Az orosz űrkutatási hivatal szerint a Fobosz-Grunt űrszonda darabjai vasárnap vagy hétfőn csapódnak be a tengerbe Afrika keleti partvidéke és Madagaszkár között.
Már Madách megkérdőjelezte, lényegi különbség lehet-e egy betű miatt a fogalmakban. „Adjátok fel, barátim, azt az i-t”, vágná át a gordiuszi csomót a homousion és a homoiusion közötti véres vitában. Igazán csak egy kis i, mondja Ádám, oly mindegy, hogy Krisztus Isten, vagy csak egy teremtmény. Azonos, vagy hasonló? Oly nevetséges a különbségtétel. Csak egy i betű. Én azért megkérdezném a Szár nevű község lakosait, mit szólnának, ha a Verebiek lelopnák azt az incurka-pincurka vesszőt a mássalhangzó fölül, hogy odaillesszék a maguk e betűje fölé? Már persze csak a célból hogy értelmes legyen a községnevük.
Magyarország vagy Madagaszkár? Nem mindegy? Nálunk is épp annyi pingvin van, mint Madagaszkáron. Mert a globális világ szereti keverni a dolgokat. Madagaszkáron a lemurok mellett pingvinek rohangásznak, a lemurok („I like to move it, move it”) megatáncpartikat szerveznek, a vízilóba a hipochonder zsiráf szerelmes. Aki azt hiszi, hogy ezt a sok zagyvaságot én találtam ki, az még nem látott filmet Madagaszkárról…
Ha a média azt mondja, mégse, akkor talán mégis. Mégiscsak ránk fog hullani az az irtó nagy űrszonda. Becsapódik, és a tűz mindent felemészt. Egy űrszonda által eljön az armageddon (ami helyesen tulajdonképpen Harmagedon lenne). Magyarország állampolgárai feszengve figyelték a média híreit, hátha mégis minket ér utol ez a rettenetes világégés. S akkor kérem, hová meneküljön valaki a tízemeletesből, vagy a tanyán? Üljünk be az autóba, amíg be nem csapódik? Hátha idejében el tudunk hajtani előle? James Bond (007) tud gyorsabban futni, mint a robbanás tüze. Akkor nekünk is sikerülnie kell. Talán jobb lenne Madagaszkárra menni. Ha már cáfolták Magyarországot, s helyette Madagaszkárt említették, jobb az úgy, ha oda megyünk. Mert eddig még mindig így volt, a szocpol megszűntetését is cáfolták, aztán mégis megszűnt.
Szeret ez a nép rettegni. Várni a világvégét. Hátha mégis bejön ez a 2012? Gyerekeimtől hallottam először erről a legújabb világvége-váradalomról, s nagyfiam a témát tömören a következőképpen így zárta le: „Mert a maják lusták voltak tovább számolni”. Békés Márton Az utolsó idők tanúi címmel kitűnő tanulmányban gyűjtötte össze és tipizálta azokat a filmeket, amik ezt a beteges borzongási igényt kielégítik. Kitűnően foglalta össze milyen bevett képanyaggal dolgozik ez a körülbelül 200 film, s talán nem is gondolnánk, hogy már 1805-ben megjelent regény, ami az emberiség végső pusztulásával foglalkozik. Mintha több mint kétszáz éve mesterségesen is táplálnák belénk a "minden mindegy" világfájdalmát.
Krisztus visszatér erre a világra és ítélni fog az emberek fölött. Persze nem a tudomány és technika vívmányait fogja kérdőre vonni. Hanem minket, embereket. Azt hisszük, menekülhetünk, mint Bond. James Bond. Van egy pont, ahol már James Bond sem menekül. Lesz egy pont, ahol mindenkinek számot kell adnia az életéről. Ki az, aki emiatt szűköl, retteg és cidrizik odahaza? Aki figyeli a médiát, mert bejelenthetik, hogy éppen ide, éppen most, éppen az az űrszonda? Aki fél. És miért fél, kérdem? Mert oka van rá, mert tudja, hogy nem rendezte életét. Aki nem akar beletörődni, hogy van halál. S aki nem akarja elfogadni, hogy van élet a halálon túl is. Az fél, aki nem rendezte viszonyát Istennel.
Addig pedig marad a média. Aminek hírei körülbelül ilyen kacsa-szinten értelmezhetőek. A mégsem Magyarország, inkább Madagaszkár típusú népbutítások nagy szeméthalmába beletehetjük őket. Mint Madách legyintését az i betűre.
