Az eset előzménye, hogy a válogatott gyorskorcsolyázó bepipult azon, hogy sokat kell várakoznia a sanghaji reptéren, ezért az Instagram-oldalára azzal a megjegyzéssel posztolt, hogy „F*ckin China”. (…) A sarkos, Kínát meglehetősen sértő véleménynyilvánítás után a magyar csapat kínai vezetőedzője lemondott, „Nem tudom tolerálni, hogy egy magyar gyorskorcsolyázó, aki ráadásul olimpiai bajnok is, rasszista megjegyzést tegyen Kínára.
Óriási balhé lett abból, hogy a magyar olimpiai bajnok kiírta: F*ckin China - index.hu
Én teljesen megértem Burján Csabát. Egy nappal a hír megjelenése előtt érte Budapestet idén az első igazi hókatasztrófa és én éppen aznap este jártam a metropoliszban. Amikor kimarad egy troli és a járművezető még a látszatára sem ad annak, hogy a késésből valamennyit is igyekezne behozni, hogy a Keletinél egy perccel az indulás előtt, már éppen nyomnám a mobilalkalmazásban a „fizetés” gombot, hogy az utolsó pillanatban legyen jegyem a vonatra, ami egy héttel azelőtt 40 perces késéssel indult, és akkor hirtelen azt érzem, hogy lelassultam, ja nem is, nem én lassultam le, a vonat indult el mellettem, én pedig zihálva maradok ott a peronon állva. Akkor azért fejben én is posztoltam rendesen, de mivel rohantam a másik pályaudvarra, hogy a leges-legutolsó vonatot tényleg ne késsem le, ezért a poszt bennem maradt.
Szóval értem Burján Csabát, a remek sportembert, aki azok között van, akik Magyarországnak megszerezték az első téli olimpiai aranyérmet. Kétségkívül történelmet írt ez a fiatalember, aki most is azért utazott Kínába, hogy hazájának érmeket szerezzen, hogy megint megdobbanjon egy pillanatra a szívünk, hogy bár itthon kifog rajtunk az a fránya latyak, de a messzeségben, mégiscsak mi vagyunk a jég királyai.
Azt nem értem és azt nem tudom, hogy vajon ebben a megosztásban benne van-e az, ami később lett belőle? Hogy ez tényleg egy rasszista megnyilvánulás, mint ahogyan az értelmezés szólt?
Olyan érdekes, ahogy a megosztások hatnak! Egyfelől, hogy teljesen beépültek az életünkbe, minden szinten használt kommunikációs csatornák, amelyekben a legkönnyebb megnyilvánulni és ezzel együtt a legkönnyebb félreértésbe kerülni. Mint ahogy itt is: mert azt gondolom, hogy ha éppen Calgaryban, Lillehammerben, Naganoban, Szocsiban, vagy mondjuk pont Ferihegyen van ez a tömeg, ugyanez a poszt megszületik, legfeljebb más országnévvel a végén. Inkább szól ez a fáradságról, a pillanatnyi feszültségről, mint a rasszizmusról, mert azért azt nehéz elképzelnem, hogy a sportoló közel másfél milliárd emberről ilyen sommás véleménnyel lenne.
Nem tudom, hogy mi, akik olvassuk a megosztásokat, nem magyarázunk-e sokkal többet bele, mint ami valójában benne van. Nyilván az a furcsa, hogy komoly emberek is posztolnak és azt gondoljuk, hogy azt komolyan kell venni, mondjuk mint, amikor Trump elnök 280 karakterben a twitteren rendszeresen megoszt olyanokat, amikbe a tőzsdék belerendülnek és a flották hadrendbe helyezkednek. Őt mégiscsak komolyan kell venni, mint ahogy hogy hazánk politikusait is, közéleti személyiségeit is, akik szintén - ha nem is trumpi magasságokban - posztolnak, ha kell, ha nem. Mi meg agyalunk a posztokon és megszületnek az ego, a naivítás, a hiúság, vagy éppen a jóhiszeműség által szőtt magyarázatok, kombinációk és összeesküvés elméletek, megszületik a fake news, ami szépen el is tünteti a valóságot és ad egy teljesen más történetet mindarról, ami van. És aztán ezen rágódunk és a hamisság válik a valósággá, ami indulatokat szít, megoszt a magán-, és a közéletben egyaránt.
Olyan könnyű lenne közhelyes bölcsességgel azt mondani, hogy bizony, óvatosnak kell lenni a megosztással és a befogadással is. Mindenki tudja, hogy így kellene lennie, de persze aztán kiszalad egy poszt, egy megosztás és minden borul. Pont azért, mert a megosztás már olyan készség szinten van jelen az életünkben, mint a beszéd és a tettek. Hogy van igazsága annak, amit nemrég olvastam, hogy gondold át legalább egyszer mielőtt cselekszel, kétszer mielőtt beszélsz, és háromszor mielőtt posztolsz a Facebookra. Meg érdemes háromszor azt is meggondolni, hogy ami ott van, az valóban a valóságról szól, vagy csak valami szerencsétlen, feszült elírás, pillanatnyi indulat, felelőtlen kifakadás.
Mert jó könnyen kifejezni magunkat, megosztani a gondolatainkat, még jobb, ha abban átgondoltság van, kedvesség van, ha igazság van, ha amivel csordultig van a szív, azt szólja a poszt is - és az nem bánt, hanem valahogyan, valamilyen formában épít.
És az is egy vonzó hozzáállásnak tűnik, ha nem a megosztásokból, a felszín, felszínes értelmezéséből, alkotnánk meg a valóságot, hanem mindent megpróbálnánk annak látni ami, nem többnek és kevesebbnek. Persze ízlések és pofonok és a stílus is lehet tőlünk távol álló (egyházi intézmény facebook oldalán is láttam már „f” betűs pólóban fiatalokat), de mindenképpen érdemes nem elhamarkodottan történeteket szőni és nagy megmondásokat tenni.
És ezen az oldalon, szabad arról is szólni, hogy keresztyénként különösen is felelősségünk van abban a tekintetben, hogy mit és hogyan osztunk meg, és mit és hogyan értelmezünk. Mert mind a kettő óhatatlanul is arról tanúskodik, akiben hiszünk, akihez kötöttük az életünket, nem csak magunkat, hanem Őt is posztoljuk, és Őt is értelmezzük. Az adventi időben pedig érdemes arra figyelnünk és úgy posztolnunk és értelmeznünk, ahogy Zakariás megosztotta velünk: szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján.
De ez már egy másik (re)poszt témája.
Hozzászólások