A gyöngyöspatai helyzet értékelése azért is nehéz, mert a viták általában a rasszizmus kérdése felé terelődnek. Az egyik tábor egyöntetűen a „cigányprobléma” bélyegét süti az ügyre és a sikertelenséget az illetők származásából vezeti le, ám a másik oldalon is vannak olyan szélsőséges vélemények, melyek szerint a kritika egyedül csak az érintettek származásának szól, nem a teljesítményüknek. L. Ritók Nóra szerint ma már eljutottunk oda, hogy nem kezelhetjük roma kérdésként a generációs szegénységet. A pedagógus szerint a lecsúszó szegények nagyon hamar generációs szegényekké válnak, és közben nagyon nehéz szétválasztani, hogy valami ennek köszönhető-e, vagy a roma származásnak. Ez a szétbogozhatatlanság teszi rasszistává azokat, akik zsigerből ítélkeznek, miközben a mélyszegénységben élő, társadalomból kirekesztettek között a romák mellett ugyanúgy találni nem roma származású embereket is.
Néhány roma gyerek kiemelése csak ráerősít a rasszista sztereotípiákra 24.hu
"Ezekben az emberekben az a közös, hogy nem tudnak a fennálló intézményrendszerben jövőképet építeni maguknak, amit viszont kizárólag állami szinten lehetne orvosolni. Bár nagy probléma, hogy vannak olyan oktatási intézmények, amelyek bevett gyakorlatként szegregálnak, sokkal nagyobb gond az, hogy a szegregáció gyakran spontán alakul ki. Ennek oka, hogy ahol megvalósul az integrált oktatás, ott sokszor a többségi társadalomhoz tartozó gyerekek és a szüleik kezdenek panaszkodni a mélyszegénységből jövő társaikra, aminek következtében a jobb társadalmi státuszú gyerekeket elviszik az iskolából, amely így szegregált intézménnyé válik. ... Ezzel megint oda lyukadunk ki, hogy rendszerszintű beavatkozásra lenne szükség, annál is inkább, mert nem várható el az, hogy a többségi társadalom egyének szintjén megoldja a problémát. ... Minden szülő a saját gyermeke érdekeit nézi. Nem várható el senkitől, hogy a integráció érdekében bevállalja azt, hogy szegregált iskolába viszi a gyerekét. Az sem megoldás persze, hogy zárjuk be ezeket az iskolákat, és hordjuk szét a szegregátumból érkező gyerekeket integrált intézményekbe."
Mi a megoldás? Rendszerszintű problémára rendszerszinten kell megoldást keresni és találni. A problémánk az, hogy a generációs szegénység szinte mindenhol jelen van. Nem csak a cigányságot érinti. (Jelzem itt, hogy nem romát írok, mert nekem kisgyerekek is cigánynak nevezik meg az identitásukat és nem a pc megnevezést használják. Nekem ez a szó nem pejoratív, hanem identitást jelölő.)
Nem tudom, hogy mi lesz a megoldás Gyöngyöspatán. Már azt rebesgetik, hogy a kifizetésekre rárepültek a helyi uzsorások is. Tőlük már felvettek páran uzsorakölcsönt a kifizetés terhére, amely nyilván kisebb összeg, mint ami a megítélt, és a teljes kifizetés egyből az uzsorásokhoz fog vándorolni. Lám nem egyszerűen szegregációs probléma, amit szegregációs problémának neveznek szakmai, politikai berkekben. Valóban generációs szegénységi tragédia. Nem probléma. Egyéni szinten nem lehet megoldani. Nem is várható el az iskolától, pedagógusoktól, szülőktől. Mert tehetetlenek. Szép az Alkotmány, a törvények, a szokásjog. De ezeket nem lehet betartani és betartatni, ha a benne élők nem veszik komolyan. Szép emberi elvek vannak és charták, de mit érnek, ha a valóság nagyot röhög a markába és fityiszt mutat.
Csak a példa kedvéért írok sablon történeteket, amely valós elemeket tartalmaznak, mert tanúja voltam jó párnak. A legkeserűbb elemek a valósak. Egy gyerek tanórán a tanártól felszerelést kér, mert neki most (és egyébként soha) nincs. A tanár azt mondja, most nem tud adni, mert ez éppen nagyon drága és tudja, hogy nem becsüli meg, ezért használjon mást, amely rendelkezésére áll, vagy rendelkezésére bocsát. A gyereknek ez nem tetszik és nagyon felindul. Odamegy a tanárhoz és föléhajol, majd közli bele az arcába, hogy lesz.p.d a f.sz...t, és utána belesz.r.k a szádba. Már a testvére is ilyen volt. Balhés és verekedős a többi gyerekkel is. Aztán van aki rozsdás szikével hadonászik szünetekben, vagy feláll a padra és kukorékol, vagy éppen alsó nemi szerveket végtelen variációban sorolja, vagy felszólít azokkal való foglalkozásra. De ezt már első osztálytól. Ha valakivel akaszkodik, akkor nem egyedül intézi, mert jönnek a tesók egyből és páros lábbal kérdés nélkül ugranak a mellkasába bárkinek. A földön még a fejét ütik. Nem beszélnek, nem kérdeznek, csak annyit, hogy nem volt még elég. A felnőtt, vagy tanár szétválasztja őket, a nagyobbak dacosan húzzák el vágó mozdulattal az ujjukat a nyakuk előtt, ezzel kifejezve, hogy milyen sorsot szánnak a békéltetőnek, rendteremtőnek.
Az ellenőrzőbe beírt figyelmeztetések nevetségesek. Ha bármilyen csekély büntetést is kapnak, ha csak jelzés szinten is, a felháborodott szülők kb. hasonló mentalitással jelennek meg fél órán belül és nem lesznek közelebb a megoldáshoz, maximum a megértéshez. Ezek a gyerekek ezt otthonról hozzák. Nem csak a cigányok. Hangsúlyozom. Nem kell csodálkozni a gyerekek reakcióin. Sokszor gyengén öltözve, kabát nélkül, hidegben vászoncipőben jelennek meg. Van otthon, de nem kelnek fel elindítani őket az iskolába. Szegény kiscsóka mondja, hogy úgy ugrottam ki két perccel busz indulása előtt. Nincs felszerelés, lecke, uzsonna. Generációs történet.
De ne csodálkozzunk ilyen esetekben a spontán szegregáción se. Amikor egy agresszív gyerek, agresszív szülővel fenyegeti a pedagógust és a tanuló közösséget, akkor az osztályból azonnal eltűnik pár gyerek. Más iskolában bukkannak fel. Nem szabad ezen megsértődni, ha a szülő úgy gondolja, hogy ne az én gyerekem legyen a gyakorló terepe a demokráciának és az integrációnak. Mert lehet, hogy fél szemmel vagy fél vesével fejezi be az iskolát. Hiába lesznek büszkék a nagy jogvédők, hogy gratulálunk a modern gondolkodásához, ha a gyerek egész életre szóló sérüléseket szedett össze.
De most már arra is van példa, hogy a szülők és gyerekeik közös erőfeszítése, antiszociális viselkedése miatt a pedagógus mond fel. Ledobja a láncot, és még a pedagógus pályát is elhagyja, mert így már nem tudja csinálni. Munkára szerződött, tanítani, nevelni. Neki is kell a siker és eredmény. De ha ezekkel az anomáliákkal találkozik és nem tudja elvégezni a munkáját, az fáj neki. Nem csupán az időt akarja eltölteni a tanórákon, mert úgyis fizetik, ha semmit nem csinál. Látni akarja a hatást, hogy a lurkók növekednek értelemben is.
Előfordul az is, amikor magát a települést is otthagyja az, aki teheti. Ez a legnagyobb szegregáció. Hiszen már együtt élni sem lehet. Ki kérheti számon ezt az emberektől, hogy nem feszültségben akarnak élni. Ha dolgoznak szeretnének élni a munka gyümölcsével. Vannak zártkertek, ahol egy kapavágás nem éri meg, mert úgyis leszedik a termést. Így alakulnak ki azok a helyek, ahová a mentő se mer bemenni, mert halálos fenyegetéseket kapnak. Ha nem sietsz meghalsz. Ha nem jössz, akkor is.
A generációs szegénység országos szintű most már. Mindenütt jelen van. Hol erősebben, hol kevésbé. Rendszerprobléma. Nem lehet a felelőséget az egyénekre terhelni. Felelősek vagyunk, de minden résztvevő. Olyan körülményeket kell létrehozni a generációs szegénységben élők számára is, hogy elhihesse van jövője és érdemes azért erőfeszítést tenni, és részt venni a társadalomban.
Ennek azonban sok akadálya van. Az emberi közösségek hiánya, a szolidaritás hiánya, végső soron az ember jóságába vetett hit, és így Istenbe vetett hit hiánya.
Ha valaki bennünket közös nevezőre tud hozni, az nem politikus, nem eszme, nem a pénz, hanem éppen a hit. Ábrahám, Izsák, Jákób Istene, Jézus Krisztus Atyja. Ezen kívül megoldást nem látok, csak tragédiát.
