A Brúnó Budapesten című 2017-es képeskönyvet a nagyobbik lányom az ovis barátnőjétől kapta szülinapjára, és nagy becsben tartja: hiába rühelljük mi a feleségemmel, bekerült az esti körforgásba. Volt már rá példa, hogy finnyás értelmiségi szülőkként egy-egy (szerintünk) túl bugyuta mesekönyvet elsüllyesztettünk és a feledés homályába kényszerítettünk, de itt most erre esélyünk se volt.
Egy mese, amiben pár óra alatt 45 ezer forintot költenek - index.hu
Látszólag erről a kérdésről értekezik cikkében Miklósi Gábor. Aki maga is gyakorló apuka és szeretné gyermekeit élményekkel megajándékozni. Szerencsés helyzetben vannak, hiszen Budapesten, a Vár közelében laknak. Ismerik a mellettük található nevezetességeket, sőt, mindennapi útjuk során a bölcsődéből, óvodából hazafelé éppen arra sétálnak, ahol a helyiek számára különösen ismert és kedvelt rétesező található.
Miklósi Gábor, mivel jó apuka szeretne lenni, bizonyára minden este mesét olvas lányainak. De nem akármilyet. Gondosan mérlegel és válogat a rendelkezésre álló kínálatból. Finnyás értelmiségiként nem vesz akármit a kezébe. Ha olyan mesekönyvvel találkozik, amely szerinte (és felesége szerint) szint alattinak bizonyul, akkor bizony határozottan dönt: elrejti, hogy még véletlenül se bukkanjanak rá gyermekei.
Az élet azonban tartogat meglepetéseket. Bármennyire óvja ugyanis a lányokat a nem megfelelő olvasmányoktól, azt mégsem tudta megakadályozni, hogy valaki egy Bartos Erika könyvet ajándékozzon nekik. Amit egyébként, egyetlen szóval megfogalmazva: rühellnek. Ki nem állhatják. Nem tartják jónak semmire. Mégis: időről időre – lányai kívánságának megfelelően – ebből kell, hogy olvassanak.
Bartos Erika írónő, aki könyveit illusztrálja is, nagyon jól ismert a kisgyermekes szülők körében. Bogyó és Babóca neve előhívja a kedves képeket, azokat a hétköznapi történéseket, amelyek egy 2-5 éves gyermek életéből ismerősek. Az Anna, Peti, Gergő sorozat pedig több éve tartja helyét a kedvencek között. Előbb-utóbb minden szülő próbál beszerezni legalább egy-két használt példányt belőle, ha az újra kiadásban már nem lehet reménykedni. Nálunk is nagyon népszerű valamennyi kötet, sőt, a meseolvasás után mindig kérnek a mi gyermekeink időt arra, hogy végig is lapozzák az aktuális könyvet.
Bevallom, a Brunó Budapesten sorozatot nem olvastam, így a Buda tornyai című kötetet sem. Nem gondolom azonban, hogy csalódást okozna és elolvasása után felháborodva tenném le. Legfőképpen az nem jutna eszembe, hogy kiszámoljam, forintosítsam, hogy a könyvben leírt egy-egy élmény mennyibe kerülhet. Egyrészt, nem rendelkezem pontos információval arról, hogy a Hilton melletti fagyizóban mennyibe kerül egy gombóc fagyi. Másrészt, ha minden esetben azt mérlegeljük, mennyi pénzt kell kiadnunk ahhoz, hogy megnézzünk egy látványosságot, esetleg vegyünk még egy szelet süteményt vagy kürtőskalácsot is, akkor úgy is arra az eredményre jutunk, hogy nem éri meg. Akkor pedig a legjobb otthon maradni. Ha nem megyünk sehova, nem nézünk meg semmit, akkor jó eséllyel megmarad a pénzünk is.
Ezek alapján Miklósi Gábor egy felelősségteljesen gondolkodó, takarékos apuka. Csak azt nem értem, hogy miért nem figyelmezteti akkor szülőtársait arra is, hogy napi szinten se vegyenek csokoládét, chipset, cukrozott üdítőt gyermekeiknek? Miért nem hívja fel a figyelmet arra, hogy lehet otthonról szendvicset, zöldséget, gyümölcsöt, vizet vinni magunkkal, bárhová is megyünk és nem kell az óvoda, iskola felé vezető úton engedni a csábításnak és az út melletti boltokban, büfékben megvásárolni a tízórait, uzsonnát? Az pedig nyilván megint csak egy mellékes dolog, hogy aki vidéken él, de szeretné a fővárost megmutatni gyermekének, még az utazási költséggel is kell, hogy számoljon. Vagy ők ne is utazzanak?
A cikk végig olvasása után azonban egyértelmű, hogy írójának nem az a célja, hogy a felesleges költekezéstől óvjon és az egészséges életmódra neveljen. Ő pontosan azt teszi, amivel Bartos Erikát vádolja, nevezetesen: egyoldalúan ábrázol. Mert a mellett, hogy az írónő könyveit leminősíti, leminősíti az írónőt is. Mintha ő egy valóságtól elragaszkodott nő lenne, akinek fogalma sincs arról, mit jelent a mában, a jelenben élni. Akinek nem számít a pénz, szereplői is – akiknek egyébként sincs értelmezhető karaktere -, felelőtlenül élnek.
Nem értem, miért nem azokról a mesékről ír Miklósi Gábor, amelyek legtöbbször nem is könyv, hanem film formájában kerülnek a gyerekek elé. Azokról, amelyekben kifejezetten gonosz szereplők vannak és mégsem nyerik el méltó büntetésüket, hanem győznek, sikeresek, előre jutnak. Miért nem óv attól, amelyek hatására egyre agresszívabbá válnak a gyerekek és már óvodában elkezdik bántalmazni egymást. Miért nem ez szúr szemet? Miért nem ez ellen harcol? Miért éppen Bartos Erikával, akinek a könyveiben különösen is hangsúlyos, hogy lehet egy konfliktust jól kezelni, megbeszélni, hogy oda kell figyelni egymásra és egyértelmű, hogy mi a jó és mi a rossz?
Dr. Hauser Péter gyermekonkológus Facebook-on közzétett levelében pedig még tovább árnyalja a képet. Ebben olvashatunk arról, hogy az a Bartos Erika, akit valami bugyuta, életidegen nőként állít be Miklósi Gábor, hogyan vállalt fel egy olyan feladatot, amely valódi segítség a kórházba kerülő gyermekek számára. Álljon itt egy részlet dr. Hauser Péter leveléből: „Nem szabad azonban elfelejteni, hogy Bartos Erikának van a Bogyó és Babócán, Anna, Peti, Gergőn és a korában Pécset, most Budapestet bemutató könyvein túl még egy arca. Annak a meseíró-rajzolónak az arca, aki önkéntes munkában hónapokon át járt be gyermekkórházakba, ugyanilyen mérnöki precizitással megrajzolva kórházi kórtermeket, vizsgálókat, folyosókat, megörökítve orvosi beavatkozásokat. E könyvek óriási segítséget jelentenek a kórházakban dolgozó orvosoknak, nővéreknek, a gyermekeknek és szüleiknek, hogy felkészítsék a kórházak idegen, sokszor fájdalommal és szenvedéssel teli világába megérkező beteg gyermekeket arra, ami vár majd rájuk odabent.”
Vajon nem azt kívánná a tisztesség, hogy erről is írjon Miklósi Gábor?
