„Boldog 20. születésnapot!” után már a 2. mondat így szól: „A gyermeknevelési szolgáltatások megszűnésére vonatkozó értesítés”.(...) A kedves szülők (Yoshikazu Hasegawa, apuka és Chiaki Hasegawa, anyuka) kijelentik, hogy nevelési feladataikat ezennel teljesítették, és sok sikert kívánnak fiuknak ahhoz, hogy a társadalom felelős és hasznos tagjaként élje további életét.
Már eddig sem túl biztató a tartalom, de a valódi feketeleves csak ezután következik: amennyiben a fiatalember továbbra is a Hasegawa-házban szándékozik lakni, havi 20 ezer yen (kb. 45 ezer forint) hozzájárulást kell fizetnie, amely költség fedezi a lakbért, a rezsit és a kosztot. (...) el kell kezdenie a nyugdíjpénztári megtakarításainak befizetését, és figyelmeztetik arra, hogy amennyiben bűncselekményt követne el, a neve és az arca megjelenik a lapokban és a tévében. Immár legálisan vásárolhat alkoholt, de ittas állapotban lehetőleg hanyagolja a vezetést.(...) a házassághoz nem feltétlenül szükséges a szülői beleegyezés, ugyanakkor a fiatalembernek tudnia kell, hogy előzetes egyeztetés híján a szülők nem ígérhetik, hogy „emocionálisan elfogadják menyüket”.
Mielőtt követ dobnánk ezen szülőkre, tudnunk kell, hogy az az állatvilág amelyyre hivatkozunk úton útfélen, mikor az emberi szokásokat vizsgáljuk, egyes egyedei hasonló módon cselekednek. Nem levelet írnak, hanem ha felnőttek a kicsik, önállóan képesek táplálkozni, akkor egyértelművé teszik, hogy nem gondoskodnak tovább róluk. Ez lehet durvább, amikor el is üldözik, de lehet csak annyi, hogy hiába kér táplálékot, nem kap. Pl. a harkály család a fészekből való kirepülés után még húsz napig együtt van, majd a kicsit önálló életre serkentik.
A szarvas kicsinyének elválasztása már egy hónapos korukban megkezdődik, szopásuk 8-10 hónapos korukig is eltart. A bikaborjak a második őszig, a nőstény kicsinyek pedig mindig az anyák csapatával maradnak.
A mai szülő generáció elég nagy bajban van.
Félnek a gyerekeiktől. A gyerek ezt észreveszi és ugráltatni kezdi a szülőt. Egy nagy "NEM" határozottan jó mederbe terelné a folytatást. A hiszti egy jó példa erre. Hagyjuk, vagy ne hagyjuk? Szituáció függő is. Egy zsúfolt mozi nézőterén elég kínos. De a szabadban lehet hagyni kifutni a történetet.
Nincs igazi elvárás a gyerekek felé. Ha rosszul viselkedik, bánt másokat, nem elég, hogy "ilyenek a gyerekek". Nem rugdoshatja szét a villamoson a szemben ülő ember lábát. Pedig meg tudják tanulni az idősebbek tiszteletét, az otthoni segítséget.
"Az én gyerekem nem hülye, vagy nem hülyébb", mint a másik. Idősebb tanároktól még hallom, mikor rászólnak a káromkodőra, az úttestre körülnézés nélkül lelépőre, akiknek talán még nagyszüleit is tanította. Néha a buszvezető is szól, egy kis csendet, rendet kér. Tanárok is próbálkoznak, de már nem annyira. Mert megjelennek az iskolában a szülők. Az én gyerekem tökéletes. Elviszem innen a gyerekemet, mert nem figyeltek rá, és minden a maguk hibája. Egyáltalán nem számít, hogy az ő hozzáállásuk köszön vissza.
Mindent azonnal meg akarnak oldani. Ez egy hamis elvárás, persze jó lenne. Annyi segédeszközünk van ma már. Számítástechnika, robottechnika konyhában, lakásban, kommunikációban, szórakozásban. De az esti mese könyvből a mamival még utolérhetetlen. Túlterhelt emberek nem tudnak időt szánni semmire. Sokat csinálnak, de a gyerekek szempontjából keveset. A gyereket meg kell nyugtatni, itt a számítógép, TV mobil. A gyerek éhes. Itt a micro.
A szülőknek is vannak szükségleteik, melyeket nem lehet a gyerekek vágyainak alárendelni. Talán éppen ettől függ a gyerekek boldogulása is. Ha üdítőt, netalán sört akarnak a nagy gyerekek, akkor azért semmiképpen ne menjen el a szülő. Dolgozzanak meg érte. A gyerekek gyerekei már nem az ő felelősségük.
A Ganz-Mávag tulajdonosairól, vagy vezérigazgatói tanácsáról mesélték, hogy a háború előtt a gyerekeiknek minden részlegen kellett dolgozniuk. A vasmunkás, hegesztő, festő, esztergályos, logisztikus, anyagbeszerző, irodások mellett. Ennek célja az önállóságra nevelés volt. Nekik tudniuk kellett mi folyik a gyárban, ha azt igazgatni akarják.
A szülők bajban vannak, mert nem nevelik önállóságra gyermekeiket, sőt időnként hozzá is kötik magukat. A mai húsz-harmincas fiatalok szüleinek új kihívásokkal kell szembenézniük. A fiatalok tovább maradnak a szülői házban, mint a korábbi generációk, vagy hosszabb-rövidebb idő után ismét hazaköltöznek. Szakemberek szerint a fiatalok elhúzódó felnőtté válása egy új, átmeneti életszakaszt vezet be a kamaszkor és a független felnőttkor között.