„És most nézzenek a Mikó homlokzatára. Az egyik dokumentum az 1928-as tanügyminiszteri működési engedély, amelyet a két világháború közti román hatóságok adtak ki. Mindenki el tudja olvasni: az áll rajta, hogy az iskola tulajdonosa a református egyház. Mellette az 1948-as államosítási Hivatalos Közlöny, melyben szerepel, hogy a református egyháztól vették el az épületet. Tehát ezt az iskolát az egyház építette, az egyház kapott működési engedélyt, és az egyháztól kobozták el a kommunisták”.
Ötvenhét napon át mindennap kivonult Sepsiszentgyörgyön a Bikfalván szolgáló vékonydongájú református lelkész, Sánta Imre a Székely Mikó Kollégium elé Jób könyvéből vett mondatot tartva maga elé: „Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok”. Ez a csendes tiltakozás tíz éve az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonaként visszaszolgáltatott középiskola újraállamosítása elleni sajátos fellépés volt, amelyik az Igazság Napjában csúcsosodott, amely az utóbbi húsz év legdemonstratívabb erdélyi magyar összefogásává lett szeptember 1-én.
Miért lehetett emblematikus történés a Mikó-ügy? Mert egyidejűleg vált az erdélyi magyarság érdekérvényesítő képességének próbájává, a román jogállamiság, továbbá az európai normák betartásának ügyévé. A tiltakozást szervező Erdélyi Református Egyházkerület, valamint az erdélyi magyar érdekképviseletek mindegyike vállalta, hogy az ügyet nem engedik megállni itt, ahol van, hanem az európai, sőt tengerentúli fórumok elé viszik.
A Mikó-ügy mindenek előtt református ügy. Gróf Mikó Imre nevéhez köthető Erdélynek, s benne a Székelyföldnek az a modernizálási kísérlete a 19. század végén, amely a térség több évszázados elmaradottságának felszámolását tűzte ki célul. A magyar kormányban többféle tisztséget is viselő Hídvégi Mikó Imre gróf a régi szellemi elődök, az Apáczai Csere Jánosok, Misztótfalusi Kis Miklósok nyomdokaiba lépett, amikor népének felemelkedését a művelődés megteremtésével, illetve kiterjesztésével látta célba érni. 
Személyes adománya az a telek, amelyen a későbbi kolozsvári egyetem épületeinek egy része felépült. Hajtómotorja az Erdélyi Művelődési Egylet létrejöttének. Szűkebb pátriája, Háromszék mindvégig szíve csücske maradt. Ezért is vette fel a Sepsiszentgyörgyön megépülő református kollégium az ő nevét. Az iskola a háromszéki reformátusság egyik szellemi központja. Építése közadakozásból történt. (Ez az egyik hivatkozás a román törvényszéken, hogy az egyház nem saját tőkéjéből építtette, hanem az emberek adakozásából). Háromszék református népe téglánként, szekerekkel hordta össze az épületet. Nos, el is jutottunk egy sarkalatos kérdéshez: ki az egyház? Nem azok, akik magukat a kiválasztottak közösségéhez tartozónak vallják? Akik anyagi áldozatot nem kímélve a köz javára, hitük szerint Isten dicsőségére adakoznak?
A régi erényt, a szívek közjóért dobbanását köpi szembe a jog. Ennél többet: a magyar reformátusság egészét. Múltunkat. Apáink, nagyapáink áldozatát. Ennél is többet: a jövendőt, amelyet a székely gyermekektől akarnak ellopni. A hit és erkölcs megmaradásának esélyét, amelynek letéteményese a református egyház. Európa cinkoson áll. Európa hallgat. Európa önnön örökségét engedi felszámolni.
A kövek még nem beszélnek.
A magyar református egyháztesteknek, különösen a Magyarországi Református Egyháznak meg kellene szólalni. Itthon és nemzetközi fórumokon. Hittestvéreinkért. Véreinkből való véreinkért. Az elnyomottakért. Megfélemlítettekért.
Ideje van a szólásnak, mondja a prédikátor. Most ilyen időket élünk.
Hozzászólások