Az egyre agresszívebben terjeszkedő genderlobbi élharcosai újabb győzelmet könyvelhettek el maguknak, ugyanis sikerült elérniük, hogy mostantól börtönbüntetéssel legyenek sújthatóak azok a szakemberek és szülők Németországban, akik nemi identitászavarral küzdő fiatalokon próbálnak terápiás eszközökkel segíteni.
A genderlobbi újabb győzelme: börtön jár a normalitásra nevelő szülőknek – szentkoronaradio.com
Ma egy személyes vallomással kezdem írásomat: a hivatkozott cikk témája nem tartozik a kedvelt témáim közé. Úgy gondolom, hogy az emberek többsége tisztában van vele, hogy a keresztény társadalom mit vall a homoszexualitással, nemváltással, gender ideológiával kapcsolatban. Minek is erről beszélni? Maximum egy meddő vitába keveredünk, mert mindkét oldal a maga igazát fogja alátámasztani. Szóval szerintem hagyjuk egymást békében. Ha szavak által nem értjük meg egymást, a többihez folyamodni felesleges. Olyan embernek vallom magam, aki azt mondja, hogy ha velem tartasz az úton (vagyis egyetértünk valamiben) akkor gyere velem kantár nélkül. Nem kell az erőszak, a meggyőzéshez. Abban viszont egyetértek, hogy ismétlés a tudás anyja, vagyis a keresztény álláspontot világosan le kell fektetni és ahhoz tartani magunkat, és időnként megismételni, megerősíteni magunkban és a világban egyaránt.
A hivatkozott cikk tehát nem nemi identitás témája miatt ragadott meg, hanem az a tény, hogy kiveszik a szülők kezéből azt a feladatot, ami ősidők óta a legalapvetőbb kötelessége: megtanítani mi az, ami jó és mi az, ami rossz. Átadni azt, ami érték a világban, a társadalomban, az életben. Magyar nyelvünk olyan szépen belefoglalja magába a megnevezésbe is a feladatot: szülő, nevelő. Sajnos, az írás nem fejti ki bővebben a hír hátterét, így több információt nem tudunk meg. Viszont már a felvetés is elgondolkodtat, hogy milyen törvénykezés az, amelyik elveszi a lehetőséget a szülőtől, hogy gyermekét a szerinte legjobb úton vezetgesse?
Gyermekkoromban mindig azt hallottam édesapámtól, hogy ő azt szeretné, ha többre vinném mint ő, vagyis jobbat akar nekem, mint magának). Ez a gondolat ivódott belém és én is ezt szeretném átadni a gyermekimnek. Legyen az életük értékes, valósítsák meg azt, amit szeretnének. Mi pedig, a szüleik igyekszünk mindig mögöttük lenni, hogy segítsük azon az úton, amelyre ráálltak. Persze ez nem azt jelenti, hogy az értékrendünkkel szembe mennénk. Az a normális, hogy azon az úton kísérjük őket, amit mi is képviselünk. S bevallom azt is őszintén: életem legnehezebb feladata. Nehézségét főleg az adja, hogy valójában nem tudom, nem tudhatom, hogy jól csinálom-e. Nincs mérce, nincs szabály, amely leírná, átadná, hogy mi a leghelyesebb. Nincs lehetőségem elölről kezdeni, kijavítani az esetleges hibákat, vagy amit annak vélek. Feladat, amely egyszerre ad kétségeket, félelmet és aggódást és mindezeket felülíró, mérhetetlen boldogságot. Ezeket az érzéseket pedig ne vegye el semmilyen szabály vagy törvény! Ne a szülő legyen a „rossz”, mert kamaszodó gyermekének szeretné a legjobbat adni és egy olyan döntéstől elfordítani, ami nyomot hagy az egész életén. Ahogyan nem engedem, hogy alkoholt igyon, drogozzon vagy bármilyen olyan tevékenységgel foglalkozzon, ami nem az ő korosztályának való és az életét csak károsítja és megbélyegzi, úgy abban is vezetem, hogy a mai szabadgondolkodású világban megtalálja a felnőtt léthez vezető legoptimálisabb utat a normák határain belül. Nem csak joga, de kötelessége a szülőknek kijelölni a határokat az életben és meglévő tapasztalatával, bölcsességével vezetni a formálódó életet.
A cikk felvezetésében megjelenik még egy gondolat, amely a nemi identitásukkal küzdő fiatalokat segítő szakemberekről szól. Pszichológusok, pszichiáterek és más szakmák képviselői is büntethetőek, ha bizonyítható, hogy terápiás eszközökkel akartak az identitással küzdő fiataloknak segíteni, azaz lebeszélni őket. Sok kérdést (persze mind költői) vet fel bennem ez a törvénykezés. Nem azért, mert nem értem meg, vagy ne tudnám, hogy mi van a háttérben. Sokkal inkább azért, és ezt az egy kérdést teszem fel: Meddig?
Meddig lehet ezt még folytatni?
Önös célok elérése érdekében, hogy bizonyos ideológiák képviselőinek érdekei ne sérüljenek, olyan intézkedéseket engednek meg a világban, amely más ideológiákat, normákat felülír, bánt és károsít.
Sodoma és Gomora nagy veszteségek árán tisztulhatott meg bűneitől. Bízom benne, hogy világunknak nem kell odáig eljutnia, hogy észbe kapjon: „Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek rabjává.” (1Kor 6,12)
