Vélhetően Európában vált ketté a csimpánzok és az ember evolúciós fejlődési vonala, nem pedig Afrikában, ahogyan azt sokan feltételezik.
Nem Afrikából, hanem Európából származhatott a legrégebbi előember – Új Szó
A héten a német Tübingeni egyetem kutatócsoportja különleges elmélettel állt ki a nyilvánosság elé, amely akár át is írhatja az őstörténetet. Hogy valóban szenzációs új felfedezésről van szó, avagy csak egy téves gondolatmenetről, arról most vitatkozhat a szakma, de érdekes felvetésük arra mutat rá, hogy a tudománynak feladata rákérdezni megdönthetetlennek vélt evidenciákra.
A tübingeni kutatócsoport tagjai állkapocs és fogleletek alapján igyekeznek bizonyítani, hogy a majom és az előember jóval korábban elvált az egyedfejlődésben, mint azt eddig hitték. A történelemkönyvek többsége azt tanította (már feltéve, ha nem fundamentalista keresztyén szemléletű volt), hogy a majom és az emberek őse 6 millió évvel ezelőtt vált el egymástól az egyedfejlődés során, mégpedig Afrikában, az ottani nagy számú lelet tanúságaként. A két most bemutatott lelet ugyanakkor jóval korábbi: hétmillió évesek. Ráadásul nem az eddig ismert területről származnak, hanem Görögországból és Dél-Bulgáriából, Athén mellől (Pyrgos Vasilissis) és Azmakából. A hosszú tanulmány lényege, hogy egy vékony kis állkapocs, illetve a Bulgáriából származó nagy fogmaradvány bizonyítja, nem majmokról, hanem emberekről beszélhetünk a leletek kapcsán, ugyanis a majmok állkapcsában a foggyökerek egymástól külön állnak, ez esetben viszont egy egészen más, összeolvadt fogazatról van szó. Nyilvánvaló, hogy elméletüket megerősíti a két különálló lelet szabályszerű megjelenése. Földrajzilag és időben közel, de mégsem egy helyről való régészeti felfedezésekről van szó, mindkettő ugyanakkor eltér a majmokétól.
Természetesen sokan ezt kevésnek tartják, illetve nem fogadják el azt, hogy a fogak közelsége döntő bizonyíték lenne az előemberi mivoltra. Feltételezhetően hosszú időre vitaanyagot nyújt majd az új tanulmány, és egyelőre nem írják át a történelemtankönyveket sem ennek hatására. Ugyanakkor nem lehet elvetni azonnal. És ez az a nagyszerű pillanat, amikor a tudomány megmutatja igazi szépségét. A rácsodálkozás és a heuréka érzését.
Arkhimédeszek ritkán születnek. A tudománynak is vannak nagyságai és vannak segédmunkásai. Többnyire ott reked meg egyfajta ortodoxiában és merevségben a megszerzett tudás, ahol nem járul mellé fantázia és kreativitás, a rácsodálkozás gyermeki kíváncsisága. A jó tudós igyekszik rákérdezni minden bizonyosságként elfogadottra. Ahol ez a kérdésfelvetés hiányzik, ott mindig úgy tűnteti fel a tudomány, mintha megdönthetetlen tényeket mondana el. Pedig nem kell más, csak alázat, hogy belássuk: sem az őstörténetben, sem más tudományos területeken – még a jól kutathatóknál sincsenek tökéletes, megdönthetetlen igazságok – lásd az orvostudományt.
Megmosolyogtató az a biztonság, ahogy az ősrobbanásról tankönyvek vagy tudományos műsorok beszélnek. A „mintha csak ottlettem volna” biztonsága szól az elmélet ismertetőiből, csupán azt a szót felejtik hozzátenni, hogy „elmélet”. Az őstörténet-kutatói sokkal óvatosabbak, hiszen tudják, hogy hiányzik az egyik leglényegesebb kapocs a majom és az ember szétválásának történetében. De közelebbi korok kutatásai is mindig újra rádöbbentik a terület ismerőit, mennyire csak pászmákban ismerhető meg a történelem. Szubjektív visszaemlékezések, szándékos történelemhamisítás, hiányos adatok, pusztuló források vagy leletek. Sorolhatnánk mindazt, ami a kutatást megnehezíti, és éppen ezért izgalmassá is teszi.
Hány olyan régészeti lelet került elő az utóbbi évtizedekben, amely gyakorlatilag átírta a korábbi egyháztörténet, bibliai kortörténet addigi állításai! Az evangéliumok kései keletkezését a régészet cáfolja meg. Márk evangéliumának keletkezését egy múmiafejbe beletuszkolt papiruszdarab megdöbbentő módon 90 előttire datálja. És megint csak ott van a felkiáltójel: alázat kéretik! Rácsodálkozás, rákérdezés és alázat. Hogyan is köszönhetünk hát minden alkalommal Tudománynak? Alá’ szolgája!
Hozzászólások