2012.02.07. - Pálfi Zsuzsanna
Miután hallottam a rádióban a hírt a politikus-drámaíró haláláról eszembe jutott néhány dolog. Például egy régi Magyar Fórum egyik címlapja, amelyen a BUX Gyula főcím szerepelt, és telitalálatos jóslatnak bizonyult. És voltak olyan írásai „magyar szemmel”, melyek eszméltető tartalmat hordoztak. Felidéződött a múltból néhány jó hangulatú ünnepi nagygyűlés is Budapesten. Nem voltam MIÉP-es, de jó volt ünnepelni azt, hogy magyarok vagyunk, együtt gondolkozunk, itt néven neveztek dolgokat, amit máshol nem. És igen, nem csak az értelem számára volt rágódni tovább gondolni való, hanem érzelemi élmény is ért. Meg egy adag kíváncsiság hajtott: miért utálják annyi annyian ezt az embert? Mind fasiszta, nyilas, antiszemita, aki olvassa és hallgatja őt, és gondolkozik azon, amit mond? (Bár nem volt igazán tehetséges szónok, az írás jobban ment neki) Hadd döntsem el én első kézből és nem kommentárok után, hogy mit is gondol, mire hívja fel a figyelmet! Vagy én is azonnal azzá válok, ha csak megemlítem, hogy hallgattam? Nem gondolom.Tetszett kezdetben, hogy a sok katolikus közéleti szereplő között látok egy nyakas kálvinistát. Talán úgy éreztem, jobban értem reformátusként szinte megátalkodott ragaszkodását ahhoz, ami magyar, a dacos kálvinista ’csak azért is’ ellenállását. Persze voltak ellentmondások: keresztyén értékek hangoztatása- megfelelő klerikális segédlettel – ugyanakkor több tekintetben nem igazán evangélium szerinti életetvitel. Tény, hogy egyéniség volt, sajátos színfoltja a politikai életnek. Be kell vallanom, a drámaíró Csurkát nem igazán ismerem.
Több nekrológot olvastam vele kapcsolatosan, de TGM nekrológja egyszerűen kiverte nálam a biztosítékot.
Olykor tényleg irigylem az ilyen magabiztos embereket. Akik valahonnan, saját értékrendjük/világnézetük alapján a csúcsokról, mindenkire/mindenkire csak úgy lenéznek. És akik annyira tudják a tutit. Akik – legalább is úgy hiszik – birtokolják a bölcsek kövét, szemernyi kétségük afelől, hogy ahogy ők látják a világot, csak úgy lehet értékelni, csak az a helyes, ahogy ők ítélik meg a dolgokat. És másoknak diktáló magabiztosságukkal önmagukat az egyetlen igazi demokratának tartják. És csak az demokratikus, amire ők mondják az áment. A többi diktatórikus, soviniszta, nacionalista, rasszista…Íme, most a kikiáltott ősellenség Csurkában a nagy TGM mégis lát valami jót: „A Jobbik jéghideg. Csurka István gonosz szíve azonban forró volt. Szláv asszimilánsként imádta a magyart. A Jobbik nem szeret semmit. Csurka része a magyar történelemnek, a Jobbik kívül áll rajta, strukturális globálfasiszta.” Huh, ez nem semmi. Az volt a jó a pihenni térőben, hogy van nála rosszabb: ez ám arisztotelészi logika?! Ismerjük ezt a logikát. Most az teszi Csurkával, ami az elvtársak/elvtársai között bevett gyakorlat. Jóvá válik a rossz is, ha a még rosszabbhoz hasonlítom. Úgy dicsérek valakit maró gúnnyal, hogy közben másba meg jól belerúgok. Különben is, Csurkával már nincs további gond, mert meghalt.Még némi dicséretet is megérdemel?! Mire majdnem meghatódna az ember az alábbi sorokat olvasva, hogy hátha, mégis talált TGM Sámsonként az oroszlántetemben mézet, rögtön kiderül, hogy a vér nem válik vízzé, és a felülről való bölcsesség helyére teszi a dolgokat: „Csurka Istvánt – egyesegyedül a magyarországi jobboldalon – egészen a legutóbbi időkig érdekelte és foglalkoztatta a magyar nép, őszintén aggódott a lecsúszás és a hanyatlás miatt, látta a magyar plebejus tragédiáját a kudarcos rendszerváltás zűrzavarában. Ezért a mai napig becsülöm Csurkát. Akkor is megszólaltatta a magyar vidék, a magyar kispolgárság – jogos, indokolt és okadatolt – szorongását, amikor úgyszólván senki más. Nevezetes írása, a Keserű hátország (amelyről Fehér Ferenc, nyugodjék, írt szép tanulmányt) akkor is ennek a tragédiának a legelső nagy dokumentuma, ha – társadalomtudományi eszközök híján – az elemzés pontatlan.”
Tudom, nem a középkorban élünk, kihaltak már a lovagias erények/eszmények, de talán pont most, egy embertársunk, egy közéleti ember halálánál az a helyzet, amikor TGM-nek csak simán temetni kéne Csurkát és nem dicsérni.
Az, amit Csurka – hogy megnevezzük legnagyobb, legmélyebb szenvedélyének tárgyát – „zsidónak” tekint, Otto Weininger és legnagyobb tisztelője, Adolf Hitler óta egyértelmű kulturális képlet. E tekintetben, semmi kétség, Csurka náci volt meg fasiszta. De nem úgy volt náci, mint a Jobbik, amelynek indítékai között nem szerepel a magyar nép. Csurka a magyar népet a zsidónak tekintett belső szabadsággal szemben definiálta, a Jobbikot nem érdekli a magyar nép, csak a diadal: a csonkítás, a verés, az elhallgattatás. Az apokalipszis lovasai (tudjuk a Doktor Faustusból) hidegek. A Jobbik jéghideg. Csurka István gonosz szíve azonban forró volt. Szláv asszimilánsként imádta a magyart. A Jobbik nem szeret semmit. Csurka része a magyar történelemnek, a Jobbik kívül áll rajta, strukturális globálfasiszta.
TGM: Csurka István halálára-hvg.hu
Miután hallottam a rádióban a hírt a politikus-drámaíró haláláról eszembe jutott néhány dolog. Például egy régi Magyar Fórum egyik címlapja, amelyen a BUX Gyula főcím szerepelt, és telitalálatos jóslatnak bizonyult. És voltak olyan írásai „magyar szemmel”, melyek eszméltető tartalmat hordoztak. Felidéződött a múltból néhány jó hangulatú ünnepi nagygyűlés is Budapesten. Nem voltam MIÉP-es, de jó volt ünnepelni azt, hogy magyarok vagyunk, együtt gondolkozunk, itt néven neveztek dolgokat, amit máshol nem. És igen, nem csak az értelem számára volt rágódni tovább gondolni való, hanem érzelemi élmény is ért. Meg egy adag kíváncsiság hajtott: miért utálják annyi annyian ezt az embert? Mind fasiszta, nyilas, antiszemita, aki olvassa és hallgatja őt, és gondolkozik azon, amit mond? (Bár nem volt igazán tehetséges szónok, az írás jobban ment neki) Hadd döntsem el én első kézből és nem kommentárok után, hogy mit is gondol, mire hívja fel a figyelmet! Vagy én is azonnal azzá válok, ha csak megemlítem, hogy hallgattam? Nem gondolom.Tetszett kezdetben, hogy a sok katolikus közéleti szereplő között látok egy nyakas kálvinistát. Talán úgy éreztem, jobban értem reformátusként szinte megátalkodott ragaszkodását ahhoz, ami magyar, a dacos kálvinista ’csak azért is’ ellenállását. Persze voltak ellentmondások: keresztyén értékek hangoztatása- megfelelő klerikális segédlettel – ugyanakkor több tekintetben nem igazán evangélium szerinti életetvitel. Tény, hogy egyéniség volt, sajátos színfoltja a politikai életnek. Be kell vallanom, a drámaíró Csurkát nem igazán ismerem.
Több nekrológot olvastam vele kapcsolatosan, de TGM nekrológja egyszerűen kiverte nálam a biztosítékot.
Olykor tényleg irigylem az ilyen magabiztos embereket. Akik valahonnan, saját értékrendjük/világnézetük alapján a csúcsokról, mindenkire/mindenkire csak úgy lenéznek. És akik annyira tudják a tutit. Akik – legalább is úgy hiszik – birtokolják a bölcsek kövét, szemernyi kétségük afelől, hogy ahogy ők látják a világot, csak úgy lehet értékelni, csak az a helyes, ahogy ők ítélik meg a dolgokat. És másoknak diktáló magabiztosságukkal önmagukat az egyetlen igazi demokratának tartják. És csak az demokratikus, amire ők mondják az áment. A többi diktatórikus, soviniszta, nacionalista, rasszista…Íme, most a kikiáltott ősellenség Csurkában a nagy TGM mégis lát valami jót: „A Jobbik jéghideg. Csurka István gonosz szíve azonban forró volt. Szláv asszimilánsként imádta a magyart. A Jobbik nem szeret semmit. Csurka része a magyar történelemnek, a Jobbik kívül áll rajta, strukturális globálfasiszta.” Huh, ez nem semmi. Az volt a jó a pihenni térőben, hogy van nála rosszabb: ez ám arisztotelészi logika?! Ismerjük ezt a logikát. Most az teszi Csurkával, ami az elvtársak/elvtársai között bevett gyakorlat. Jóvá válik a rossz is, ha a még rosszabbhoz hasonlítom. Úgy dicsérek valakit maró gúnnyal, hogy közben másba meg jól belerúgok. Különben is, Csurkával már nincs további gond, mert meghalt.Még némi dicséretet is megérdemel?! Mire majdnem meghatódna az ember az alábbi sorokat olvasva, hogy hátha, mégis talált TGM Sámsonként az oroszlántetemben mézet, rögtön kiderül, hogy a vér nem válik vízzé, és a felülről való bölcsesség helyére teszi a dolgokat: „Csurka Istvánt – egyesegyedül a magyarországi jobboldalon – egészen a legutóbbi időkig érdekelte és foglalkoztatta a magyar nép, őszintén aggódott a lecsúszás és a hanyatlás miatt, látta a magyar plebejus tragédiáját a kudarcos rendszerváltás zűrzavarában. Ezért a mai napig becsülöm Csurkát. Akkor is megszólaltatta a magyar vidék, a magyar kispolgárság – jogos, indokolt és okadatolt – szorongását, amikor úgyszólván senki más. Nevezetes írása, a Keserű hátország (amelyről Fehér Ferenc, nyugodjék, írt szép tanulmányt) akkor is ennek a tragédiának a legelső nagy dokumentuma, ha – társadalomtudományi eszközök híján – az elemzés pontatlan.”Tudom, nem a középkorban élünk, kihaltak már a lovagias erények/eszmények, de talán pont most, egy embertársunk, egy közéleti ember halálánál az a helyzet, amikor TGM-nek csak simán temetni kéne Csurkát és nem dicsérni.
Hozzászólások