - nso.hu
Olvasom ennek a korrupt sportvezető halálának a hírét, s eszembe jutott ez a viszonylag ritkán használt, de számomra nagyon sokat mondó kifejezés... Igen, ami a címben is áll, a betyárbecsület... És eszembe jutott, hogy majd 10 évvel ezelőtt, amikor végeztem a Pannon Egyetemen az etika szakot, írtam is erről egy néhány oldalas esszét, afféle beadandó dolgozat gyanánt... De hiába kerestem, digitális formáját számítógépem számomra átláthatatlan szörnyű öble, feneketlen bendője nyelte el, kinyomtatott, papír alapú változatát pedig irodám mélye... Úgyhogy ennek fogyasztásától kénytelen vagyok megkímélni a Kedves Reposzt Olvasót, viszont maga a téma a mindennapokban, felszínen, az utcán hever...
Leggyakrabban talán akkor találkozhatunk ezzel az etikai jelenséggel, amikor ülünk az autóban, nyomjuk „ezerrel” a gázpedált, s a szembejövő autósok ránk villognak és mutatóujjuk körzésével jelzik, h lassítsunk, mert bizony a rend éber őrei lesben állnak... Vagy éppen amikor a rádióban bemondják, hogy hol, melyik úton, hányas kilométernél készítenek drága felvételeket a BM-fotósok... Mi szoktunk jelezni deviáns „közlekedőtársainknak”...? S belegondoltunk abba, hogy ilyen esetekben igazából a Felettes Hatalom, a Törvény és az Igazság helyett tulajdonképpen a másik, a „sötét oldallal”, az alvilággal, akarom mondani a betyárvilággal vállalunk etikai értelemben közösséget...?! Van egy rendőr ismerősöm, emlékszem, egyszer megkérdeztem tőle, hogy te „civilben” szoktál „pilácsolni”, mutogatni a száguldozóknak...? Láttam a csodálkozó tekintetén, hogy hogyan mertem ennek az ellenkezőjét feltételezni róla, s annyit mondott csak, hogy hát persze...! „Járművel vagy gyalog, az úton társak vagyunk...!” - emlékszünk még erre a szlogenre...? Igen, társak... Bűntársak... Egyszerre pandúrok és betyárok...
Vagy bizonyára mindenkinek van olyan esete, amikor olyat látott, amit nem kellett volna... Hogy ki, kivel...? S elkezdődik egy hosszú vívódási folyamat, hogy most mi a helyes, mikor teszek jót...? Ha az egyik félnek megmondom az igazságot, de akkor a másik fél szemében kisstílű spicli, áruló és farizeus leszek vagy ha mélyen hallgatok és így akaratlanul is néma cinkosává válok egy bűnös, törvénytelen kapcsolatnak... Ez utóbbit persze lehet azzal magunkban legalizálni, s egyúttal Pilátusként mosni kezeinket, hogy én nem szólok, nem ítélkezek, majd mindenkinek magának kell elszámolnia viselt dolgaival... De mégis... Egyébként gyakran eszembe jut még az „átkosból” Váci Mihálynak egyik verse:
Fecsegsz csak itt a többivel
arról, mit ordítani kéne.
Mit érsz a penge élivel?
Nem markolhatod kézbe.
(…)
S ne öld magad, mint annyi most.
Légy magadhoz kegyetlen:
élj! - hogy ítélni azt, mi rossz,
kíváltságod lehessen.
Néhány hete történt velem, hogy magához intett egy „úriember” az utcán, s bizalmasan, egyik szemével a szemembe nézve, másikkal a fülemre koncentrálva súgja nekem, hogy „tiszteletes úr, tudja, hogy a maga nagy fia suttyomban dohányzik...?” Szégyen, gyalázat, de nagyon mérges lettem hirtelen... S nem a fiamra... Amiatt csak szomorú, egyébként tudom, megbeszéltük... Hanem erre az árulkodóra... Már nem emlékszem, pontosan mit válaszoltam neki, arra viszont igen, hogy az utolsó mondatomban bocsánatot kértem tőle azért, amiért ilyen vehemensen reagáltam a szavaira... Meg arra, hogy magamban azt mondtam, hogy hol élünk, milyen világ ez, már betyárbecsület sincs a világon...?
Járjuk az utainkat, jönnek szembe... Éljük az életünket, s látunk egyet-mást... És halljuk, olvassuk a mindennapos híreket, hogy ez „együttműködött a hatósággal”, az jelentéseket írogatott munkatársairól, ismerőseiről, amaz pedig „hátba szúrta” egykori politikai párttársát... Betyárbecsület... Nem tudom már, mit írtam erről abban a bizonyos föld által elnyelt esszében... Arra emlékszem, hogy próbáltam beleilleszteni a keresztyén etika rendszerébe... S hogy -ha úgy vesszük...- valahol Jézus is „cinkosává” lett a bűnös embernek... Tiszta, önzetlen, önfeláldozó szeretetből... Betyárbecsületből...! „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.” (Jn. 15, 13)